Oldal kiválasztása

Hogy repüljek én veled, hisz nem vagyok madár….

dec 14, 2013 | 0 hozzászólás

…nincsen szárnyam, kék egekbe nem vihetlek ám, sejehaj kisvirágszál nem vihetlek ám…

Hát az van, hogy vártam az ihletre, ami nem igazán akart elérkezni. Úgyhogy most az lesz, hogy Erőltetett menet.

Egyik tréningről a másikra. Ahogy megérkeztem az OAT-ről, úgy vetették fel a másiknak az ötletét. És hát mivel lelkes önkéntes vagyok, ó én balga hát igent mondtam. Ami kicsit felesleges volt. Az egész észt nyelven zajlott, tehát túl aktív részese nem voltam ennek sem. Viszont az esti játékban részt vettem. És ott már szóltak hozzám angolul. És én is makogtam valamit. Fantasztikus művésze leszek a “beszéljünk el egymás mellett értelmesnek tűnő mondatokkal”-tudományágnak. Tessék irigykedni. Ha hazamegyek, nyitok is egy ilyen sulit. Hasznos lehet. Hivatalos mellébeszélőket képzünk! Nem, nem főkópékról van szó. Hétköznapi emberekről. Szóval a tréning nem hozott lázba, viszont a hely egy csodálatosan fantasztikus mesébeillő volt. Fenyőfák mindenhol, fenyőillat mindenfelé. És mindez egy városhoz tartozó sportakármiben volt. Persze a város fele akkora sem volt, mint Etyek és az is az erdőben volt. Szóval kedves táncosok, kedves énekesek! Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy megtaláltam a jövő évi edzőtábor helyeteket! Mesecsudás, mindenki elfér, lehet külön hely EGY HÁZON BELÜL a feketelistásoknak, külön a babásoknak és senki nem zavar senkit! Annyira Nektek találták ki ezt a helyet, hogy feltétlen muszáj kipróbálnotok! Persze kellőképpen hűvös is, de az már mellékes.

Hú, de nehezen megy az egyszerre-írd-meg-és-csókolom!
Ihlet szerzés képp, néha kell szünetet tartani az írások között, de most nem jött. Így maradt a jó öreg karácsonyi dalok listája. Tehát, őhas, miláb, készülődjünk lélekben az Ünnepekre.

Megint átmentem Kozák tanár úrba… vissza!
Szóval fantasztikus hely volt, de a játék előtti és utáni rész kevésbé tetszett. Az ebéd kint volt, a dermesztő hidegben és majdnem befagyott  a seggem! És mikor a fekvéshez készülődtem sem tetszett. Elfáradtam, és még szaunázni sem mentem el. Pedig lehetett volna. Éreztétek már úgy, hogy valamit meg kéne csinálni, ki kéne próbálni, valami belső hang azt mondta-hogy normális vagy és- hogy ki kéne próbálni,és nem muszájból akartad megtenni és mert klafa lesz, de annyira fáradtak voltatok, hogy nem tettétek? Na ez pont olyan volt. Ráadásul nem is tudom mi történt körülöttem. Elmentem lefekni.

Betettek két lányhoz egy szobába, a pótágyra. Megágyaztam, lefeküdtem, erre bejön az egyik csaj, összeszedi mindenét és eltűnik az éjben. Aztán már majdnem elaludtam, mire a másik is berongyol, nagy csörtetve összepakol, majd ő is eltűnik….ő most az éterben. És egyedül aludtam az egész szobában a pótágyon. Legalább mentek volna el előbb, hogy ne szenvedtem volna az ággyal. Na mindegy is, szerencsére annyira fáradt voltam, hogy magamra sem vettem. És ezután a lányokat nem is láttam többet. Aztán a másnap szerencsére eltelt hamar. Úúúú, de az az erdő! Nekem kell egy olyan erdő! Nem azért, hogy tönkretegyem, hanem csak leülni mindig máshova és gyönyörködni benne naphosszakat. Csodálatos!

