A chengdui gyorstalpaló után a reggel is hasonló képpen telt. Hajnali kelés után kicheckoltunk ( de hülyén néz ki leírva! 😅) és megkaptuk az előre összekészített reggelinket. Nagyon jó kis csomagot kaptunk, sajnos sok volt a folyadék benne, amit nem vihettünk a repcsire. Gyorsan megreggeliztünk, màr aki, a busz úton, aztán sitty-sutty meg is érkeztünk egy újabb repcsizésre.

Azt hiszem olyan rutinos repülőzők leszünk a végére, hogy ihajj. Ha jól számoltam, valami 10-12 repülő utunk van ez alatt a két hét alatt. Ha tehetitek, ne vállalkozzatok ilyesmire, mert egy halál. Fárasztó, nem tudod kipihenni magad, minden program ezért rohanás… 

A reptéren ért az első olyan kultúrsokk, ami egy arculcsapás volt. Akartam vizet venni a beszállási kapuhoz közeli automatából. Hát tudjàtok mit?! Kapják be a vizes automaták! CSAK kínaiul van rajta felirat, és helyinek sem egyszerű vásárolni ott. Ugyanis valamiféle applikáció kell hozzá. Őszintén, még hajlandó is lettem volna letölteni, de nem volt netem. A free airport wifi meg addig free, amíg kínai telefonszámod van. Szóval se net, se víz. Próbáltam a helyi erőktől segítséget kérni. Volt, aki angolul válaszolt, hogy nem tud angolul, nem tud segíteni, még el is fordult. De volt egy megmentő csaj, aki látta, hogy szerencsétlenkedem és vagy egy tucat embert megkörnyékeztem, de nem jártam sikerrel, úgyhogy gondolom megszánt és vett nekem vizet. Az árát készpénzben akartam odaadni neki, de úgy látom a városi népek java inkább az utalásos témát preferálja. 

Átestünk mindenféle biztonsági ellenőrzésen, ugyanis Tibetbe, mert hogy az a következő állomás, csak beutazási engedéllyel lehet menni, meg sok mindent nem is vihetsz be. Pl. becsekkolás után várni mell egy táblánál, ahol a feladott bőrönd tulajdonosának neve feltűnhet. Ha ez így van, akkor futi-futi a csomaghoz, hogy kivedd belőle a nem megengedett cuccost. Tök jó. Ez olyan reptéri csomagolási második esély lehet. Kicsit furi, de azért tetszik.

Felszálltunk a gépre, ami nem volt annyira extrás, mint amikkel eddig utaztunk, de sooookkkaaaal nagyobb hely volt a lábunknak. 2,5 óra volt az út, de még itt is összefutottunk Panda Péterrel. Ugyanis a kapott ételt ( egy fapadoson ingyen komplett reggeli) egy pandás papírzacsiban adták. Nem voltam éhes, de a zacsi miatt eltettem. 🫣😅 Délben jól is jött.

Megjöttünk Tibet!

Aztán hamar eltelt az a kb. Pécs-Budapest buszútnyi idő és megérkeztünk Lhászába, Tibetbe. Elrepültünk a hegyek fölött és egy hegyekkel körülvett helyre érkeztünk. Összeszedett minket a vezetőnk, majd megérkeztek az első tényleges problémák. Hogy mik? Igenigen, több, mint 3000 méter magasra érkeztünk. Csak úgy szomjaztuk a levegőt, a pulzusunk az egekben, Anya arca konkrétan szürke színt vett fel, és jött a fejfájás. 

Ugyan lett volna a program szerint egy délutánunk akklimatizálódni, de ezt kihagytuk. A vezetőnk javaslatára egy rövid 2 órás pihi után belevetettük magunkat Lhásza nevezetességeibe. Ugyanis másnap 5 látni való lett volna, ami nem nagyon fért volna az időbe. Így első napra is tettünk kettőt, meg másnapra is marad három és talán nem halunk bele. 

A pihenés után kicsit javult a helyzet, de nem volt százas. Mértünk véroxigént. Anyáé pocsék volt, az enyém jó. A pulzusa remek volt az enyém… hát… nem az igazi. De szerintem estére egészen normalizálódtak a dolgaink. Mármint csak enyhültek a tünetek. Azt mondták az első két éjszaka nehéz, mert ilyenkor dolgozik a leginkább a szervezetünk. Ne is fürödjünk, hogy ne veszítsünk oxigént. Nem tudom ebből mi mennyire megalapozott, de szabálykövetőek vagyunk….

