Mi ez a többes szám? Kérdezhetnéd. Jogos, de általában, hacsak nem jelzem, akkor én, jómagam és én (Ooh, it’s just me, myself and I) vagyunk a központban. Nem kell megijedni, tök ép vagyok… mármint annyira csak, mint amennyire bolond is. 😀 De a lényegen nem változtat, hogy utazunk, mi hármasban. Na, nem úgy, ahogy elképzeled: nem pakolok össze egy fél háztartást, szerzek be új túracipőt, csini rucit, bőröndöt, nem kell papírokat összegyűjtenem és biztosítást kötnöm. Csak a gatyámat fel, jó magasra.

Nagyon sokszor gondolkodom, hogy ez egy utazási élményeket bemutató blognak indult, de rájöttem, hogy az utazáshoz nem feltétlen kell helyet változtatnom. Most is így lesz. Ám mégis utazni fogok. Fogunk.

Elég izgalmas út elébe nézek, ugyanis nagyon régóta érik. Nyugi, mindjárt kifejtem miről is van szó, nem hagylak lógva. Egyelőre még abban a fázisban vagyok, hogy tökjó, ez tényleg valósággá válik, de nem tudom sem megfogni, se felfogni, csak a feladatokat látom, amiket ez magával hoz. És ilyenkor egy kisebb pánik fog el, illetve hirtelen ventilálni és nyavalyogni támadna kedvem. Lehet néha meg is teszem?! Hm… ki tudja?! 😀

Szóval! Dobpergést kérek és figyelmet! Mondhatom? Jaj, még leírni is ijesztő. Ez hatalmas felelősség is egyben. És csupa bizonytalanság is áll mögötte. Najó, essünk túl rajta. Szóval… Mondtam, hogy vasárnap töltöttem be a 35. évemet? Igen, ilyen koros és tapasztalt lettem. 😀 És mindennek ellenére ez a nagy cécó. Miért olyan nehéz ezt leírni?! Nem húzom tovább, most már tényleg elárulom: a héten kaptam egy SMS-t, amit már nagyon régen kaptam legutoljára. Pontosan 11 éve. Egy értesítő, amiben az áll: Gratulálunk, felvettek a(z) 1. helyedre! Na, most már sejted?

Nem? Akkor segítek: ismét felvételiztem egyetemre. Éééés igen, felvettek. Hogy mire is? Rövid ciklusú tanárképzésre jelentkeztem. Ez azt jelenti, hogy rövid időn belül pedagógussá válhatok. Persze nem annyira az iskola az álmom vele. Sokkal inkább a belső kétségeim enyhítésére és a pedagógiai hiányosságaim pótlására szolgál, hogy nyugodt szívvel adhassam át a szívemet… akarom mondani a tudásomat, amibe szívem-lelkem beleteszem. Nyálas? Kicsit igen, de komolyan gondolom.

Szeptembertől levelező tagozaton fogok tanulni. És hogy lásd, mire a nagy gatyafelkötés, lássuk mivel állunk szemben:
Van egy adott munkám. Ideális esetben heti 5 napon 8 órában, de szerencsémre nem ideális a helyzetem. Annál egy kicsit jobb. Szóval legyen heti 3 teljes munkanap a főállásban, 2 nap a mellékállásban. Munka után irány Budapest, mert még 2024-ben elkezdtem nyelvet is tanulni. Méghozzá egészen extrém nyelvet, koreait. Ne is kérdezd! Szóval utazunk a városba heti kétszer, 90 percet ülünk egy alkalommal az órán, majd irány haza. Későre jár. Másnap meló. Csütörtök-péntek-szombat pedig az egyetemi oktatás fog zajlani. Ahogy előre láttam az órarendet, egész sok… igazából rengeteg órám lesz. 😀 Ja! Várjál, még nem meséltem. Jövőre kéne egy felső fokú angol nyelvvizsgát is produkálni. Hogy mikor? Az még talány, de rajta leszek, mert KELL. A későbbi tervekhez. Meg amúgy sem ártana… De az most nem fontos. Arról majd később.

Szóval másfél év popó összeszorít, gatya felköt magasra az égbe, kifogások a sufniba, alvás iránti vágyakozás a kispárna alá és gyí! Nem mondom, hogy teljesíthetetlen, de ezzel a két „fakultatív” nyelvtanulási igénnyel igencsak túlterheltem saját magam. De mit az? Azt mondják, teher alatt nő a pálma, nem igaz?

Őszintén, még nem érzem át a dolgok súlyát, buksi felfogta már, de az érzéseimhez-érzékeimhez még nem ért el. Egyet viszont tudok. Nem is! Biztos vagyok benne, hogy ez inkább egy belső utazás lesz, ami nem is kicsi lesz, hanem inkább hatalmas, de izgalmas. És nem mellesleg egészen meggazdagodom tőle. Mármint tudásilag, képességileg. Gondoltam megosztom ezt a kis élményt veled is. 🙂