Karácsonyi történet – George

Ismeretlen szerző

Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.
Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta.
Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit.
– Köszönöm, de nem akarom zavarni, – mondta az idegen. – Látom, még nyitva a műhely, szusszanok egy kicsit, ha megengedi, aztán megyek tovább.
– Majd megy, ha már került valami meleg étel a gyomrába, – fordult George a kredenchez. Lecsavarta egy ételhordó termosz tetejét, s egy kanállal együtt odaadta az edényt az idegennek. – – Nem sok maradt, de még meleg és finom. Pörkölt. Én csináltam. Utána majd iszik egy kávét, az is forró még, az előbb lett kész.
Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő.

– Elnézést, ki kell mennem, jövök mindjárt, – szólt George, és indult, hogy megnézze, kinek van szüksége a munkájára.
A kapu előtt egy öreg 53-as Chevy állt. Gőz áramlott ki a motorházból. A vezetője kétségbeesve ragadta meg George kabátujját.

– Uram, segítsen! – mondta erős spanyol akcentussal. – Az asszony vajúdik, most vinném a kórházba, de lerobbant az autóm.
George felnyitotta a motorház fedelét. Úgy tűnt, a motorblokk megrepedt a hidegtől. A kocsinak annyi.

– Hát ezzel nem fognak menni sehova egyelőre,- morogta.
– Az nem lehet, könyörgöm, segítsen, – nyöszörgött a férfi. George megfordult, és bement az irodába. A tábláról leemelte öreg járgányának a kulcsát, s visszament az udvarra. Hátrakerült a garázshoz, beindította az autót, kigurult vele az útra, s megállt a házaspár mellett.
– Itt van, menjenek ezzel, – mondta. – Nem valami szép látvány, de nagyon jól megy.- Segített az asszonyt átültetni a lerobbant autóból, majd hosszan nézett utánuk, ahogy tovahajtottak az éjszakába. Megfordult, és visszament a házba.
– Örülök, hogy oda tudtam adni az autót. A kerekeik is nagyon kopottak voltak. Az én öreg járgányomon új gumik vannak… –  George ekkor vette észre, hogy magában beszél. Mialatt kint volt, a hajléktalan elment. Az edény az asztalon állt üresen, mellette egy használt kávéscsésze.
– Legalább került bele valami, ki tudja, mióta nem evett, – gondolta az öreg. Visszament az utcára, megpróbálta beindítani a Chevyt. Többszöri nekirugaszkodásra beindult a motor. Úgy látszik, mégsem az ment tönkre. Bevitte az autót a garázsba az öreg járgány helyére. Gondolta, megbütyköli, legalább csinál valamit. Karácsony este úgysem jönnek kuncsaftok. Ahogy megvizsgálta, kiderült, hogy tényleg nem a motor ment szét, hanem a hűtés alsó csöve repedt el.
– No, ezt ki is tudom cserélni azonnal,- gondolta, s úgy is tett. – Ezekkel a gumikkal nem húzták volna ki a tél végéig.- Leszedte a védőhuzatot felesége régi Lincolnjáról. Gondolta, kicseréli a kerekeket, ezek egészen újnak látszanak, s úgysem akarta használni az autót.
Mialatt dolgozott, lövést hallott. Nem volt szokatlan a környéken, de azért lecsapva a kezében lévő dolgokat, kirohant az utcára. Egy rendőrautó állt az úton, mellette a földön egy sebesült, egyenruhás férfi feküdt. Mikor meglátta az öreget, megszólalt, és segítséget kért. George megpróbálta felidézni emlékezetében a hadseregben tanultakat a sebesültek ellátásáról, felsegítette a férfit, bevezette a házba, és lefektette. Tudta, hogy sürgősen el kell látni a sebet.
– Nyomókötést alkalmazunk, hogy elálljon a vérzés, – gondolta. Aznap reggel hozták el a tiszta ruhát a mosodából, előszedett egy törülközőt, azzal meg ragasztószalaggal kötözte be a sebet.
– Azt mondják, a ragasztószalag mindenre jó, – próbálta felvidítani a rendőrt. „Valami fájdalomcsillapító is kellene”, gondolta. Előszedett egy pirulát, amit hátfájásra használt.

