Te minek tanulsz?
Valaminek tanulsz.
A családod tűkön ülve várja, hogy befejezd ennek a valaminek a tanulását, hogy utána valami legyél.
De te nem akarsz valami lenni.
Te nem azért tanulsz valaminek, hogy valami legyél, hanem, mert …
Feta sajtos dinnye saláta
Feta sajtos dinnye saláta
Tálalás
1
Elkészülési idő
20 perc
Tálalási javaslat
uzsonna
Kezdjük el
A receptről
By: Tokai Réka
Nem is olyan régen megtaláltam a babanaplómat, amiben anyukám azt írta – nyári gyerek lévén-, hogy az egyik kedvenc gyümölcsöm a dinnye.
Ez a kedvenc dinnye idén nyáron is kedvenc lett, csak egy kicsit fel lett tupírozva. Remélem Ti is annyira fogjátok szeretni, mint én. Az ilyen nyári hőségben elképesztően laktató és hűsítő is egyben.
Hozzávalók
- 2 marék görögdinnye
- 100 gramm feta sajt
- 3-4 nagyobb mentalevél
- kis csokor bazsalikom
A kánikulában szuper hűsítő, folyadékot is pótól, és elképesztően jól lehet vele lakni. Ennél több nem is kellhet a nyáron.
Lépésről lépésre
Kövesd a leírást, vagy térj el tőle, ahogy kedved van. Kísérletezz az ízekkel!
Oszd meg, mi jót sütöttél ki!
1. Lépés
A dinnyét vágd össze falatkákra. Akkorára, ami egyszerre kényelmesen rágható.
2. Lépés
Vágd össze a feta sajtot apró kis kockákra. Ha úgy tetszik össze is morzsolhatod, vagy törheted. Rád van bízva.
3. Lépés
A bazsalikomot és mentaleveleket vágd apróra.
4. Lépés
Keverd össze a dinnyét, a bazsalikomot, mentát és fetát.
5. Lépés
Voilà! Kész is a nyári csemegéd! 🙂
Etikai dilemmák – egy utazás margójára
Lehet, ezzel most kicsit előreszaladok, de szükségességét érzem.
Volt még két tibeti és egy nepáli nap, amit hamarosan megosztok, de most ez a nap nagyon belső utazósra sikeredett és mielőtt elszáll az érzés, a gondolat és az ihlet, muszáj lejegyezzem. Bocsi előre is, ez inkább dilemmázós lesz.
Utazásunk 9-10. napján Katmanduból Delhibe utaztunk. Szerencsére nem kellett hajnalban a reptérre menni, de azért sikeresen végigaludtam az egész repülőutat. Nem mondom, hogy kényelmes… de van az a fáradtság, amikor hiába minden küzdelem. A fáradtság kiütéssel győzött.
Szóval Delhi. Nagyon sok izgalmas dolgot megtudtunk Delhiről, de ezt a várost egyelőre nem tudom hova tenni. Ez csak egy átmeneti állomás volt, és ha már itt vagyunk, nézzük meg alapon meglestünk pár dolgot. De már az első perctől érdekes volt. Már landolásnál feltűnt, hogy valami nem stimmel a levegővel. Azt hittük, hogy köd. Mint kiderült, igazából csak a városi szmog volt az. Ilyet még nem láttatok! Olyan szutykos a levegő – és gondolom a pára sem segített -, hogy nem láttál el normálisan 15 méterre sem. A szagokról ne is beszéljünk. Vannak Európában is, főleg a vadkelet felé olyan városok, amik nem éppen a nyugati standardnak felelnek meg, de ez… ez egyszerűen elképesztő volt. Ugyan az ember láthatja ezeket dokumentumfilmekben, videókon, képeken… de ott lenni és tényleg látni és megtapasztalni, valami félelmetes. Leszállásunk után nekilódultunk, hogy elkövessünk még egy honfoglalást és bevegyük a szállást. Egy rövidnek ígérkező utat pikk-pakk meg is tettünk, röpke másfél óra alatt. Aztán londinerek felvitték a csomagjainkat és csini szállodában a nyolcadik emeletre. A szálloda valami sok csillagos intézmény meg spa. Persze arra nem futotta időből kipróbálni. A nagy letelepedés után uccu megint a város. Ahogy kikanyarodtunk a szálloda parkolójából az utcára, arcon csapott minket a helyi valóság. Az utcán rengeteg szemét, mindenhol és töménytelen mennyiségben. Szintén az utcán, ugyanitt mindenfele kutyák ls tehenek. De nem csak a szélén lófrálók, hanem az úttest közepén hencsergők. A KRESZ itt olyan, mint a kalóztörvény: az csak afféle útmutató. Egy sávban többen is képesek egymás mellett haladni, miközben szlalomoznak a négylábúak között. De legalább az indexet ismerik. A sávváltás félelmetes. Az útszélén pedig rengeteg ember és árus van. És az emberek… a buszból sok mindent láttunk, de inkább olyanokat, amik átértékeltettek velünk, de legalábbis velem dolgokat.
