Még mielőtt nekiesnénk az első itt kezdett napnak, még muszáj megemlítenem néhány dolgot, amit tegnap elfelejtettem. Bocsesz. Kicsit szita az agyam. 

Szóval említettem, hogy Doha szellemváros. Csak az maradt le, hogy miért. Nem, nincs semmi kísértet história a háttérben, ellenben egyszerű és logikus magyarázat annál inkább. Tehát egy város a sivatag és tenger peremén. Iszonyat meleg és száraz az idő. Októberben egészen kellemes nappali 34 fokos a hőmérséklet, télen, 10 fok a jellemző, de nyáron…. Nyáron akár 50 fok is lehet. Ez azt jelenti, hogy a lakosság, aki nem őslakos, hanem nő és gyerek, ráadásul valamiféle “gyütt-ment”, akkor a suli végeztével mennek a származási helyre haza. Ott hűsölnek, aztán mikor kicsit viselhetőbb a hőség, irány vissza.

No, de tegnap a 9 órás várakozás után betelepedtünk egy böszme nagy gépbe, abban a reményben, hogy kényelmes és roppant lábelférős majdnem 8 órás ücsörgés elébe nézhetünk. Hááát, a nagy helyzet az, hogy ez a hiú remény nagyon hamar szertefoszlott. Nagyon fájt végigülni, félig ébren, mert biza’ a kényelmetlenség nem sok mást hagyott. Szóval, egy a lényeg: 3 óra alvással indulva otthonról, majdnem 22 órát utazni, nem kellemes. Ne csináljátok! Legfeljebb, ha az életetek múlik rajta, de akkor is élesszen valaki újjá. 

Egy dolog szuper volt, napfelkeltét nézni a repcsiből, meg elhúzni a Himalája mellett. A sorban állás a bevándorlási bejegyzéses részen szintén nem egy barátságos dolog. Mindegy is. A lényeg, hogy helyi idő szerint 14:30 körül Dohából landolt a gépünk Kína földjén. Ez, azt hiszem otthoni idő szerint olyan 8:30 lehetett. 

A hőmérséklet 17 fok Celsius, az abszolút magasságunk 443 m.

Szóval üdvözlet Kínából

Kicsit feszített a programunk. Miután mindenki átverekedte magát az ellenőrökön és megbizonyosodtak róla, hogy egyikünk sem tervezi itt letelepedni, felnyaláboltuk csomagjainkat és rohantunk a buszhoz, ami elvitt minket a városba. 

Buszos városnézés a péntek esti dugóban… felejthetetlen élmény. A városig vezető úton megkaptuk az első benyomásainkat is: először zöld, letisztult és modern, aztán jött a valóság. Nem volt rossz, csak rendkívül érdekes: szocialista városkép egy kis futurisztikával. Eszméletlenül sok panelház és felhőkarcoló mindenfele, amerre csak néztünk. Minden gigantikusan magas, a buszból nem is lehet észrevenni a hagyományos épületeket. Az utak mellett mindenhol szép zöld és virágos minden, a felüljárók korlátainak külső része is valami futó salátával van befuttatva. 

És nem hogy sok autó volt az úton, de mikor megálltunk, hogy na most sétafika program jön, annyi emberen kellett átverekedni magunkat, hogy ihajj. Nem tudom miért mondják azt, hogy annyian vannak, mint az oroszok. A kínaiak többen vannak. Eszméletlenül temérdek sokan. És ez erősen különbözött a dohai sok embertől. Itt mindenki az aurámban volt örökké. Nem kicsit. Nagyon. A gyalogos forgalomnál csak az autós volt jobb. Szerintem, ha itt élnék sem tudnék hozzászokni a vezetési stílusukhoz. Nem kifejezetten agresszívek, de tolják egymást, a sávváltásuk pedig egyenesen életveszélyes. Nem beszélve a zebrán való átjutásról. Az egy művészet.

No, de a lényeg, hogy leszálltunk és elindultunk 2 helyet megnézni. Igen, csak kettőt. Az egyik egy szép zöld park, meg egy piac szerűség. 

Tudjátok, hogy Chengduban mi van, amit érdemes igazán megnézni? Nem? Na elmondom. Kössétek fel a gatyátokat, mert eddig volt a helyzet vidám. Most tömény pandaszkodás következik. 