– Ez jó lesz”, mondta, –  s egy pohár vízzel odaadta a rendőrnek. – Maradjon így, amíg hívok egy mentőt. – Hiába próbálkozott, nem volt vonal. „Majd beszólok a központba a rendőrautó adóvevőjén”, jutott eszébe, és kiment.
Kiderült, hogy a golyó a rádióban állt meg, használhatatlanná téve azt. Mikor visszament a házba, a rendőr már felült.

– Mindent köszönök, – mondta. – Ott is hagyhatott volna, hisz a támadóm nem mehetett messzire, magára is rálőhetett volna.
George leült mellé.

– Sosem hagytam cserben egy sebesültet a hadseregben, nem fogom most sem. – mondta egyszerűen. Benézett a kötés alá, hogy ellenőrizze a vérzést.

– Rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában, – mondta. – Átment magán a golyó, de semmi fontos dolgot nem ért. Ha a seb begyógyul, olyan lesz a válla, mint újkorában.-  Felállt, és töltött egy csésze kávét.

– Jöhet? – kérdezte.
– Nem, köszönöm,- mondta a rendőr.

– Márpedig meg fogja inni. Az én kávém legjobb a környéken. Fánkot sajnos nem tudok hozzá adni.
A rendőr elnevette magát, s elvette a csészét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy fiatalember ugrott be az irodába, lövésre kész fegyverrel a kezében.

– Adja ide a pénzt! Azonnal, vagy lövök! – üvöltötte. A fegyver remegett a kezében, s George biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen még sosem fogott pisztolyt senkire.
– Ez az alak lőtt rám!, – kiáltotta a rendőr.

– Fiam, mire jó ez? – kérdezte nyugodtan az öreg. -Tedd el azt a pisztolyt, még megint megsebesítesz valakit.
A fiatalember összezavarodott.

– Fogja be, öreg, mert lelövöm. Adja ide a pénzt!

A rendőr a saját fegyveréért nyúlt.

– Hagyja csak, – szólt rá George. – Már így is a kelleténél több fegyver van ebben a szobában. – Majd odafordult a fiatalemberhez. – Fiam, karácsonyeste van. Ha pénzre van szükséged, tessék, itt van. Nem sok, de nekem is csak ennyi van. Tedd már el azt a pisztolyt. – Kivett a zsebéből 150 dollárt, és átnyújtotta a férfinak, mialatt a másik kezével elvette tőle a fegyvert.
A fiatalember eleresztette a pisztolyt, a földre rogyott, és sírni kezdett.

– Erre sem vagyok jó, mi? Nem akartam én semmi rosszat, csak venni valamit a feleségemnek meg a gyereknek, – zokogta. – Kirúgtak a munkahelyemről. Nem tudom kifizetni a lakbérünket. Az autómat már elvitték múlt héten…
George átadta a fegyvert a rendőrnek.

– Fiam, mind kerülünk szorult helyzetbe olykor. De nem így kell megoldani a bajainkat.
Felemelte a síró embert, és lenyomta egy székre a rendőrrel szemben.

– Persze, néha csinálunk hülyeségeket. – Neki is odanyújtott egy csésze kávét.

– Attól vagyunk emberek. De betörni ide egy fegyverrel, az nem old meg semmit. Most pihenj egy kicsit, csillapodj le, s hátha kitalálunk valamit.

A fiatalember abbahagyta a sírást. Ránézett a rendőrre.

– Elnézést kérek, nem akartam meglőni. Elsült a pisztoly. Kérem, ne haragudjon.

– Fogja be, és igya meg a kávéját, – mondta neki a rendőr.
Elsőnek George hallotta meg a szirénázást. Egy rendőrautó és egy mentő állt meg a ház előtt az utcán. Két rendőr lépett be az ajtón pisztollyal a kezében.
– Chuck! Jól vagy?, – kérdezte egyikük a sebesültet. – Ahhoz képest, hogy meglőttek, egész jól.

– Hogy találtatok rám?
– A kocsid GPS-e jelzett. Az utóbbi idők legjobb találmánya. Ki lőtt rád? – kérdezte a másik rendőr, s odalépett a fiatalemberhez. Chuck nem késlekedett a válasszal.