Az utcán az emberek nem csak gyalogosan közlekednek, hanem komplett családok vannak, akik az út szélén alszanak. Fedél nélkül. Kicsi, apró, néhány hónapos babával. El tudjátok képzelni?! Nekem eddig nem ment, amíg nem láttam.
Iszonyat kedves mindenki, de minden apró gesztusért várnának valamit: pénzt, ételt. Főként gyerekek. Annyi van belőlük az utcán, hogy az elképzelni sem lehet.
Az utcán alvás mellékes. Az utcán fürdenek és mosnak hajat. Nem tudod elhinni? Én sem, pedig láttam. Szemét nem csak az utcán van, hanem a folyó is televan. Elképesztően koszos minden. Az utcai ételek hiába néznek ki jól, egyszerűen nincs ingerem megkóstolni semmit, mert ha csak rágondolok, hogy az út mellett állnak, pucéron, letakaratlanul az ételek… egyszerűen nem megy. Már képzeletben is egy instant fosás a társított képem hozzá.
Mivel a belvárosba is nagyon lassan jutottunk el, így kevés látnivalót tudtunk megnézni. Konkrétan kettő ilyen turistás élményt gyűjtöttünk: az egyik egy mecsetlátogatás volt, a másik pedig egy riksás körút.
A mecsetbe cipő nélkül mehettünk csak be. King meg is őrizték a cipőinket és a lányokra fura hosszú köntöst aggattak. Mikor bementünk, nagyon szép látvány fogadott minket és irdatlan mennyiségű ember. Két bejárat a publikumnak, egy pedig a helyi “főmuftinak” volt fenntartva. A belső íves épületbe pedig nők be sem mehettek. Ők imádkozni csak a folyosón imádkozhattak. Kicsit se diszkriminatív….
Nagyon sok vallás található a városban: hindu, buddhista, muzulmán, keresztény, és még több kisebb vallás is.
A mecset belső udvarán próbálkoztunk képeket készíteni, de annyian voltak a kíváncsiak is, meg azok is akik a “csinálok rólatok egy képet” segítségért valami térítést várt volna ls ezek csak jöttek és jöttek és özönlöttek körénk, hogy én a magam részéről a tömegiszonyommal együtt kifele kívánkoztam onnan a lehető leggyorsabban. Szerencsére nem időztünk ott sokat. Visszaadtuk a köntösöket amin ki tudja már hány ember DNS-e volt megtalálható, visszaszereztük a lábbelijeinket és a bejárthoz rendelték a következő progit: a riskákat. Akarom mondani a riksákat. Párosával ültünk fel, én Anyával voltam párban. Felpattantunk egy girnyó bácsi mögé. Hááát…. Eléggé girnyó volt. De tényleg! Annyira, hogy néha azt hittük, hogy bele fog halmi a súlyunkba. Előrevetítem: ne aggódjatok, szerencsére életben maradt. De nem igazán a kettőnk súlyára volt a fizikuma kalibrálva. Anya viccesen fel is ajánlotta, hogy cseréljenek helyet, majd ő hajtja az a riksát. Persze hősiesen tekert a muki, még dombon fel is, de tényleg rossz volt nézni is. Persze reklamált is a túlsúly miatt. Túl nagy kört nem tudtunk menni, mert azon a részen, ahol voltunk, valamiféle ünnepség volt, alig tudtunk elférni az emberek között. Mindenesetre egy élménynek jó volt.