Szóval megnéztük először a Tibeti Múzeumot. Nem egy tapis múzeum, de renget érdekes dolgot megtudtunk a tibeti népről, a történelmükről, kultúrájukról. Még többet az építkezéseikről, írásukról, és a dalai lámákról. Tudtátok, hogy a mostani Láma (3 láma van, akik különböző területekért felelnek és más városokban élnek), mármint a Dalai, ő most 90 éves és ő a 14.? Eddig én sem. Van nyári palotája, meg téli, rengeteg trónja, amit mind másra használ: politikára, tanulásra, tanításra, meditálásra és még ki tudja?! Szóval sok a széke.

Jártak itt mongolok, akikkel szerződést kötöttek még a régmúlt időkben, hogy ne legyen több háború. Persze a kínai kulturális forradalom nyomai itt is látszódnak. 

Alapvetően nomád népek, és jobban hasonlít a nyelvük a szanszkritre, mint a kínaira, bàr az is hivatalos nyelv a tibeti mellett. Kézírásuk tájegységenként változó stílusú, és van belőle, ha jól emlékszem vagy … sok. DE, az iskolában mindet megtanulják a gyerekek. 

A hagyományos viseletük eltérő attól függően, hogy melyik határhoz állnak közel. Mert a hegyiek melegebb motyót, bárány vagy majom, igen, majom bőrt viselnek, hosszút, meleget, míg a délebbiek, azok akár rövidebb könnyebb göncöt. Igazából kaptunk egy tömörített honismereti szakkör anyagot: földrajz, történelem, gazdaság, kultúra, teológia… meg ami még becsúszott.

Annyi Buddha és Dalai Láma információt kaptunk, olyan rövid idő alatt, hogy a felét meg sem bírtam jegyezni. Vagy a felét sem oszthatom meg… mert itt a nagytestvér mindent IS lát. Ne nevess, mert nem viccelek. Egyrészt mindenhol, úgy értem tényleg mindenhol működik a CCTV, másrészt, mióta itt vagyunk, folyamatos kínai és szingapúri olvasóim vannak, kicsit sem gyanús. Főleg, hogy milyen oldalakat nézegetnek… no sebaj! Akkor legalább úgy fogom gondolni, hogy nemzetközi lettem. Hahaha! Na vissza Tibethez!

Tibeti nemzetiségű nagyon kevés él, azok is sokan Indiában, vagy Nepálban. A gyerekeket javarészt Kínába küldik tanulni. Főként turizmusból él a város, ami szezonális. Most épp már lecsengett a szezon. Fura is, hogy annyira kevés a turista, hogy tiszta kinézve érzem magunkat. Jó, nem néznek ki, de süt rólunk, hogy turisták vagyunk. Fényképezgetünk minden giz-gaz-szir-szart, mert meg akarjuk mutatni otthon, aminek a fele sem jön át a képeken, de azért csináljuk, mert én legalábbis mindent magamba akarok szívni, mindent is össze akarnék csomagolni a zsebembe, hogy hazavigyem, megmutassam és megosszam… de esélytelen. Az itt kapott Dalai Láma és buddhizmus információk annyira tömények voltak, de az infók felénél, hiába ismétli el a tündér idegenvezetőnk a dolgokat, még így is érződik az erős alapok hiánya. 

De van néhány érdekesség. Ugyebár egy földrengés veszélyes zóna ez itt. És ezt már régen is tudták, hogy itt biza’ mozog a föld, ezért aztán már a templomok építkezését is úgy eszközölték, hogy nincs cementáló anyag a kövek között, nincsen szög használva sehol, hanem födrengés biztos minden, el tudnak egymáson mozdulni a dolgok és lám, már a több száz éves templomok, paloták, monostorok még mindig állnak. Van olyan padló, ahol a speckó helyi köveket úgy készítették, hogy mustármag olajjal keverték össze és állt össze olyan padlóvá, mintha valami márvány, vagy más lenne.

