Elérkezett a nagy nap! Többed-izgatott-magammal repülőre ültünk meghódítani a világot. Ugyan a rémálmok és rossz előérzetek ellenére kutya bajunk sincs. Vagyis nekik nincs, én még mindig nagyon köhögök…ami azt illeti olyan edzett tüdőm, has- és hátizmom lesz, hogy ihajj.

Nade térjünk át a vidám dolgokra….

Könnyes búcsút követően átverekedtük magunkat a biztonsági ellenőrzésen, ami eddig sosem ment ilyen gyorsan. Aztán várakoztunk közel 2 órát, a 1,5 helyett, mert miért ne?! Jó buli az! Kezdjük az utat 20 perc késéssel, hogy ne legyen túl uncsi a dolog. De végülis kreatív ifijak lévén feltaláltuk magunkat- és sok egyéb mást is- elütöttük az időt. Találkoztunk nálunknál tapasztaltabb tábori utazókkal, így minden csalafintaságba beavattak..kár izgulni, a csatlalozó járat úgyis megvár! És tényleg!  Annyira még futni sem kellett, mint arra számítottunk.

Ha azt mondják, Frankfurt egy nagyon nagy reptér, hát én nem ekkorára gondolok. Ez egy baromira hatalmas reptér! És vannak benne tök jó mozgó járdák a gyorsabb haladás érdekében. Teljesen úgy éreztem magam, mint abban a mesében- talán Hendersonék a címe, de nem biztos.  Szóval elég vagány, meg futurisztikus. Húú, micsoda szavak!

A repülőn kaptunk fincsi meggyes piskótát…tele E-„vitaminnal”, de azért jó volt. Hogy egyelőre miért nincsenek képek…arról sajnos a rohanás tehet. Ugyan nem futottunk maratoni távot, de azért szedni kellett a lábunkat és mikor volt idő szusszanni, inkább egy WC- részesítettem előnyben, mint fényképes bizonyíték szerzést. Ne csüggedjetek!

Felszálltunk a második gépre, ami egy böszme volt. Két emeletes és úgy nézett ki, mint egy lebegő-levegőt-úszó bébibálna. Volt rajta minden luxus, de a legjobb a zacskózott takaró. Nem illett elhozni, de nagyon gondolkodtam rajta…milyen vagány már egy Lufthansas takaró!

Egész ton mindig hoztak valamit enni, inni vagy éppen csak valami kelléket. A jegyem nem ablak mellé szólt, de azért néha láttam valamit. Azt, viszont továbbra is bizton állíthatom, a felhők fölött mindig süt a nap!