Szóval Chengdu az a hely, ahol a világon az élő pandák 80%-a található. Igen, jól olvastad NYOLCVAN! Vagyis ez az életképtelen monokróm állat, ami lusta, még párosodni is, itt található. Van is egy csodálatos panda központ. És tudjàtok mit?! Mind ez semmit nem ér. Az ég világon SEMMIT! És tudjátok miért? – Bocs azoktól, akik már végighallgatták a ventilálásomat és azt hitték túl vagyok a dolgon. Sajnos nem. – Mert ez egy példátlanul pandátlan program. Egy darab élő pandát nem sikerült megnéznünk, se meglátnunk. Egy sem! Itt vagyunk az ország közepén. Ahol egy pandaparadicsom található, és mit látunk belőle? Na mit?! Hàt SEMMIT! Hogy lehet kérem így programot szervezni, hogy nem látjuk ezt az óriás plüss cukiságot?! HOGY?! 

De tudjátok mit? Azt hitték kárpótolhatnak. Minden, ismétlem MINDEN panda, vagy pandás. Pandás a szappantartó, a bögre, a kaja, a sapka, a képeslap, a tea, amit csak el tudtok képzelni. Ez eléggé pandasztikus látvány néha. De azért nem az igazi. De azért minden pandás látványt igyekeztem megörökíteni.  Meg kell hagyni egész sok lett és akad köztünk ultracuki is. 

Tehát a piac. Itt sok itthon ismert kínai bizbaz, kütyümütyü, csetresz és bigyó is megtalálható. Ám vannak hagyományosabb dolgok is. Na azok egész izgik voltak. Főleg a kajásak. Képzeld el az otthon kínai piacot, méretében, csak sokkal sűrűbben, változatosabb felhozatallal és mondjuk tízszer annyi emberrel. 

Az épületek nagyon szépek, stílusosak, vannak giccsesek is… és hogy mennyi itt a piroslámpás ház! Najó, ezek nem azok a piroslámpák, de na. Attól még sok van belőlük. És mellesleg nagyon jól néznek ki. Végigügettünk a piacon úgy, hogy megálltunk volna akár csak annyi időre, hogy vegyünk valamit. Ellenben az összes teaház teakóstoltatója megtalált és a kezünkbe nyomott különböző teákat. Főként jázmin teát. Szagoltàl már jázmint? Ne a wc illatosítóra gondolj, hanem az igazi virágra. Na! Ennek a teának nem csak az illata olyan, hanem az íze is. Nagyon kis kellemes tea. És volt egy tea. Egy illatos, szép rózsaszínű, valami gyümölcsös volt. De az íze az valami leírhatatlanul fincsi. Kaptunk még útközben kóstoló nasikat is. 

A bódéknál voltak bizarr kinézetű kaják is, amit tuti nem mertem volna megkóstolni, de azért egy picit mégis kíváncsi lettem volna. Az éttermeknél mindenhol az ajtóban álltak túristacsalogatók és óbégattak. Rettentő hangos, zsúfolt és nyüzsis. Mindenhol fiatal kis párok voltak. 

És, azt kell mondjam, hogy vannak idősebbek, akik valóban alacsonyak, de átlagban azt vettem észre, hogy a magasságok hasonlítanak a hazaiakhoz. A hatalmas távok miatt sokat mennek. Vannak biciklik is dögivel, szóval elég kis pilinszkák. A többi méretükről, tudom, hogy sokan roppant kíváncsiak vagytok, de nem tudok nyilatkozni. Girnyók. Vannak, akik minden segítségadást megtagadnak, még kontaktálni sem hajlandóak. És volt olyan is, aki nagyon szívesen teszi. 

A nagy jövés-menésbe igyekeztem mindent pandásan megörökíteni az utókornak, de inkább magamnak. És ezen nagy igyekezetem közben baleset is ért. Szégyen gyalázat! Épp egy panda postánál fotóztam, mikor valaki oldalról elsodort és mikor megfordultam egy habkarton táblába ütköztem. Én is majdnem hasra estem. Azt hittem a panda családos csodálatos tábla csak eldőlt, mikor fel akartam állítani szembesültem vele, hogy eltört a habkarton. Úgy sajnálom, tök ciki volt! Szívem szerint visszamentem volna, hogy mi történt, de azt mondták nem kell. Persze, semmi baj. Remek táptalaja azt hiszem az út hátralévő részén történő vérszívásnak. Semmi baj! Nyugodtan, bírom. Nem lettem rongálónak titulálva… nem is hozták szóba azóta… A lelkiismeretem meg folyton szurkál. Eh! Majd elmúlik, igaz? 🫣