Nem mondom, hogy nem voltak szép részek ebben a városban, de ez merőben eltér az otthoni széptől. Inkább érdekes élmény volt az egész város. És az a rengeteg szegény utcagyerek. Anya mindegyiket megsajnálta, ha tehette volna talán örökbe is fogadja mindent, de legalább adni akart volna mindnyiknek valamit. De ilyenkor mi a jó? Belenyúlni a rendszerbe egy pillanatra? Segíteni, adni nekik? De az csak ideig óráig segít. Vagy hagyni az egészet és úgy tenni, mintha nem tehetnénk semmit? Mi a jó? Tegyünk fel szemellenzőt? Hiszen mi “ csak turisták vagyunk”. Ti hogy tennétek ilyen helyzetben?
A gyors várostúra után további élménydúsításra mentünk vacsira. Nem teljesen indiai volt, de így is laktató és millióféle tálka érkezett. Egész érdekes ízek voltak, mégis olyan kis egyszerűnek tűntek. Szerintem otthon majd kísérletezek én is velük. A szabadtéri, tetőn étkezést az emberméretű denevérek tették színessé. Nem hazudok, akkorák voltak, mint egy ház. A szemközti fára csoportosultak. A mennyiségükből ítélve fürtökben lóghattak. És veszekedtek is. Szörnyű hangjuk volt.
Most még nagyon jó idő volt a városban. 30 fokba érkeztünk, este se volt túl hűvös. Azt mesélte a vezetőnk, hogy ha hidegebbre fordul az idő, olyan esti 10 fok körülre, akkor a vezetőség sátrakat állít fel és takarókat oszt az utcán lakóknak. El sem tudom képzelni milyen lehet így élni egy életet.
Az angolok lenyomata mindenhol ott van, látszik a mai napig, de nekem nagyon furcsa benyomásom, érzésem van. Mint akik valamit félbehagytak, vagy megszelídítettek valamit, majd magára hagyták és a felelősségüket is elfelejtették. Belekontárkodnak egy kultúrába, majd aztán kifarolnak belőle?! Hát miféle dolog ez kérem? A kis hercegből már ismerhetjük, hogy amit megszelídítettünk, azért felelősek vagyunk.
Nem vagyok az indiai kultúra ellen, nem zárkózom el előle, de egyelőre nem tudom elképzelni, hogy magamtól visszalátogassak erre a részre.
Ti jártatok már itt? Eljönnétek megnézni?
Happy room, avagy WC-k a világban
Mielőtt bárminek is neki állnék, kérlek engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy nagyon intim témakört, ami minden utazást érint. Ez egy kényes és néha felkavaró téma…de muszáj beszélni róla, mert enélkül nincs utazás. Frászt kaptál? Nem kell! Amiről szó lesz, az nem más, mint a WC. Annyi szavunk és kifejezésünk van a WC-re és az akorüli tevékenységeinkre, hogy ihajj. Budi, rötyi, retyó, klotyó, slozi, toalett, és még van egy csomó. Ha neked van rá valami más kifejezésed, kérlek írd meg, kíváncsi vagyok, mi lehet még. És most, az úton megtanultunk még egyet, bár ez is idegen kifejezés. Ez nem más, mint a “happy room”. Mert hát lássuk be: ha van WC-zési lehetőség, mindenki boldog.
Na igen! De mi van akkor, ha ami a WC intézményében vár bennünket, nem annyira boldogító?
Hát megmondom: baj. Pánik. Kétségbeesés. Rosszabb esetben szorulás.
Hogy miért is hozom fel ezt a témát? Mert itt az egyik legszembetűnőbb kulturális sokk, vagy különbség az pont ez volt. Félreértés ne essék. Voltak illemhelyek. Elég változatos minőségben. De azt a következtetést levonhatjuk, hogy két típust különböztetünk meg: a hagyományos, általunk is ismert angol WC-t, illetve a másikat, ami idegen, vagy kényelmetlen lehet első alkalommal, a guggolós WC.
A használatához felvett pozíción kívül sok különbség nincs közöttük: lehet tiszta, csillogó, koszos, büdös, illatos, kellemes, meg amit még akartok.
Akkor kellemetlen, ha a guggolásod nem túl stabil, mint nekem. Így folyton imbolyogsz a téma felett és azon izgulsz, hogy tényleg csak a célba találtál-e, bármivel rukkolj elő.
