Azt tudni kell, hogy nálunk sok minden nem szokványos. És azt is, hogy évtizedek telnek el, mire valami elkészül.

Nos, ennek következménye volt az én kora reggeli pokoljárásom.

Az utóbbi időben elkezdtem olvasni egy könyvet, amihez tartozik egy közösség is, ugyanolyan néven: The 5 AM Club. Azt állítja, hogy reggel korán felkelni sokkal termékenyebbé teszik a napodat. Hát, most épp a harmadik napnál tartok. Szerencsére nem azzal kezdni, hogy kelj fel fél órával hamarabb, mint általában szoktál. De azért bele akartam vetni magam a reggelbe, hogy tornázzak egy kicsit, írjam a pályázatot, amiből pénteken vizsgázunk, fürödjek, felhúzzam a lepedőmet, és csináljak reggelire egy rántottát. Hát, ennek csak egy része valósult meg: tornáztam, felhúztam a lepedőmet, írtam egy kicsit a pályázatból, lefürödtem. Mondhatni, sikeres volt a reggel.

Úgy ám! Hét órakor, gondoltam csatlakozom Anyáék kávés szeánszához, de hú micsoda csuda történt! Ezen a nyáron, már a második alom széncinege lakik a kertünkben. A hársfára fel van lógatva egy fából készült madárház és etető. Tú in van. Télen a peremére szórunk magot, onnan esznek, nyáron meg végre lakói lettek. No, igen ám! Az első fészekalj úgy kiröppent, hogy fel sem tűnt csak a nagy csend, amit maguk után hagytak. Micsoda ricsajt tudnak ezek csapni a szülőknek, hogy „kajásvagyok, kajásvagyok”, meg hogy „adjennem, adjennem”, aztán meg, hogy „ezazenyém, ezazenyém” és hasonlók. Nade, haladjunk tovább az eseményekkel. Ez a második alom éppen úgy döntött, ha a mai reggelt választja villám eltávjára. Ki is röppent egy híján mind. Azaz mind, csak kissé megkésve. Pontosan 8 jóképű fióka és két szülő. Az utolsó kisfickó nagyon nem akart még repülni, de a többieknek nagy volt a húzóereje. Így ott üldögélt egymagában a ház ajtajában, de nem akart elrepülni. Legalább 20 perc ücsörgés után végül mégis rászánta magát a szárnypróbára. Szerencsétlenségére nekiment a korlátnak és a fűben landolt. Nem is lett volna semmi gond, ha nincs résen velünk 2 eb és egy vérbeli vadász, avagy a macska. De velünk voltak és a fene egye meg az összes szuper reflexüket. A macska gyors volt, rátette a mancsát az apróságra, de nem esett baja. Mi is árgus szemekkel figyeltük az eseményeket és elzavartuk a macskát. De közben apróságunk elindult a kocsi alá. Onnan nem tudtuk volna megvédeni a karmos ördögtől, így aztán kizavartuk onnan.

Eddig nincs benne semmi különös, ugye?

A házunk kapuja nem igazán korszerűen néz ki. Sok-sok évvel korábban Apa kitalálta, hogy nekünk olyan elektromos kapunk lesz, ami nem oldalra nyílik, hanem lemegy a földbe. El is kezdte kivitelezni: kész a kapu helye a földben, a technika hozzá, már csak a kapu hiányzik. Így ott van egy 5 cm nyílás a földben, ahova egy nagyon keskeny kis szerviz aknán át visz az út. Tehát a kiváltságosokon túl, más nem fér le. Csak a tücskök-bogarak, falevelek… és néhány kétségbeesetten menekülő madárka. Hááát, természetkedvelő család lévén nem nézhettük tétlenül kisfiókánk haláltusáját. Hoz létrát, lámpát, gyorsan! Aknafedél fel, létre be, lámpa fel! Réka gyorsan be az aknába. De amint olyan távolságba került Réka, hogy lássa mi található az alján, mint a rajzfilmekben, olyan villámsebességgel tűzött ki a likból. Aztán hosszas szülői rábeszélés és finnyás vergődések után mégis úgy döntött, hogy lemegy, de csak miután a nem kívánt lényeket eltávolították. Ugyanis, tudniillik két benga béka, akarom mondani vagány varangy dekkolt a felgyülemlett avarban, hogy a zavart keltse benne. Sikerült is nekik. Nagy nehezen a medence tisztító hálóval arrébb tessékeltük őket a két méter magasból, hogy még véletlenül se keresztezzék egymás útját. Hatalmasok voltak. HATALMASOK!

Na, leevickéltem magam a pókhálórengetegen át az aljáig…papucsban… Nem tudom milyen pokoli lényeg éltek ott még, de a legtávolabbi sarokban húzta meg magát picinkénk. Kaptam útravalónak egy üres tejfölös dobozt fedővel ellátva, meg egy hálót. Ezekkel az eszközökkel kellett kimenekítenem első röppróbájából szerencsétlenkét. Beletessékeltem a dobozba, bár ő nem nagyon akart. Odaadtam Anyáéknak, hogy ne, fogd és sprintelek a falon fel. Egy fél órát rázott a hideg a pokol bugyrában eltöltött 3 percemtől. Igaz legalább egy órának tűnt.

Végül a picurt elengedtük, persze a többi szőrös, farkas, négylábú dög továbbra is startra készen figyelte minden mozdulatát. Szerencséjére kirepült az udvarból és Anyukája már várta. Így megmenekült.

Aztán hirtelen fél nyolc volt, belefért még egy gyors zuhanyozás, ruhacsere, rántotta nuku és indulás.

Nem tudom megéri-e továbbra is korán kelni?!