Nagyon izgalmas a Dalai Láma történetének az a része, amiről hallottunk. Neveket ne kérjetek, magyarul is nehezen jegyzem meg őket, hát még idegenül…. Volt egyszer egy tanító, akinek volt több tanítványa, ebből kettő volt, aki kiemelkedő szerepet játszottak a történelem során. Az egyikük volt az első Dalai Láma, valamikor időszámításunk ELŐTT 500 környékén. Vagyis 2500 évvel ezelőtt. Róla készült 3 szobor, egy i, egy 12 és egy 25 éves korában. A 25 éves korában készült ma is megtekinthető Indiában. A másik kettő Lhászában található két templomban. Az egyik keletre, a másik nyugatra néz. Az egyiket, a keletre nézőt annak a kínai hercegnőnek emelte, akit elvett, a nyugatra nézőt, pedig a nepáli hercegnő hitvesének. Ne is kérdezzétek… Azt mondják, hogy a 12 éves korában készült szobor hasonlít rá a legeslegjobban. Na, de volt itt egy kis gigszer nem is olyan régen. A nepáli hercegnő kapta a 12 éves szobrot, a kínai a nyolc éveset. Igen ám, de az elmúlt században jött a kulturális forradalom, amit a keleti pajti szorgalmazott és minden értéket megpróbált lerombolni. A kínai hercegnőnek állított templomot azonban viszonylag sértetlenül hagyták, mert hát kínai, a nepálit, mivel idegennek készült, lerombolták. Hogy mentsék, ami menthető, a 12 éves szobrot, amit a legnagyobb becsben tartanak, a legnagyobb hasonlóság miatt, kicserélték és átvitték a kínai templomba, hogy megőrizzék. A 8 éveset derék alatt darabokra törték és elszállították. Aztán jött egy kínai láma, aki visszavitette és megjavítatta a 8 éves szobrot Tibetbe. Mennyi izgalom!

Van még egy csomó jövendőmondás miatti cselekedet és történés. A mostani 14. Dalai Láma Indiában él és ott folytatja tevékenykedését, mivel a keleti pajtik kissé ellehetetlenítik a dolgokat. 

Meglátogattuk még a Dalai Láma nyári palotáját. Gyönyörű kertje van, és elég izgalmas volt bejárni a palota helységeit. Rengeteg ajándékot kapott külföldről: csillár Olaszországból, festmény innen, meg onnan, fürdőszoba amonnan, és a legjobb, 1950 akárhányban kapott Erzsébet királynőtől egy autót. Egy Rolls-Roycet, ami az első autó volt Tibetben. Még egy festményen is megjelenik. 

Mesélt nekünk a szerzetesek életéről, hogy mennyire egyszerű életet élnek, buddhista védő szentekről,szimbólumokról. Tudtátok, hogy mi köze a Dalai Lámának Buddhához? Hát, a Dalai Láma Buddha reinkarnációja, aki elérhetné a megvilágosodás állapotát, de inkább az embereket szolgálja. Korábban nem a Dalai Láma címet viselőnek volt a legnagyobb hatalma, ám ez nem is olyan régen megváltozott, így az ő kezében egyesül a politikai és vallási vezetés is.

Azt mondják, Tibetben nincsenek családnevek, mert úgy tartják, hogy egy családból, egy tőről származik mindenki.

Az gondolnánk, hogy itt a Himaláján milyen hideg idő van, és csupa hó minden. Ez egy a tibeti platón található ország, ami majdnem sivatag. Rendkívül száraz, mert rendkívül kevés csapadék esik. A hegyeket, amik körül veszik a várost az üledékes kőzet felett homok, igen homok takar. Így növényzet sincs rajta, vagyis hát azt mondták, hogy most kezd rajta megtelepedni. Nappal nagyon szuper időnk van, ám, amint eltűnik a nap… fázósra fordul. Szél szerencsére nem olyan, amit a hegyen várnánk.

A várost nem csak tibetiek, hanem kínaiak is sokan lakják, így miután lemegy a turista és mezőgazdasági szezon, a társaság java visszamegy többnyire Kínába, mert télen nincs nagyon mit csinálni a városban. Ilyenkor kicsit néptelen a hely. Bár nekem így tetszik. 

Az infósokkot kapott társaságot egy nepáli-indiai étteremben etették meg. Meg is érte a dél óta tartó éhezés, hogy tele tudjam tömni a hasam. És hogy miért nem tibeti? Egyrészt, mert ha jól tudom, más zárva volt, másrészt közel volt, harmadrészt pedig gondolom egyfajta tisztelgés a nepáli és indiai népek előtt, akik segítették a tibetieket, amikor a Dalai Lámával el kellett hagyják az országukat. Én egy cseppet sem bántam, mert a kajcsi fincsi, a pocak teli, mehetünk szunyálni. Hááát, a szobánk ablaka nem egy Velux… kissé cúgos a szoba, így a klíma segít befűteni. 

Holnap még mesélek izgiket.

Mi volt eddig érdekes? Mit volt s legkevésbé az? Ha van kedved, oszd meg, nagyon kíváncsi vagyok mit gondolsz.