Jelentem: eddig abszolváltam a feladatot.
Itt a hazai ismert változatot biztosan csak a szállásokon találtunk, az útközbeni helyeken pedig lutri volt. Mindig volt egy bátor felfedező, aki elsőnek lépett az intézménybe, majd gyors pásztázás után kiadta a jelet, hogy látogatható-e a hely, vagy sem. Akadtak helyek, ahol erre nem volt szükség, mert már a távolból erős jellegzetesség lengte körbe az épületet, mint például a szag… vagy az esztétika, inkább annak erős hiánya.
Biztos vagyok benne, hogy sokan szembesültetek már utazás közben/ alatt valami budi-büdi-sztorival, így sok újat nem mesélek vele. Én utazások alkalmával tökre kikapcsolom minden igényemet, de van az a helyzet, amikor bármennyire is igyekszik az ember, ez nem nagyon megy. Hát így jártam én is, kétszer.
Történt, hogy utazások alkalmával sajnos igen csak kevés folyadék-utánpótlásról gondoskodom, hogy elkerülje, a túl sok spontán eresztési igényt. Így esett, hogy a slozi használatom megritkult néhány napra, de egy étkezés keresztbe húzott minden számításomat. Sebaj! Jött az inger, jött a kövi progi, és vele együtt a következő “happy room” lehetőség is, ami annyira nem igazán volt hepi. Nem támasztok túl nagy elvárásokat az illemhelyet illetően, de a szag az sajnos nálam egyén ingereket és szimpátiás más irányú távozásokat is előidézhet. Hááát, a nagy hascsikarás közepette, minden ilyen egyéb ingert is leküzdve, bemerészkedtem egy büdi-budiba. Volt egy, amibe erősen javallott volt nem bemenni, megfogadván maradt az a hely, ahol nem volt ajtó…. Kit izgat? Mindenki így csinálja nem igaz? A baj csak a nagy szenvedés és dolgozás közepette, miközben erősen próbáltam kellemes illatokat placebózni az agyamba és orromba, jött egy néni… aki a velem szemközti szintén ajtótlan helyszínt akarta igénybe venni. Na mondom, lesz itt baj, úgyhogy néni kérem ne tegye!
Szerencsére mentális hessegetésem célt ért, elment. Hát, túléltük, de ne próbáljátok ki!
Aztán volt olyan fent a legmagasabb helyen, 5200 méteren az egyetlen budi, amibe amúgy is bele fagyna a fenekünk, sajnos a szag már nem ilyen kegyes. Na szóval, annyira nem lehetett a zárt teret megközelíteni, hogy úgy döntöttünk, hogy a boldogságunkat a szabad térben keressük, a toalett mögött. Hirtelen zergékké avanzsálva lesuhantunk a domboldalon, hogy nehogy meglássanak, de a hideg megtette a magáét és igen megsürgetett minket dolgunk végzésére. Szóval, gyorsan felslattyogtunk és az busz felé vettük az irányt, mint akik jól végezték dolgukat.
De tudjátok, amire valaki azt mondja, hogy nem jó, azt lehet neked meglepi lesz. Méghozzá pozitív. Az utolsó úti WC-nk pozitív csalódás volt, a kialakítása meglepi volt, szellősebb, cserébe tisztább. Tiszta kellemes élmény volt!
Most újabb klotyó-sztorikat gyűjtünk más országokban, de reméljük nem lesz rémesebb, mint eddig.
Nektek volt hasonló élményetek?
Kicsit később érkeznek a többi történetek, egy nap pihit muszáj volt beiktatni, mert kipurcantunk. De ne aggódjatok, minden csöpög majd tovább. Csak legyetek kérlek türelmesek! Nagyon köszi, hogy itt vagytok!
Vadkeleti komfort
Ne fürödj! Ne igyál alkoholt! Ne igyál kávét! Ne egyél csokit! Este engedd be a hideg levegőt! Az első éjszaka többször felébredhetsz. Ilyenkor dolgozik a legjobban a szervezeted. Aludj a jobb oldaladon, hogy kíméld a szívedet! Ha felkelsz, lassan tedd! Na, ezeket az instrukciókat kaptuk a magaslati betegség tüneteinek enyhítésére. Hogy ebből mi valós, mi bizonyított, mi csak “városi legenda”, azt közülünk senki nem tudja. Szóval 2 este kizárólag cicamosdásra és alvázmosásra korlátozódtunk. És tudjátok mit? Itt a hegyen akármilyen megerőltető is menni, és azt hinnéd, hogy kiesik a szíved, akkor szétizzadod magad, de nem. Egyáltalán nem izzadtunk. Annyira sem, hogy a ruhánknak bármiféle szaga legyen. Így teljes mértékben 3 napos reteknapot tartottunk. És még élünk!
