Egy szokásos decemberi debreceni vizsgafelvevős napnak indult, aztán egy szuperságosságos lett belőle.

Keljünk hamar, vegyük fel a vizsgát, aztán napra fel! Felvettük…amit feltettek, de sajnos amire úgy vártam és imádkoztam érte sajnos sehol nem volt. Aztán a nap közepe felé szerencsére megjelent. És ezt a mázlit! Otthontartózkodásom utolsó előtti napján máris vizsgázhatok belőle. Mondjuk nem bánom annyira, mert már annyira tele van a januárom eleje, hogy nem is tudom mikor fogok rá tudni tanulni. Na de mindegy is még egy kicsit. Felvettem a vizsgát és ez az egy dobásom van. Tehát csipkedjük magunkat.

Aztán míg várakoztam a vizsgák időpontjaira, megcsináltam a kicsit sem művészi képeket a minikarácsonyfájukról. Nekik nagyon tetszik, tehát innentől kezdve nagyon nem érdekel a dolog. Aztán kitaláltam a sztorit a videójuknak. A keddi vizsga után neki is látok. Szerintem szuper lesz, ha kész lesz. Csak legyen kész. Najó! Szupernek képzeltem el, aztán, hogy milyen lesz, majd elválik.

Épp nagy semmittevésem közepette, mikor nagyban önsajnáltam és semmibemerengtem megzavartak. Megzavarták a menetet, hogy van-e kedvem velük vásárolni menni. Mármint az irodában kérdezték az irodában dolgozók. Hááááááát- mondom- miért is ne? Ki kell próbálni az új dolgokat. Aztán nagyon magyarázták, hogy hova megyünk, persze mikor mondták, hogy külön kártya kell hozzá, hogy ott vásárolhass, már tudtam. Elmentünk hát az észt “METRO”-ba. Jó, nevezzük nevén, Kaupmees-be. Szuper hely. Semmiben nem különbözik ez sem az otthoniaktól. Egy pillanatig még “lapatyúm” is volt. Mintha a debrecenibe tartanánk. A város legszélén, olyannyira, hogy már buszokat sem láttam erre közlekedni. És a környéken tényleg minden lápos-mocsaras. Ahol nem fenyő van, ott nád. Szóval bementünk és én is vettem pár dolgot. Például azt a grillezős tálcát két méretben, aminek nem lyukacsos az alja. Namármost ebből az következik, hogy cirka 3 adag portugál sütit tudok elkészíteni, mert van mibe elhelyeznem. Hát nem csodálatos?! Aztán találtam sok érdekes dolgot, de ne féljetek, nem vásároltam fel a boltot. ÁM, voltak finom borok és pezsgők itt is. És ami a legjobb, hogy két etyek-budai borvidékről származó is volt. Aztán, hogy szerdán lesz az irodai karácsonyi buli, vettek pár bort is. Aztán kértek ajánlást. Hát annyira nem vagyok otthon borban, de az etyekieket bátran ajánlottam. Így vettek is egyet. Persze míg másokat is keresgéltek, kedveskéim mit találtam? Pontosabban miket találtam?! Hát nem fogjátok kitalálni, így inkább elmondom. Hát találtam igazi FOLYÉKONY KABÁTOT! Le is fényképeztem, nehogy azt higgyétek, hogy hantabandázok, úgyhogy majd a képek között megtekinthetők lesznek. Aztán fizettünk s spuriztunk. Spuriztunk egy másik helyre.

Na ez a hely már inkább egy madaras Tescohoz hasonlott. De remek hely volt, mert álmomban nem gondoltam volna, hogy ilyen szuper dolgokat fogok találni. Találtam gyapjú zoknit. Annyira tetszett, és beszélt hozzám! Nem hagyhattam ott. És annyir jól néznek ki az észt mintás kötött cuccok, hogy egyet mindenképpen beszerzek. Jaj! És azok az észt-virágos zoknik! Annyira jól néznek ki, hogy az valami hihetetlen! Egy olyat is muszáj. Kicsit olyan kalocsaira hajazós, de jól néz ki nagyon. Aztán, hogy pont itt fogok találni magamnak egyet, arra mekkora volt az esély? Szerintem nulla, de mindegy is. Mert találtam overál-nacit Olyat, amilyet kerestem. Persze nem csúcsminőségű, de jobb, mint a semmi. Tehát van! Pont tegnap mondtam le róla végleg. Mert minek az nekem, hiszen van én nekem nadrágom, az alá meg annyi mindent veszek fel, amennyit akarok meg bírok. Szóval van! Aztán itt is ütemes tempóban közeledtünk a pénztárak felé. Szép libasorba álltunk, hogy mindenki fizesse a saját motyókáját. Mire a másodikunkhoz értünk- én az utolsó voltam- , bekrepált a kártyaolvasó. De hát néni, akkor használja a sajátját! Na jó fújj, ezt felejtse el mindenki! Elég gusztustalan lett. Bocsánat! Sebaj! Elromlott, aztán majd én hogy fizessek? Ja igen! Kérdezik is a kollégák: Réka, van nálad készpénz? És ha van, mennyi? Mert ha nem elég Utaval kipótoljuk. Na jól van, akkor dobjunk egy sokat sejtető bájos mosolyt, jelezvén, hogy nincs nálam készpénz. Szerencsére megértették, kifizették. Úgyhogy, most lógok nekik. Na jójó. Néni pakolja gyorsan már a holmimat a zacskóba had menjek gyorsan, hogy ne lássanak, tiszta ciki. Na de néni! A fogas! Mi van, ha nekem szükségem van a fogasra? Miért nem adja oda, hahó! Á…mindegy. Tartsa meg, ha annyira karja.

