És végre elindult
Új év, új terv, új kinézet.
Egy ideje tervezem és dolgozok rajta, de most már megérett, hogy lássátok Ti is. Új kinézetet, felépítést kapott a blog.
Miért ez a nagy felhajtás?
Mindenki másként élte meg az elmúlt korlátozó időszakot. Bennem néhány gondolat tetté ért, így mutathatom be nektek most ez az új kinézetet.
Szóval, már egy ideje éreztem a korlátait a blog előző kinézetének, próbáltam beletenni ezt-azt, de kevésnek tűntem hozzá. Aztán jött egy szuper dolog! Webdesignernek tanultam ez idő alatt, elindítottam a saját oldalam és vállalkozásomat. A saját oldalam után, gondoltam gyakorolok egy kicsit, így jó játszótérnek tűnt a blog újratervezése.
Mi változott?
Aki régimotoros, annak rögtön szembeötlik a különbség, ám egy kis körbevezetés az új oldalhoz.
Főoldal
A korábbi, rögtön minden bejegyzést ömlesztve tartalmazó kezdőoldal eltűnt, helyére került egy rövid kis bevezető, az egyik kedvenc részem: egy térkép, ahol az eddigi kalandok vannak jelölve és amelyikhez galéria is van, azt az adott országra kattintva elő is varázsolhatjuk. Ahol nincs galéria, ott nyilván nem jelenik meg semmi. Alatta pedig egyenesen a galériába tudsz látogatni és nézelődni.
Az oldalhoz készítettem egy hírlevél feliratkozási lehetőséget is, ami korábban nem volt. Aki feliratkozik, ne aggódjon, nem fogom tele spamelni a postaládáját.
Mutatom miből mi lett.
Blog
A blog oldal kinézete is frissült: a legfrissebb bejegyzéseket találhatjátok és a kategória menüben keresgélhettek is több féle témában. Néhány még üresen áll, igen, de előrejelzésként áll, hogy milyen témákra számíthattok a jövőben.
Rólam
Ezen az oldalon végre sikerült bemutatkoznom. Nehéz szülés volt, egyáltalán nem volt egyszerű és azt hiszem, még bőven van mit rajta csiszolni, de a legfontosabb információk megvannak. 🙂
Kapcsolat
Elkészült egy kapcsolat oldal is, így akinek kapcsolódhatnékja van, észrevétele, vagy bármi okból kifolyólag fel szeretné venni a kapcsolatot, itt megteheti.
És ami még hátra van
Még sok csiszolni való akad az oldalon, ezek folyamatosan alakulnak, mint például a galéria és a bejegyzések is gyűlni fognak.
Szeretném, hogy a telefonokon és tableteken is a lehető legélvezetesebb legyen az oldal látogatása, ezért ez lesz a legsürgetőbb következő lépés.
Kérlek segíts!
Néha belejojózik az ember szeme, amivel sokáig foglalkozik és nem veszi észre a hibákat. Ezért néha jól jön egy friss szem, hogy észrevegye a nem odavalókat, hiányokat, javítani valókat. Ha ilyet veszel észre, kérlek segítsd a munkám és jelezd valamelyik kapcsolattartási csatornán, hogy élvezhetőbbé tegyem a blogot. Köszönöm! 🙂
Nincs más hátra, mint előre
Vagyis blog látogatásra és használatra fel!
Remélem élvezni fogjátok az itt eltöltött időt és sikerül kis útravalókat csöpögtetnem a mindennapi kis batyutokba.
0 hozzászólás