Mindennek ellenére borzalmas éjszakánk volt. Én kb. óránként ébredtem fel, anya is sokat ébredt meg. Én fél egy körül megébredtem, nagyon fájt, mert rémségesen hideg volt a szobában, hála a jó minőségű cúgnak, de megembereltem magam és elment pisilni. Utána fordultam jobbra, fordult balra, de nem ment elaludni. Aztán egyszer csak 1 órakor valaki kopogott az ajtónkon. Hát a szomszéd volt. Nem a Máris szomszéd, hanem a szomszéd szoba lakó. Gyógyszert kért, mert náluk akkor érte a csúcsot a baj. Szerencsére már túl van rajta. Anyával mindketten kipattantunk az ágyból, aztán, utána én próbáltam álomba vergődni magam, de vagy három óráig kínlódtam. De hasznosítottak az időt. Megdumcsiztam a szervezetemmel, hogy söpörjön ki belőlem minden nyavalyát és rajtam egyetlen kaja sem fog majd ki. Eddig többé-kevésbé jól működik a dolog. Végül nagyon kevés alvással sikerült elkezdenem a napot.
A reggeli 7-től kezdődött. Elég eldugott helyen volt. Mi voltunk az elsők anyával. És rémségesen hideg volt ez az étkező. A reggeli nem a megszokott európai svédasztalos téma volt. Asztalnak asztal volt, meg svédszerű is, de kínai, meg helyi témájú reggeli volt. Inkább meleg kajákkal, néhány elég bizarrul nézett ki, volt, amit utazás közben elvből, a biztonság kedvéért nem eszek, de akadt néhány hazaihoz hasonló téma is. Na azokkal kezdtünk. De végül beadtam a derekam és kipróbáltam egy gombócot is. Hát, hogy az milyen fincsi! És még jól is esett. Reggeli után még volt időnk emészteni az indulásig, majd felkerekedtünk és bevettük ismét a város nevezetességeit.
Én úgy indultam útnak, hogy ennyi templom, palota és stúpa látogatása után én is meg fogok térni és szívesen lecseréltem volna bármelyiket a pandás programra, de mivel nem voltak pandák…. kénytelen vagyok ezt élvezni. Igazából az elején, mivel egy néma megegyezés alapján tolmácsnak lettem kijelölve, nem annyira élveztem a templomokat. Az angolom ramaty, a szépen beszélőket is nehezen értem meg, hát még az akcentussal beszélőket. Persze nem kell mindenkinek fordítani, mert valakik sokkalta jobban beszélik nálam a nyelvet, de nem igazán közösködtem a megértésben, így mivel anyának fordítani kellett, rámtestálódott ez a feladat. Szóval az angolom nem a legmegfelelőbb erre a célra, a számokkal is hadilábon állok, sokszor kell halljam, hogy le tudjam fordítani a fejemben magyarra. Így aztán nehéz volt az infót és a látványt élvezni. Végülis mára már belejöttem, de erről majd később. Szóval a fordításoknál néha betelt a tárhely és a megjegyezni a sok infót, majd megérteni, vagy fordítva, aztán azt magyarra fordítani… háááát…. egész jól alakul már a tartalmi fordításom. A szószerintivel még bajok vannak. De lassan az is alakul. Na, de templomok.
Kezdem belejönni ezekbe a templomosdikba. Azt hittem, hogy ezek ugyanolyanok mint otthon, ha egyet láttál, akkor szinte mindet láttad, de nem. Nagyon izgalmas. Maga a vallás, az államigazgatás mind összefonódik és mindegyik templomnak külön története van, ami valamelyik másikkal tuti, hogy kapcsolatban áll. Ezekre sem emlékszem mindre, de a fordíá-sok révén kezdenek az infók végre értelmet nyerni és kezdem látni az összefüggéseket. Marhára élvezem. Olyan AHA-élmény!