Büszke vagyok magamra, mert ennek a hétvégének hála már különbséget tudok tenni a “Mióta vagy itt? és a Meddig leszel itt?” között. Nem mintha nem lehetne megkülönböztetni, de ennyi féle képpen, ennyi hangsúllyal, ennyi furi ejtéssel még sosem hallottam. Persze válaszolni nem tudok sosem. Bólogatok és mutogatok: Ez volt a második hetem, áprilisban megyek Haza. És itt fel is hívnám a figyelmet: Kedves Hazaiak! Esetlegesen megszervezett Activity-partik esetében jól válogassátok meg kivel lesztek, mert én most itt számotokra behozhatatlan előnyre teszek ám szert.

Minden napos gyakorlás van mutogatásból és körülírásból. Na de, egészen lassan fejlődik az angolom is. Persze nem a helyessége, hanem csak kezd néha fel-felböffenni valami az angolórákból. Egészen fantasztikus érzés ez a “AHHAAAAA! Ezt már mintha hallottam volna valahol, de ismerős!” .

Azt észt órák pedig egészen élvezhetők. Van, mikor kevésbé tetszik, mondjuk mikor nem sikerül és sok hülyeséget írok és mondok. De mikor ügyi vagyok, nagyon tetszik. És azt kell mondjam, lassan, de egyre ügyibb vagyok!
A munkahelyen mindenki nagyon kedves, továbbra is, a változatosság kedvéért. Egyre többet beszélgetek velük. Persze még nem csacsogunk, csak néha valami afféle kezdeménybe kezdenénk.

Bevallom iszonyatosan lusta vagyok írni szegény bébimet. Sajnálom. Tényleg!
Nem tudom még mi mindent tudnék megosztani Veletek.

Á, dehogynem! Kedves eddigi élettársaim! Imádlak Bennetek, még akkor is, ha néha ki is borítottuk egymást, Ti vagytok a kedvenceim. Kívánok Mindenkinek olyat, mint Ti vagytok! A mostani szobatársam… Hát nem éppen emberbaráti viselkedéséről fog eszembe jutni. Német, és igazából eleinte különösebben nem volt se a kedvencem, de nem is volt semmi, amiért különösebben nem kellett volna kedvelnem. Mikor az elején beszélgettünk és mondta, hogy nem tud rendet tartani, gondoltam mi gond lehet abból. Hát nem gondoltam én ilyenekre. Most úgy néz ki a helyzet, hogy NÉMET. Ebből kifolyólag, amikor hidegebbre fordult az idő, én a fűtést bekapcsoltam, mert kissé, hogy is mondjam fáztam. Mikor a szobában ültem harisnyában, melegítőnadrágban, hosszúujjú pólóban, pulcsiban és egy másik vastag kötött pulcsiban és nem éreztem, hogy emberi hőmérséklet lenne, kicsit mérges lettem. Hozzáteszem, bokazokniban jár még most is, harisnya nélkül. Az ő baja, csak tudnám, hogy egészséges. Ugyanis nem ez. Pont ebben a kritikus időszakban egy hétig antibiotikumot kellett szednie, mert felfázott. A fűtést is a fürdőszobában én kapcsoltam be, mert nem gondolom, hogy a melegből kimászva, a hideg a legjobb. Na de azt is valaki, felteszem a másik német csaj tekeri le folyton. Na sebaj! A csaj nem hogy rendet, de még tisztaságot sem tud tartani. Abban a ruhában fekszik a paplan alá, amiben egész nap a városban rohangál. Az ágyában MINDEN, ismétlen MINDEN megtalálható. Szennyes ruha, a millió gyógyszerei közül pár, amit szed, a nem tudom milyen bajaira, elemlámpa, telefontöltő, pénztárca, néha tányér, laptop, esetlegesen még cipő is. Az ágya pedig úgy néz ki, mint egy körbebarikádozott erőd. Körbevéve üres üvegekkel, gyógyszerekkel, neszesszerrel, cipőkkel, táskával és még mit tudom én mivel. Mikor kisöprögetek, mert már zavar a fürdőszobából kilépve homokon való sétálás, azután is lazán keresztül gázol a szobán. Mindenhol találkozom a hajával. És mindennek tetejébe egy utánozós majom. Amíg nem látta, hogy fonom a hajam, addig eszébe sem jutott vele bármit is csinálni. Ha megkínálom sosem kér, ami nem baj, mert több marad nekem, de ő sosem kínál. Kétszer hívott el eddig akárhova is, de csupa olyan Erasmusos izére, ami nem érint, mert főleg előadás volt nekik. A másik lányok elhívtak többször is, meghívtak vacsizni, vásárolni. Kis aranyosak. Jó, nekik is van stikkjük bőven, nekem is. De az én csajom az kegyetlen. Én megpróbáltam rendes lenni vele: mikor ki volt bukva mert megbukott. Életében először bukott egy vizsgát. Amit nem is bukott, csak félreértés volt, de egy kerek héten át sírt és tiszta idegzsába volt az egész lány. Én rendes voltam, meghallgattam, vettem neki csokit, hogy jó kedve legyen. Mindig meghallgatom, hiába nem hagy szóhoz jutni, se semmi emberi együttérzés jelét adni. Ő nem kérdez, még köszönni sem köszön, vagy ha igen, ritkán és alig. De most Karácsonykor hazamegy és nem jön többet vissza. Nem azt akarom, hogy hazamenjen, de ha kapok egy új lakótársat, úgy gondolom, vele jól ki fogok jönni. Vele jobb lesz, mint vele. Talán még barátok is leszünk. Remélem legalább feleannyira jó lesz vele is, mint Veletek Lányok! Szerettem Veletek, főleg az őrült estéket, meg a merengéseket a nagy semmiről.

