Február 17-én tartják az olasz konyha napját. Gondoltam ebben az évben csatlakozom én is az ünneplőkhöz.
Ti hogyan ünnepelitek?
Már a hét elején bejelentettem igényemet a vasárnapi konyhára, hogy tudjak Nektek és a családnak is készülni egy kis nyalánksággal. A helyzet az, hogy nem voltam valami felkészült. Apa már az elején reklamált, pedig lövése nem volt hány az óra. Aztán a szombat estét elég hosszúra húztam, vagyis a vasárnap reggel kezdődött korán.
A lényeg, hogy a vasárnapi ebéd elkészítése rám várt. A főétel hozzávalói szerencsére többnyire elérhetőek voltak itthon is, nem igényeltek boltot, vagy megoldottuk „okosba”. Na, de valójában hogyan is nézett ki ez az egész? Elég mókás volt. Kis csalódás, kis öröm, sok illat, meg szag. Nem ment könnyen.
Főfogásnak egy toszkán serpenyős csirkét készítettem el. Én, nagy vagány azt hittem, hogy simán tudok recept szerint haladni, de jó magyar lévén kreatívan álltunk ezekhez a kérdésekhez is. Ha olasz, akkor tuti étlapon van a paradicsom. Ez így is volt, ám azt hittem, paradicsomlé/-szósz kell. Hamar kiderült, hogy 0,5 kg paradicsom kéne… szóval télen… paradicsom. Az akárhogy akarom sem lesz olyan, mint a nyári, amikor szezonja van. Ezért az üvegben tartósított paradicsom ízű napfényt hasznosítottam, az került bele a zöldség helyett. Igazából nem lett rossz, csak kicsit hagyni kellett, hogy elfője a levét a végén.
No, de ne szaladjunk ennyire előre. Toszkán serpenyős csirke. Ami az illeti csirkemellből kellett volt készíteni, a végén megértettem miért. Csirketartó család lévén a fagyasztóban mindig lapul házi tartott, feldolgozásra szinte kész pipi alkatrész. Most is így volt, csak a csomag sok minden egyebet is tartalmazott, amire vagy nem volt szükség, vagy nem tudtuk ilyen formában hasznosítani. Vágd csíkokra a csirkehúst… a csirkefarhát, meg a szárnya erre nem túl alkalmasak sajnos.
Ne csüggedjünk, ezeket is jó helyre kerültek: fűszert neki, tepsibe, be a sütőbe és had szóljon!
Szóval a csirkemell kevés volt a csomagban. Az is járulékos veszteséggel, ugyanis le kellett fejteni a húsról. És hogyan pótoljuk a húst, ha nincs elég? Használjunk combit. Na azt is filézni kellett. Ha nem ezzel kellett volna legalább egy órát vacakolnom, akkor egészen hamar el is készültem volna az ebéddel.
Egy jótanács: Ha tehetitek, húsboltban vásárolt filézett csirkemellett használjatok. Omlósabb a husija, és gyorsabban elkészül, mint a kenguruhúshoz hasonlatos combja.
A paradicsomot és a hús kérdést leszámítva egészen recepthűre sikerült az ebéd. Rizzsel tálalva javasolták, de felvetették a tortillas megoldást is. Az előbbi szimpatikusabbnak tűnt. ÉS! Legnagyobb meglepetésemre, Apa, aki nem rajong az új, magyartól eltérő ízekért, többször tetszését fejezte ki és jól be is lakott belőle. Úgyhogy teljesen sikernek könyvelhető el.
Nem úgy a desszertnek szánt Casale Monferrató-i keksz.
Én nagy rajongója vagyok az olasz konyha ízeinek, na persze csak annak, ami nem tartalmaz tengeri herkentyűket. A süteményeikkel kapcsolatban kevesebb a tapasztalatom, de ami van, az csakis jó. Így a fincsi ebédhez fincsi desszert is dukál. Csodás tésztát kevertem. Vaj híján margarint használtam és újonnan a cukrot mézzel helyettesítem. Azt vettem észre, úgy finomabbak a sütemények és nem olyan fogfájdítóan édesek. A recept alapján az elkészült tésztát egy habzsákba tesszük és csillag alakú nyomóval félhold alakokat készítünk.
Nálunk a habzsák nem játszott, mert nem volt csillag alakú hegye. Megpróbáltam a süteményes „injekcióstűt” használni csillag alakú heggyel. Nem igazán volt az igazi. Az ujjam teljesen kikészült, mire 4 darabot ki tudtam préselni abból a kütyüből. Hamar fel is adtam a dolgot, nem fogok egy süti kedvéért önkéntesen ujjakat amputálni. Elkezdtem hát hengergetni őket. Mint a gyurmával, mikor kukacot nyújtunk. Aztán félhold alakba hajtogattam őket.
Anya rátapintóan megkérdezte, hogy ezután mi lesz a kekszek sorsa? Mondtam: belekerül a tepsibe és kisütjük. Majd felvetette, hogy mi lenne, ha csak egyenes kukacokat csinálnék? Kicsit gyorsabban is sikerült haladni vele.
Ezt követően bekerült két tepsi egyszerre a sütőbe. 200°C-on 15 percig sütni. Hát én betettem. Az előző estét nem sikerült még kipihenni, eléggé kipurcantam és míg sült a süti, nagy semmittevésemben elbóbiskoltam. A süti nem. Sőt, ő belehúzott. Nem volt bent 15 percig. Mégis megégett. Két csudásan göngyölgetett tepsi süti. Aminek az illata még mindig belengi a házat. A nyálunk csorog a sütire, de nincs mit együnk. Volt még egy fél tepsi, ami egyedül került konyhai szoláriumba, de ő, ugyan meg nem égett, de határeset.
Ami azt illeti ez a süti zokon esett. Csudaszép és finom dolgokat csinálok általában a konyhában, de ez az égetés… Nos. Velük égek magam is. És még az íze sem volt jó. Persze arról már nem a sültségi foka tehet.
Így nagy sajnálatomra a nagy olasz konyha napjának ünneplésére a két tételből egy volt valóban ünneplésre méltó. De azért megosztom Veletek mindkét receptet. Remélhetőleg, Ti ügyesebbek vagyok, mint én voltam és sikerrel jártok majd.
A toszkán csirkét és a kekszet is megtalálhatjátok a receptek között.
Ha van kedvetek, osszátok meg hogy sikerült!
0 hozzászólás