Reggeli után az első látnivalónk a magyar nevén Rizshalom kolostor nevet viseli, hivatalosan Drepung kolostor. Egy kérlek szépen két hegy lábánál található, kicsit olyan, mint a Helm szurdok, de azért nem kinézetre. Szóval itt van egy a hegy oldalából világító fehér hatalmasság. Ez az egyik legnagyobb tibeti kolostornak számított régen és iskolaként is szolgált a szerzeteseknek. Fénykorában 7700 szerzetes élt itt, most már csak 500 pár. Ez volt a belépő szint tibeti templomlátogatások tekintetében. Mert ha már domboldalba épült, akkor már ne legyen egyszerű a bejutás sem… temérdek lépcsőt kellett megmásznunk. Ha ez nem edzett minket eléggé a hegyi betegség ellen, akkor semmi sem. Szóval, anya véroxigénszintje nem remekelt még reggel, de egy hős volt és abszolválta a feladatot. A vezetőnk meg is dicsérte. Gyönyörű kilátásunk volt, bár egyetlen kép sem adja vissza sem a méreteket, sem a távokat, sem a tájat. Úúúú, ha földrajzosok ezt látnák, bepisilnének örömükben. Annyira gyönyörű formák vannak itt. Elképesztő!
Sokat megtudtunk a szerzetesekről, megnéztük hol éltek, hol étkeztek, hol gyűlnek össze. Sajnos a belső terekről, mivel ezek az ő tényleges élőhelyeik, nem lehet képeket készíteni, de nagyon izgalmasak. Láttuk hol alszanak. Sokan egy inimini ágyon, lótusz ülésben. A helyek kis ablakosak, sötétek. Máshol tanulnak, esznek, tartják a vitáikat… szóval hatalmas hely és mindennek megvan a helye. Láttuk, hol készítik az ételeket…. A NÉBIH szerint itt létjogosultságát veszítené, még szerencse, hogy itt nem kell működjön. Nem biztos, hogy nyugodt szívvel ennék az itt készült ételekből… bár a szállodai és éttermi kajákat sem tudom hogyan készülnek. Amiről nem tudunk az nem fáj, nem igaz?!
A legtetején található volt a konyha mellett egy amolyan “közösségi tér”. Itt gyűltek össze megadott időpontban és osztottak meg bölcsességeket, és filozófiai kérdéseket. A térben úgy helyezkednek el, hogy a közepéhez a legképzettebbek ülnek mindig, a széleken pedig a kevésbé képzettek.
Az épület külseje is izgalmas, minden tele van jelentésekkel, szimbólumokkal. Ezeket imádom a legjobban. Van például az élet kereke. Ezt egyszerű földi halandó nem is teljesen érti mit jelent. A Dalai Láma Indiában évente egyszer egy szertartás keretén belül egy héten keresztül magyarázza. A kerék két oldalán két őz található: egy hím és egy nőstény. A nőstény a bölcsességet, a hím pedig a metódust, gyakorlatot jelképezi. Ez annyit jelent, hogy hiába tanulod, ha nincs gyakorlatod, és hiába gyakorlod, ha nem tudod, tehát nincs az egyik a másik nélkül. És hogy mit gyakorolni? 3 mérget,v vagyis bűnt tartanak számon: a tudatlanság, vonzalom és utálat. Ezeket legyőzve kerülhetnek közel a boldogság állapotához, mert ezek okozzák a szenvedést. Hát ez mennyire jó már?!
Nagyon sok templomban találhatók védelmező ábrázolások. Valahol a 4 őrző király, valahol az embereket óvó isteneket ábrázolnak képeket, szobrokon, faragásokon. A négy védelmező király nagyon tetszik. A négy égtáj királyai: észak, dél, kelet és nyugat. Mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége ls jelentse. Egyikük kígyót tart, a másikuk egeret, valaki hangszert és valaki kardot. Mindenki mást védelmez, mást szimbolizál.
Tudtátok?! A buddhisták úgy tartják, hogy akinek kék a szeme, az közel jár a megvilágosodáshoz?
Minden templomban, kolostorban található a Dalai Láma számára fenntartott rezidencia.