Kezdem nagyon megszeretni az észt nyelvet. Van, aki segít nekem az egyetemen. Egy magyar tanár. Úgy értem, hogy magyar nyelvet tanító tanár, aki származását tekintve észt. Nagyon kedves nő. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy szinte már a barátom. Tőlem sokkal idősebb, olyan szüleim korú lehet, de mégis rengeteg mindenről tudok vele beszélgetni. Volt egy este, amikor meg is masszíroztam. Akkor kicsit ilyen gasztronómiai estet is tartottunk. Nagyon szép, kellemes kis lakása van közel a kollégiumhoz, ahol lakom. Nem rajongok a halas dolgokért, leszámítva az abszolút szálkamenteseket, de megmutatta, hogyan lehet enni apróra vágott halfilét. És igen! Megettem és ízlett és viszek haza és kipróbáltatom. Nekem bejött, pedig abszolút nem szeretem. Annyira nem, hogy mikor a szuszit próbálták megetetni velem, alig akart bennmaradni. Vagyis, olyan volt, mint az a halolaj kapszula, amit mivel kapszula, nem tudtam lenyelni, csak az olajat kicsöpögtetni belőle és azt megenni, vagy a zöld alga… hát komolyan nem kívánom senkinek, hogy megtudja milyen is az valójában! Szörnyű. De mondom, ez az észt verziója olyan Réka-barát.

Majdnem el is felejtettem, időközben észt állampolgár lettem. Megkaptam az észt személyi igazolványomat. Leszámítva, hogy az összesfajta eredetiséget jelölő, mindenféle hologramos, meg mit tom én miféle, pont olyan, mint a miénk. Csak tök más. Persze a kép pont olyan idiótán néz ki, mint az összes igazolványon.

Az első észt dolgozatomat is megírtam már. Hát, mit is mondhatnék. Hoztam a szokásos formámat. De mindenki azzal nyugtatott, hogy dehát én egy hónappal később érkeztem, mint a többiek. Szerintem ez nem sokat számít. Nadehát, ez jutott. Igyekszem behozni a lemaradást, bár nem könnyű. A nyelvtan nem annyira gáz, mint a szavak. De egyre jobban kezdem érteni is, amit beszélnek, meg amit írnak már elboldogulok a szótárral. Eddig még azzal sem ment, de most már egyre jobb. Persze a fogalmazz magad, még nem megy. Pedig kaptunk esszé-írós feladatot: a címe Minu päev, azaz, egy napom. 20 mondat és használj egyszerű múlt időt is. Még magyarul sem megy, nemhogy észtül! De mit is rinyálok?! Itt vagyok, megírom.

