„Mert ahová te mégy, oda megyek én is…”

Elérkezett a nap, amiért Máltára utaztunk:

Esküvőre.

Két fontos, szép ember az életünkben úgy döntöttek, hogy azon kevesek közé tartozunk, akikkel meg szeretnék osztani életük egyik legfontosabb és legszebb napját, amikor összekötik az életüket.

Ezen a napon nem mentünk kirándulni, még csak a házból se dugtuk ki az orrunkat. Kicsit sajnáltam, mert nem maradok velük és ha már itt vagyok, minél többet szerettem volna látni a szigetből, de egy nap 24 óra, mi pedig nem vagyunk valami gyors banda. Így csak kényelmesre vettük a figurát:

Délelőtt, még amit színt magunkra lehetett ragasztani megtettük a ház medencéjében. Ugyanis itt minden házban van egy medence. Aztán szép lassan lecsutakoltuk a sót magunkról, és illatfelhőkbe burkolóztunk, bebodorítottuk tincseinket, rajzoltunk magunknak arcot, bár ez teljesen feleslegesnek bizonyult, mert az ember ilyen melegben akármit csinálhat magával, akár tetszik, akár nem, izzadni fog, mint egy ló és leolvad az arca.

Miután berendezték a medence szintjét az esti fogadásra-itt rendezték háznál a partit-, az ünnepi gúnyánkat is felöltöttük. Eközben az ifjú pár is készülődött, bár ebből mit sem érzékeltünk, hiszen ők máshol laktak és nem láthattunk a történésből semmit. Így utólag láthatjuk meg a dolgokat, miután kész a videó és fotó. Kettőre a hintónk is előállt, ami tovanyargalt egyenesen a kikötőbe. Hogy minek?! Kompra szálltunk, amolyan gigantikusak közt apróbbnak számítóra és ismét Gozon találtuk magunkat.

Most nem kirándulni mentünk, nem is úgy öltöztünk… utólag belegondolva, szerencsésebb lett volna az ünnepi lábbeli helyett egy túracipő, de ezen már nem múlik semmi.

Utaztunk hegyen-völgyön, városokon át, kaktuszligetek közt, amíg elértünk a várva várt szertartás helyszínére. Sokunk fejében egy tengerparti esküvő képe sejlett fel, mintha azt mondták volna. Végül is abban hiba nem volt. Csak a tengerszinttől jóval magasabban voltunk. Egy szikla tetején álltunk, köröttünk kövek és kaktuszok. Kicsit kétségbe esve álltunk, hogy valóban erre vágyott-e a pár? Aztán leleplezték a cselt: a földbe megbújt egy mélyedés, ami egy barlangba vezetett. A szája a tengerre és a környező dombokra nyílt, így egy meseszép kilátás tárult elénk. A lejutás kissé macerásnak bizonyult: nem erre alkalmas cipők, előnytelen ruhahosszok, lekopott, csúszós kövek, kapaszkodó a csupasz fal. Szánkózni kiválóan lehetett volna, ha tél lett volna. Szóval megvolt a titkon belecsempészett kaland is.

A kilátás csodás, a házasulandók mesébe illőek és szerencsére nem kicsit, hanem nagyon-nagyon szerelmesek.

Egyszerű, gyors szertartás, de mégis meghitt. Bár többen aggódva szemléltük az eseményt. Attól nem féltünk, hogy az oltárnál valamelyikük lelép. Ám attól jobban, hogy óvatlanul egyet hátra, és belezúg a meredélybe, ahol csak a kaktusz fogja meg, annál inkább. Azt hiszem, nem sokat néztem oda, mivel megint kisebb pánik fogott el. Aztán valahogy egy picit beljebb kerültek és jobb lett.

A szertartás részét képezte egy apró gesztus. Ez megelőzött mindent és mindenkit mélyen érintett, hiszen aki nem lehetett itt is része lehetett az eseményeknek. Aztán egy fogadalom ríkatta sorra a násznépet. A pár egymásnak írt fogadalmát olvasták fel. Mindenki halhatta, de ez mégis maguknak, egymásnak szólt.

Az a helyzet, hogy ha megnézel egy amerikai színes-szagos nyálas filmet, ami esküvőbe torkollik, utána ezt giccsesnek gondolná az ember. Egyszerűen csak szokatlan volt számunkra, egyszerű vidéki embereknek, de szép volt, egyszerű, de meghitt és nem volt benne túlzás.

A szertartás után kievickéltünk a földbe vájt likból és újra komphoz álltunk. Addig a pár elment fotózkodni. Nagyon helyes sziget ez a Gozo. Szépek a középkori városok, de nem laknék itt. Pár növényt hazacsempésznék, ha megélnének, de nem fognak. Így kár a gőzért is. Megmaradnak a fotóknak.

Miután hazaértünk kényelmesbe vágtuk magunkat és vártuk az ifjú párt. Addig kaptunk nasit, meg minden jót. Előételnek máltai finomságokat kaptunk, asztalt paradicsomot, sajtokat és olíva bogyit. Nálam a sajt hamar bevágódott, a többi kevésbé. Aztán egyszer csak betoppantak. Elroptunk nekik egy Dancing Queen-t, majd a menyasszony zuhanyzásra tett igényét sebtiben lefaragtuk. Így minden értéktől megszabadulván a pár ruhástul belecsobbant a medencébe. Nem szokványos menyasszonyokat ruhást medencébe látni, nem igaz?

És akkor elkezdődött a parti. Sajnos én idő előtt kidőltem, de a legfontosabb momentumokat én is velük éltem át és azt kell mondjam, nem szokványos, de csodálatos és felejthetetlen élmény is volt egyben. Hálás vagyok, hogy részt vehettem!

Éljen az ifjú pár!