A tábla eltört, a nagy sodrásban pedig mèg vagy kétszer el kellett mennem előtte. Szép kis emlékeztető mondhatom! Nem akartam egyetlen semmilyen jellegű pandát sem bántani. De pandamiát okoztam szerintem. (Tudom, hogy nem így írják.) Sodrás. Ha nem lett volna a vezetőnk, azt se tudtuk volna HUN vagyunk? Elmentünk a parkba is, ahol szuper szép salátákat és virágokat láttunk. Azt hinné az ember itt kevesebb ember lesz. Hát! Nem jól gondolta az ember. Ugyanis van egy régi, az őslakosok által is kedvelt teaház, ami nem csak sokakat vonz, hanem iszonyat zajos is. DE, minket is vonzott, ezért beültünk. És kipróbáltuk a hagyományos kínai teát. Fekete szálas teát ittunk. Finom volt, de valahogy az a jázmintea engem jobban megfogott. Miután megittuk, amit kellett, uzsgyi vissza a buszba, és nyomás vacsizni.

A vacsi egy nagyon menő étteremben ért minket, egy népszerű hotpotozó helyen. A ruhánkon mèg mindig érződik az illata. Két féle alaplét kaptunk: egy szecsuáni csípőset, meg egy nem csípőset. Volt ott rákocskapókocskás, capkodó halackás, meg cirke, ami reméljük nem kutya volt, sertés, meg marha, fürjtojás, tofu, meg gombóc… úúú! Elég fincsa volt! Majd otthon is csinálunk ilyet. Mármint én tutira, hogy valaki csatlakozik-e majd… na az más kérdés. 

Kaptunk gyümit is a végén. És itt meleg vizet kaptunk. Igazából nem rossz melegvizet inni, de magamtól sosem választanám. 

A szállodát vacsi után jó magyar módjára elfoglaltuk. Ez volt a történelem második honfoglalása…. Vagy valami olyasmi. Szuper kényelmes, csini szoba. Miután bevettük, megittunk egy pár fertőtlenítő gyümölcsfőzetet, hogy nehogy baj érjen minket. Ugyanis indulás előtt sokat riogattak, nehogy igyunk a csapból, vagy együnk nyers dolgokat, gyümölcsöt is csak csínján. De mi megtettük a magunként. A legvidámabb barakk itt is vidám marad. Aggodalomra semmi ok. Kedvünk nem szegi semmi. 

A vezetőnk itt nagyon kis fiatal kedves csajszika volt, bár a dohai mellett elbújhat. Nem lett a kedvencünk, sok mindent nem mesélt, de azért nem hagyott el minket na. Ez is valami, nem igaz? 

Érzésre ez egy legalább háromszor akkora város, mint Budapest, de a sok emeletes ház ellenére meglepően zöld és tiszta. Az új építésű panelházak a régiek mintájára készült, de mégis kicsit modern szerű. Bár kockás. Ha több időt tölthetnénk itt, biztos sok izgi dolgot fedezhetnénk fel. Mondjuk a pandákat… na mindeeeggggy. Csak mondom. De viccet félretéve nem akarok tovább pandaszkodni. Szuper hely, de ez olyan volt, mint egy “visit Dubai” reklám: gyors, instant, semmi elmélyülés. Azoknak ajánlom az efféle gyorstalpalókat, akik pipálni akarnak a bakancslistájukról, vagy ennyi is elég nekik, esetleg csak kóstoló-bemelegítenek arra, hogy “még visszatérek” és mit akar megnézni vagy kihagyni legközelebb. 

Én határozottan vissza akarok még jönni, mert az az állat kimaradt és amúgy meg szívesen megnézném a helyi, autentikusabb dolgokat is nem csak a turista izéket. 

Hiába van itt sok helyen wifi… a wifi mit sem ér sokszor. Amiket mi otthon használunk, az itt kb. használhatatlan, szóval innen ritkán adunk életjeleket, de jól vagyunk, nyugi.

Hamarosan majd megint jelentkezünk. Otthon mi a helyzet?