A magam szemében egy hősnek számítok. Persze több szempontból is. Így igazán jogosan nevezem magam így. Elsősorban azért, mert kibírtam sokáig túlélőcsomag nélkül. Persze erre a könyörgésre ki ne reagált volna:
Anyám. Stop. A halálomon vagyok. Stop. Küldj életmentőt. Stop. Lehetőleg alkoholt, hogy a sebeim fertőtleníteni tudjam. Stop. 5 kiló alkohol megteszi. Stop. Ha még fér bele, küldj kolbász és hurkát is. Stop. Meg pacalpörköltet. Stop. Ölel szeretetéhes gyermeked: Réka. Stop.

Persze imáim meghallgattattak, és engem pedig elhallgattattak, így megkaptam első csomagomat.

Visszatérve a hősködéshez. Utálom a kaprot, de itt mindenben megtalálható. Még abban is, amiben nem, mert de. Hát nem? Pedig de! Na már most pedig ha utálja az ember, legyen akármilyen kevés is, nem fogja szeretni, vagy jóízűen fogyasztani. Hát én megerőszakoltam magam és egyéb más idegen dolgokkal egyetemben magamba erőszakolom és megeszem. Mármár néha ízlik is. Lehet a végén egészen jóba kerekedünk egymással és jó ízűen fogom enni? Tehát, ami idegen és elém rakják, megeszem, csak ne legyen tengeri kütyü, vagy mák. Gondolkodás nélkül adom vissza, viszont a gomba gondolatával egyre többet játszom.

Hős vagyok még, mert vállalkoztam egy akupresszúrás masszázsra is. Éljen a német nyelv, amit még mindig áldok, hogy tanultam és gagyogok rajta valamennyit. Elmentem.
-Vannak fájdalmai? –Nincsenek, persze leszámítva az izomlázamat. –Stressz mentes nyugodt életet él? –Igen! –És nem fáj semmije? Elég hihetetlen, na de lássuk!
Megnyom egy pontot, ami oké, elsőre fáj, dehát ha Anya nyomickál is fáj. Jójó, fáj, de 10 másodperc és biztos abbahagyja. Hú basszus ez már nagyon fáj, igazán abbahagyhatná. Jesszusom! Ha nem hagyja abba én rögtön szörnyet halok! Mindeközben, míg én a haláltusámat vívtam, ő cangat, rázza a fejét és mondja, hogy nem jó. Hát azt én is érzem, hogy nem jó, de ő ezt honnan tudta?! Hason feküdtem, tehát az arcom nem látta. Nem rángatóztam, ügyesen jógalélegeztem, nem feszengtem, tiszta büszke voltam magamra, de nem értettem, hogy egy pontból ő honnan a fenéből tudja, hogy gáz van. Ahol megnyomott, előbb tudta a gázt, mint én. Rettenetesen fájdalmas volt. Először nyomott, aztán valamit csinált, amitől sokkal jobb lett és nem fájt már annyira. A végén nagyon fáradt voltam, de jól éreztem magam. Tehát, fájt is, kínoztak is, de végigcsináltam egy nyikk nélkül. Hős vagyok!

Hősnek számítok még a magam szemében, mert egyedül nekivágok a nagy, gyönyörű hideg Finnországnak. Egyáltalán nem úgy, ahogy terveztem, de elmegyek. Magamért. Aztán miután összeszedtem magam, hazahozom. Persze még fel kell rá készülnöm és már nincs sok időm rá, úgyhogy bele kell húznom, de megcsinálom! Ennyit a hősködésről. Lehet előző életemben hőscincér voltam. Vagy egy hős pincér?

Találkoztam egy este a mentorommal és négy órát beszélgettünk egy pizzázóban. Nagyon aranyos segítőkész csajszi. És geológusnak tanul. Hát nem mondjátok, hogy nem baró?!

Mivel itt a házi-, kézikütyük nem cikik, sőt már menő-számba mennek, egy rakat hobbi-bolt van. Megtaláltam a gyöngyösboltomat is. Így esett, hogy az egyik kollégám születésnapjára egy szép észt-színű nyakláncot fűztem. Nagyon örült neki. Látszott rajta. És annyira örültem ennek.