A szép kilátás és rengeteg lépcső után lefelé vettük az irányt. Megint kaptunk ebédidős pihit. Így kevésbé volt feszített a tempó. Mondjuk ehhez az imádnivaló vezetőnk is hozzájárul bőségesen. Nem tudom milyen volt Buddha, vagy a Dalai Láma, de szerintem ő közel állhat hozzájuk. Egy hihetetlen alázatos, kedves, lelkiismeretes embert kaptunk, aki csak ontja magából a tudást. 14 éves kora óta idegenvezető. Mivel akkoriban nem beszéltek itt nagyon angolul, ez jó lehetőség volt számára. Egy tündér. Hs lehetne, legközelebb is őt akarnám választani, ha lehetne.
Délután egy lightosabb sétánk volt egy másik kolostorba. Itt minden nagyon hasonlóan működött az előzőhöz, leszámítva a lépcsők mennyiségét. Az valahogy kedvezőbb volt. A legizgalmasabb élmény az volt itt, mikor bemehettünk megnézni hogyan tanulnak a fiatal szerzetesek. Érdekes élmény volt. Kívülről, amíg nem láttuk mi történik, azt hittük, vitatkoznak és kiabálnak egymással. Igazából párokba rendeződve tanultak ekképp: egyikük ül a másik áll. Az álló kérdez az ülőtől. Ha jót válaszolt, az álló tapsolt egyet valami fura mozdulattal, és folytathatta a további kérdések megválaszolását. Ha nem jól felelt, egy másik kézmozdulatot kapott és újra meg kellett válaszolja a kérdést. Sokszor komolytalannak tűntek, mert röhögcséltek közben. De mivel együtt élnek, ezért ez természetes. Hogy miket kérdeztek egymástól? A kéziratok tartalmát Buddha életéről, illetve filozófiai kérdéseket. Olyan ez kicsit, mint egy tanulószoba.
A nagy vitatkozások után még délután megnéztük a nepáli hercegnő templomát. Nem egy nagy templom, de láthattuk a 8 éves szobrot. És ami nekem még érdekesebb volt, az a látogatás alatti zaj volt. Felettünk, az emeleten felújították a padlót. Mivel minden manuálisan csinálnak, ezért ezt is. Épp egy fura ritmust ütöttek. Eleinte csak az hallottuk, aztán éneket is. Az ének arra volt jó, hogy jobban megy a munka. Hát ez mennyire jó?! Mondjuk otthon a kerti munkák közben mi is énekelünk néha… tényleg jobb tőle a munka.
A 4 őrző királyhoz visszatérve: van egy ismert szimbólum, ami a négy király, égtájat jelképezi. Ezt ti is láthattátok már sokszor a történelem, főleg a második világháború kapcsán. Jól gondolod, igen, Hitler horogkeresztjéről van szó. Ez annyiban különbözik tőle, hogy, itt szerepelnek benne pontok is. Hitler innen vette s szimbólumot. El is küldtek hozz- néhány szerzetest, hogy valóban buddhista-e, osszák meg a tudásukat? Hitler csak az újjászületésben hitt, nem volt buddhista. Bár… reméljük elveszett valahol az éterben a reinkarnációja….
Ma is sokkal okosabbak lettünk. Mennyi infó! Mennyi tudás! És a felét tuti el is felejtettem, így leírni sem tudom. De nekem nagyon tetszik!
Nem mondom, hogy buddhista leszek, de nagyon emberi és kedves dolgokat láttunk és hallottunk ennek kapcsán. Nyugi, haza fogok menni, nem maradok itt. Bár, anyának már mondtam: ha bármiféle kedvező ajánlatot kapok, legyen munka, vagy házassági ajánlat, akkor itt maradok és fel sem szállok a hazatartó gépre. Viccelek… vagy nem?
A mai vacsi megint ugyanott volt, csak kicsit más, de megint szuper finomat ettünk. Tetszik az itteni konyha. Lehet otthon is kipróbálok elkészíteni ezt-azt. Remélem senkit nem fogok megmérgezni.
Neked melyik történet tetszik eddig? Melyik volt a legérdekesebb? Volt olyan, amit nem fogott meg? Ha itt lennél, mit szeretnél tudni, látni?
Ha van kedvetek, meséljétek el!
Addig is vigyázzatok magatokra! Holnap jelentkezem!
