Oldal kiválasztása

December 2.

dec 9, 2019 | 0 hozzászólás

Mester Györgyi: Csendes éj A dimbes-dombos vidéket, véget nem érő, örökzöld mohatakaróként borította a fenyves. Betakarta, elfedte a föld testén sebként csúfoskodó hasadékokat, éles peremű sziklakinövéseket. Ha valaki belehallgatott az erdő csendjébe, a madárfüttyön kívül a fák lélegzését is hallhatta. Béke és nyugalom honolt a tájon. A hatalmas, délceg fenyőóriások évszázadok óta népesítették be a […]

Mester Györgyi: Csendes éj

A dimbes-dombos vidéket, véget nem érő, örökzöld mohatakaróként borította a fenyves. Betakarta, elfedte a föld testén sebként csúfoskodó hasadékokat, éles peremű sziklakinövéseket. Ha valaki belehallgatott az erdő csendjébe, a madárfüttyön kívül a fák lélegzését is hallhatta. Béke és nyugalom honolt a tájon.
A hatalmas, délceg fenyőóriások évszázadok óta népesítették be a lankákat, s ha egy-egy fa öregség miatt kidőlt, közéjük szorgos kezek új, fiatal csemetéket telepítettek.
Karácsony közeledtével, amit a távoli falu idelátszó tarka fényei jeleztek, emberek érkeztek az erdőbe. A kis fenyők közül néhányat magukkal vittek, de előbb óvatosan kiásták, s a gyökereket rejtő földlabdával együtt rakták őket a teherautóra. Az ünnep elteltével, amikor a faluban kihunytak a színes fények, rokonaik a távolság ellenére viszontlátták ezeket a fácskákat, amint egy-egy kert gyepébe ágyazva szépen növekedtek, s néha a susogó széllel még üzentek is erdőben maradt társaiknak.
Most ismét karácsony volt készülőben. Néhány kicsi fát, akik alacsony törzsük miatt, még sohasem gyönyörködhettek a karácsonyi fényekben, rettegés töltött el. Nyugtalanság vett rajtuk erőt, félelem az ismeretlentől.
Ekkor egy hatalmas, bölcs óriásfenyő beszélni kezdett.

Sok-sok éve történt, karácsony előtt, amiről most mesélek nektek. Leszállt a csendes éj, szokatlanul sötét lepelbe burkolva az erdőt. Óráról-órára hidegebb lett, még a fák is beleborzongtak. Az ég csillagtalan, a levegő hó illatú volt. Szinte sütött a dermesztő hideg, mintha a csend is megfagyott volna.
Ekkor váratlanul dübörgés zaja tört a fák közé. Egy autó hangja, ami az éjszaka közepén merőben szokatlan volt. Kirándulók vagy erdei munkások nem lehettek, ők sohasem jöttek sötétedés után. Az autó tovább berregett az úton, mintha félt volna a kihűléstől.
Óvatos léptek közeledtek, a ropogó avar hangja egyre beljebb hatolt az erdőbe. Egy fiatal fácska mellett megállapodtak, és hamarosan valami nyüszítő, sivító hang csapott fel. A kis fa irtóztató fájdalmat érzett az oldalában, amilyent addig még sohasem. Még egy-két rántás, és derékban eltörik, de ekkor váratlan dolog történt.
Mintha a tél csak erre a jelre várt volna, hóvihar tört ki. A csapadékkal terhes ég leszakadt, a szokásosnál nagyobb jégszemcsékkel ostromolva a földet. A szél fergeteggé változott, még a nagy fákat is meghajlította, olyan erővel zúdult az erdőre. A kis fenyő törzsének fűrészelését a két férfi kénytelen volt abbahagyni. Egy perccel később, az éles fogakkal teletűzdelt szerszámot felkapta a szél, messzire röpítette, a férfiakat pedig elszakította egymástól. Meghempergette őket az egyre vastagodó hóban, arcukra jégkristályokat, fedetlen fejükre jégcsapokat fagyasztott. Ruhájukat megtépázta, eláztatta, lehámozhatatlan jégkéreggé változtatta.
Az autóban várakozó ember – félelmében, hogy leáll a motor, és ő megfagy -, utolsó lendületével nekirugaszkodott, és a járművel sűrűn kifarolva igyekezett a hótorlaszokkal megbirkózni, eljutni az országútig. Otthagyott társai eszébe se jutottak, sem az, hogy ők hárman, milyen hasznot reméltek az éjszaka leple alatt kivágott kis fenyők eladásából.
A fácskát kivágni szándékozó két férfi csak órák múlva, a hajnali, enyhülő sötétségben, az utolsó métereket négykézláb megtéve találtak ki az útra, ahol egy éppen arra járó, korán kelő autós felvette őket.
A kis fa megsebzett törzsét jótékonyan belepte a hó. Megvédte a kiszáradástól, nedvességgel látta el, és tavaszra a fűrészelésnek már csak halvány nyoma maradt.
Hát ne féljetek kis fenyők – fejezte be mondandóját a mesélő -, mert az erdő megvédi az övéit, a rosszban sántikáló tolvajt pedig megbünteti. Pihenjetek, gyűjtsétek az erőt, nőjetek magasra, és akkor előbb-utóbb ti is meglátjátok a falu karácsonyt váró, tarka fényeit.
A csendes éjben a fenyves álomba szenderült. A mesét mondó öreg fa összébb húzta tűlevelekkel sűrűn borított ágait. Közben, megszokásból, végigsimított a törzsén húzódó forradáson, ami már rég nem fájt, csupán egy lassan múló, rossz emlék volt számára.

Forrás: operencia.com

Ez is érdekelhet

December 25.

Johan Frisel: Az üzenet A kisváros lelkesen készült a karácsonyi színdarab bemutatójára. A darab rendezésére sikerült megnyerniük a TV egyik befutott fiatal rendezőjét, Weis Lukácsot. Nem könnyen állt rá, aztán meg különböző feltételeket szabott: -Ragaszkodom a jó...

December 24.

Tunyogi Csapó Gábor: A szenteste története – Papa, papa, ugye elmeséled megint, hogy is volt azon a szentestén? – A kis Bori rövidszoknyás forgószélként rohant át a tágas lakószobán, és átölelte az apját, aki éppen az utolsó csillagszórókat tekerte rá az...

December 23.

Garay András: Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá...

Hozzászólások

0 Beszélgetés

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This