Aztán, most, hogy közeleg a Karácsony, ők is küldenek a partnereiknek lapokat. Ami persze itt ritkaság számba megy. Minden az interneten történik. De nem elég a lap. Mindig készítenek valami apróságot mellé. Most én csináltam gyöngyből hópelyheket. Nagyon kis helyesek, bár elég szöszmötölős feladat. Végülis egy szavam sem lehet, mert olyat csináltam, amit elvileg szeretek.

A Meet the World program sorozatban is egyre több részem veszem ki. Először csak fényképeztem. Aztán most már ötletekkel is előállok, amit meglepő módon támogatnak. A lányok nagyon aranyosak. Az egyikkel a török előadás után vagy két órát beszélgettünk.
Egyre több más önkénteseket is megismerek. Más városokból, máskor érkezetteket.
Annyira mások, mint akik kimondott tanulni jönnek ide. Együtt voltunk megnézni a karácsonyi fények gyújtásánál és utána bementünk egy kávézóba. Ami inkább volt egy édesség-mennyország. Kalandra fel, itt az alkalom, hogy villogtasd a tudásod, rendelj észtül. Ami okés is, mert megérti, ami már fél siker. Ám, mikor visszakérdeznek, nem biztos, hogy érteni is fogod. Még harmadjára sem. Így lehet igazán felsülni a nagy tudással, dehát gyakorolni kell.

Aztán nem is olyan régen megint egy születésnapot ünnepeltünk. Vagyis kettőt. A másodikat a névnapomon ünnepelték. Meglepő módon egészen sokáig agyilag fitt voltam és értelmeset tudtam beszélni felváltva németül és angolul. Ez az utóbbi nem volt ilyen sikeres. Sokat kivett az utazás, de megérte. Mesecsodás helyen voltunk. Ahol laktunk az éjszaka, az egy faházikó volt, a folyón, ami gyakorlatilag egy csónak volt. Hozzárögzítve, szintén csónakféleformában a szauna, amiből egyenesen a folyóba ugorhattál. Nagyon szép kis hely!

Aztán hirtelen eljött a Mikulás. Ami erre meglepő módon nem jár. Nem szokás. Szerencsére, pont ment haza Magyarországról a Miki és bedobta hozzám a csomagomat, így esett, hogy meglepetésként pont Mikuláskor kaptam a második csomagomat.

Apropó, el ne feledjem: ha valaki nagyon unatkozna, esetleg nagy hiányomat érezné, vegyen papírt, pennát és pingáljon egy pompás levelet nekem a következő címre:

Lassan haladok mindennel. Az ismerkedéssel, a nyílással, a szocializációval. Még van időm, de bele kell húznom. Ráadásul a szakdolgozat és a káosz vizsga még sehol nem tart.

Eddig dióhéjban ez van, meg ennyi.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg blog-íróját, szerzőjét.
Tehát két dolog: írjatok, hogy ne csak ti tudjatok rólam, hanem én is Rólatok és kérdezzetek!
Vigyázzatok Magatokra, hamarosan találkozunk! És ne feledjetek életjeleket adni!

Ez is érdekelhet

Majd, ha újra lesz nyár

Mi az a helyváltoztatással járó kulturális tevékenység, amitől megvonták a golyóbisunk lakosságának nagy részét? Hát az UTAZÁS!   Nem is olyan régen volt szerencsém a smaragdszigetre eljutni egy szervezett túra keretében. Sokféle emberrel megismerkedtem, ezáltal...

Van képünk hozzá

Tudom, elég képtelenség, hogy egyik napról sem tettem fel képeket. Hát ezt most pótolom. Vagyis részben. Hamarosan még frissül a galéria. Addig itt nézelődjetek!

A víz az úr

A víz az úr

Elérkezett számomra az utolsó nap. Azt mondhatnám, hogy ennyi elég is volt Máltából, most már uzsgyi haza. Úgyis csomagolni kell, meg készülődni, jobb azt nyugiban. Hát, a nyugi közel sem az, ami történt. Menyasszonyunk szülei velünk vannak, nézzünk meg velük is...

Hozzászólások

0 Beszélgetés

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Share This