– Fogalmam sincs. Elnyelte a sötét. Eldobta a pisztolyát, s elrohant.
George és a fiatalember a cipőjük orrát bámulták.

– Ez a kölyök itt dolgozik? – kérdezte a sebesült George-ot.

– Igen, – válaszolta az öreg.- Ma reggel fogadtam fel. Elvesztette az állását, szegény.
Közben a mentősök is bejöttek, hordágyra tették Chuck-ot. A fiatalember közel hajolt hozzá, s ezt suttogta:

– Miért…?
– Boldog karácsonyt, kölyök…, mondta Chuck. – S magának is, George. Köszönök mindent.”
– Hát ezt megúsztad. Egy gonddal kevesebb,- szólt George, miután a többiek elmentek. Bement a hátsó szobába, és egy dobozzal tért vissza. Kivett belőle egy ékszeres dobozt, és kinyitotta.

– Ezt vidd el az asszonykádnak. Szerintem Martha se bánná. Azt mondta, jól jön majd egyszer. És lám.

A fiatalember odanézett, s egy gyönyörű briliánsgyűrűt látott a dobozban.

– Ezt nem vihetem el, – mondta elfogódottan. – Magának sokat jelentett.
– Most meg neked jelent sokat, – vágott vissza George. – Nekem megmaradnak az emlékeim. Másra nincs is szükségem.- Aztán újra benyúlt a nagyobbik dobozba. Egy játékrepülőt és egy kisautót vett ki belőle. Az olajtársaság hagyta nála eladásra. – Ezt meg elviszed a kölyöknek.
A fiatalember újra elsírta magát, és odanyújtotta az öregnek a 150 dollárt, amit korábban kapott tőle.

– És mégis miből veszed meg a karácsonyi ebédrevalót? Tedd csak el azt is, – mondta George. – Most meg indulás haza a családhoz!
Az ajtóból a fiatalember visszafordult.

– Reggel itt leszek, ha komolyan vehetem, hogy felvett dolgozni.
– Szó sincs róla. Karácsonykor zárva tartok, – válaszolta George. – De holnapután itt legyél nyitáskor!
Kikísérte a fiatalembert, s mikor visszafordult, lám a hajléktalan újra a szobában volt, visszajött.

– Hát maga honnan került elő? Azt hittem elment már.
– Itt voltam végig. Mindig itt vagyok, – válaszolt az idegen. – Azt mondja, nem szokta megünnepelni a Karácsonyt. Miért nem?
– Hát, mióta az asszony itt hagyott, minek törjem magam. Karácsonyfa állítás, meg minden, kár azért a kis fenyőfáért. Süssek süteményeket, mint annak idején Marthával? Egyedül már nem ugyanaz. Meg különben is kezdek pocakosodni.
Az idegen George vállára tette a kezét.

– Pedig megtartod az ünnepet, George. Enni és inni adtál, mikor éhes voltam, meleget adtál, mikor fáztam. A vajúdó asszony fiút fog szülni, aki felnőtt korában neves orvos lesz. A rendőr, akit elláttál 19 ember életét fogja megmenteni a terroristáktól. A fiú, aki ki akart rabolni, gazdaggá tesz majd téged a munkájával. Az ünnep szellemisége a fontos, és azt te ugyanúgy megtartod, mint bárki más.
George meghökkent mindattól, amit az idegen mondott.

– Honnan veszi mindezeket?, – kérdezte.
– Bízzál bennem, George. Megérzem ezeket a dolgokat. Azt is tudom, hogy mikor lejárnak életed napjai, találkozni fogsz Marthával, és újra együtt lesztek. Azzal az idegen az ajtó felé indult.

– Bocsáss meg, George, de mennem kell. Haza kell érnem az ünnepségre, amit nekem rendeznek.
Ahogy nézte, George szeme előtt az ósdi bőrkabát és a kopott nadrág lassan vakító fehér köntössé változott. Aranyfény töltötte be a szobát.

– Tudod, George, ma van a születésnapom. Boldog Karácsonyt.
– Boldog születésnapot, Uram, – válaszolta George meghatódva.