Ezek után végre mentünk ebédelni. Már kopogott a szemem: Kopp-kopp! – Ki az? –Tomi. –Milyen Tomi? –EgyipTomi. És tök finomat ettünk. Se kapor, se majonéz, se hal, se gomba! Fantasztikus volt! Majd megesett az ejtőzés, videó egyeztetés, programletöltés és komolyan, hosszas tanácskozás a cipőmet illetően. Majd skera a boltba.

Megérkeztem. Előtte titkon belestem az eredeti boltjába, hogy ott megtalálom-e, ha a másikban nem. Hát ott nem volt. Kicsit elbizonytalanodtam, de továbbmentem. Egyenesen be a célba. Bementem és kivert a víz. Hová tűnt?! Hova a fenébe tűnt? Egy hete még ott volt! A bolt kellős közepén, senki nem akarta. Most meg egyszerre eltűnt az összes?! Ez mi már? Kétségbeesett kutatni kezdem, hátha csak rosszul emlékeztem és elbújt valahová. Nézem, de nem lelem. Aztán megyek beljebb a boltban, cipők, cipők, cipők mindenhol…meg sok más is, de amit keresek nem találom. Már sírhatnékom támadt, mikor valami márkajel-foszlány kacsint rám az egyik cipő mögül. És akkor megláttam! Ott volt! Ott állt, elrejtve a más szemek elől, hogy engem várjon! Ott várt rám, hogy velemjöjjön! Igaz, a legmegfelelőbbet is meg kellett ám találni. Először jött a legkisebb. Harisnya+zokni kombinációban. Aztán jött az egy számmal nagyobb. Hát nem tudtam dönteni. Akkor jött a zoknicsere. Nagyobb méret+vastag zokni…azta de király! Milyen kényelmes! Najójó…akkor legyen félig szimmetrikus. Kisebb cipő+vastag zokni. Aaaaa! Ez nyert! Fogja a lábam! Nem szorít! Kényelmes és még jól is néz ki! Hát ez fenomenális! Az eladólány kedvesen végig segített. Ott asszisztált, kérdeztem, válaszolt, tanácsot adott. Nagyon jó. Van már szép cipőm. Tél-víz-hó-hő-világ álló! Persze az elején visszakozott a pipőcske, kilépvén a boltbon rögtön elkezdett sírni, hogy vissza akar menni. Szegény csajszi elfelejtette kivenni a mágnest belőle. Nem győzött szabadkozni, de hát nem történt semmi. Szegényt, kicsi sajnáltam, milyen ciki lehetett neki.

Összegezve: volt egy shoppingolós, semmittevős napom, amikor mindent kaptam, amire még szükségem volt a télre. Úgyhogy reszkess Finnország, jövök! Jaj már úgy várom, annyira izgatott vagyok! A vendéglátó csajom is nagyon aranyos! Jaj! Már csak 11 nap!

Észtországban az emeletek nem olyanok, mint nálunk. A földszint is emelet, méghozzá az első és nem a nulladik. Ez csak a liftnél zavaró, máskor különben nem.

Tudtátok, hogy a Lindt –csokoládék francia eredetűek?! Kérlek, mondjátok, hogy ti sem tudtátok, ti is azt hittétek, hogy valamelyik németül beszélő országú. – Azt hittük, hogy a Lindt valami német nyelvű országból származik, dehogy francia…sosem hittem volna! –Ó nagyon köszönöm, hogy nem kell egyedül ezzel a tudatlansággal küzdenem! Fantasztikus érés, ha már többen vagytok. Akkor már egészen vicces tud lenni.

Jó nevetést!