Szóval megérkeztünk a táborba egy sárga iskolabusszal. Az igazat megvallva baromi kényelmetlen. Még nekem is szűk, úgyhogy képzelhetitek. Aztán durván másfél óra kocsikázás után megérkeztünk és a kanyarból hallottuk, hogy mennyire nagyon várnak minket. És kiszálltunk és megláttuk őket, akik a nyakunkba rohantak. Mindenki mindenkit megölelgetett és megkaptam az első sokkokat:

érintés-allergia, pipa
név-arc-memóriazavar, pipa
totál káosz, pipa

Mire hazaérek, megint kiújul, mármint az érintés-allergiám, pedig az utóbbi időben sokat dolgoztam rajta.

Aztán a névtelen arcok ölelgetése után szobabeosztás történt. Párok szólítgattak újonnan érkezőket, együttlakás céljából. Mindenki elvonult a szimpla szúnyoghálós szobájába szunyálni ( micsoda alliteráció). Szóval ablak nuku, világítás gyér, lakótárs kettő, akik az örökös köhögéstől nem tudtak aludni, de mit az nekik!
És felkeltünk, és elérkezett az…

1. Nap

Amit érdemes megemlíteni, hogy az első hét, egy egyetemi gólyatáborhoz hasonlítható. Persze mindez alkohol mentesen. Tudom, tudom, nehéz elképzelni, de élvezhető. Sőt! Csak az oldódás nem megy valami könnyen.
Honnan ismered fel, hogy egy táborban vagy?
Örökké énekelnek, énekelsz, vagy énekeltetnek. És ami meglepő, hogy hangjuk még mindig van. Fogalmam sincsen, hogy csinálják, de lassan a negyedik hetet zárjuk, és még mindig énekelnek.
A programok nagyjából egy tábori hét programjai voltak, megspékelve a „szakmai beavatós” feladatokkal.
Vicces dolog az első étkezés a táborban. Mindig vacsora és mindog spagetti. Természetesen kéz nélkül. „Hát ev eléggé guftuftalan!”
Hogy növeljék a tábor hangulatunkat, 4 napra eltelefonodtalanodtunk. Info se ki, se be. Az ifjúság lelkes-kedves tagokból áll. Mindenki örökké mosolyog és mindig futja egy „hogy telik”-re. Még akkor is, ha alig várnak választ. Le lehet tudni egy „köszi, jól”, vagy egy „fáradtan”-nal.
Ha összegyűlik a tömeg és szót kérnek (nem sót), akkor kéz magasra, és mindenki más is így tesz, ekkor „nagyot koppan akkor, azután elhallgat” mindenki. A reggelit leszámítva, minden étkezés előtt, alatt és mögött, akarom mondani után, énekelnek. Mindent, hangosan, ami a csövön kifér.
Így esett, hogy vacsi közben egy himnusz-háborúba csöppentünk. Tudni kell, hogy sok a skót…meg az észak-ír is, de ez most nem fontos. És akkor jöttek a skótok, zászlóstul, kiltestül, vörös hajastól-sapkástól és elénekelték a himnuszukat. Majd meginvitáltak vacsileugráló rögtönzött skót táncházba. Majd az amcsik is elkornyikálták a maguk himnuszát. Vidám népség mindkettő.
Hogy szakmázzunk is kicsit..az esték baromi nedvesek, de nem vészesen hidegek. Ahol nincs fű, vagy avar, ami gyakran zavart kelthet az erőben (tudom, hogy hiányoznak a szóviccek), akkor homokkal lehetsz tele. Nem tudom melyik a jobb. Jaaa, és mérges szömörce. Az van itt mindenhol. Csalán meg semmi.
Itt akkor sincs csend, mikor az van. Megállás nélkül kiabálnak. Persze azért van néhány szupi dolguk is. Irigylésre méltó a tökéletes, páros spontán interaktív gyors előadásuk. Hihetetlenek! Viccesek, nem uncsik, és bevonnak. Nem tudom, hogy ezt a suliban veszik magukra, vagy így születnek, ezzel a joggal, de én is akarok így beszélni.
Első napi záróprogram egy tábortűz volt. Kicsit görög színház jellege volt a tóparton. Itt is előadások, meg miegymás. Szunyog rengeteg, viszont nagyon hangulatos.
Ez a hét még gyerekmentesen zajlik, hogy mi is át tudjuk venni ezt a „feelinget”.
Hát az angolom nem tökéletes, mondhatni bazinagy hiányosságaim vannak, de majd az activity segít. Eztán takarodó kerekedett.
Majd elérkezett a…

2. Nap

Minden reggel egy zászlóhúzással kezdődik és zászlóbontással kezdődik. Ezután van reggeli meg vacsora, amit mindig egy áldással kezdenek. Ez elég mókás rövid előadás. GRACE! Az asztalok ültetése névtáblákkal megoldott, hogy mindenki üljön mindenkivel. Vicces minden étkezés előtt kóvályogni az aaztalok között, másik százakárhány emberrel, hogy megtaláld a helyedet.
Ebéd közben elénekelték azt (most lehet szidni/Sidney, de nem tudom a címét) a dalt, amit Szonjának hála milliószor hallhattam a Freddie Mercuri emlékkoncert DVD-ről és azt éneklik, hogy Mamma mia…na mindegy. Az eleje egészen jónak ígérkezett, de a vége… Amúgy jól lehet szórakozni. Itt persze megjegyezném 3 hét elteltével, hogy a fiú tábor éneklése és kántálása millioszor élvezetesebb, mint a lányok. A fiúkét lehet szeretni. Néha olyan érzésem van, mint ha a vörös hadsereg kórusának próbáján ülnék. És mindezt a tó másik oldaláról is kiválóan lehet hallani. Király! Talán ez az egyik kedvencem a táborban, annak ellenére, hogy az agyamrs megy az örökös óbégatás. Amúgy tényleg fogalmam sincsen, honnan van a hangjuk és az emergiájuk. Egy atomerőmű működik bennük.
Szóval itt az idő meleg, a kedvem remek. Ha reggel szarrá is ázik az ember egy fél perc alatt, akkor is meghal a melegtől. A hideg azt jelenti, hogy rövid nadrág, vékony pulcsi. De csak délig. Mert ha reggel esik is az eső, 12 után nyoma sem marad.
A tábornak máris érzékelhető a hasznossága. Otthon, ha már Apa nem enged a kütyüihez, itt kötelező jelleggel minden a kezünkbe kerül. Mint például a fúró vagy mi a neve. Megint fogalmazási gondokkal küzdök. Bocsánat!
A nap folyamán egy „beavatási szertartáson” estünk át, mint elsőévesek. Egy tánc néhány másodpercét kellet megtanulni és eltáncolni. Persze a móka-faktor a vicces öltözetben rejlett inkább. Aki amit talált magára aggatta. Nem volt rosszabb szagunk a jelmezekben, mint a legöregebb viseletekben, sőt! De minden esetre mókás volt.
Minden elköszönés egy ” See ya”- val történik, ilyenkor mindig azt hiszem magyarul szólnak, hogy szia!
És ezek a programok szépen elkopnak és mindenki lassan átáll a tényleges tábori feladatára.
Erről majd a későbbiekben, addig is kellemes nyári napokat!