Testi és lelki szükségleteink

Szerző: Tokai Réka | okt 27, 2025 | Napló, Utazás

A chengdui gyorstalpaló után a reggel is hasonló képpen telt. Hajnali kelés után kicheckoltunk ( de hülyén néz ki leírva! 😅) és megkaptuk az előre összekészített reggelinket. Nagyon jó kis csomagot kaptunk, sajnos sok volt a folyadék benne, amit nem vihettünk a repcsire. Gyorsan megreggeliztünk, màr aki, a busz úton, aztán sitty-sutty meg is érkeztünk egy újabb repcsizésre.

Azt hiszem olyan rutinos repülőzők leszünk a végére, hogy ihajj. Ha jól számoltam, valami 10-12 repülő utunk van ez alatt a két hét alatt. Ha tehetitek, ne vállalkozzatok ilyesmire, mert egy halál. Fárasztó, nem tudod kipihenni magad, minden program ezért rohanás… 

A reptéren ért az első olyan kultúrsokk, ami egy arculcsapás volt. Akartam vizet venni a beszállási kapuhoz közeli automatából. Hát tudjàtok mit?! Kapják be a vizes automaták! CSAK kínaiul van rajta felirat, és helyinek sem egyszerű vásárolni ott. Ugyanis valamiféle applikáció kell hozzá. Őszintén, még hajlandó is lettem volna letölteni, de nem volt netem. A free airport wifi meg addig free, amíg kínai telefonszámod van. Szóval se net, se víz. Próbáltam a helyi erőktől segítséget kérni. Volt, aki angolul válaszolt, hogy nem tud angolul, nem tud segíteni, még el is fordult. De volt egy megmentő csaj, aki látta, hogy szerencsétlenkedem és vagy egy tucat embert megkörnyékeztem, de nem jártam sikerrel, úgyhogy gondolom megszánt és vett nekem vizet. Az árát készpénzben akartam odaadni neki, de úgy látom a városi népek java inkább az utalásos témát preferálja. 

Átestünk mindenféle biztonsági ellenőrzésen, ugyanis Tibetbe, mert hogy az a következő állomás, csak beutazási engedéllyel lehet menni, meg sok mindent nem is vihetsz be. Pl. becsekkolás után várni mell egy táblánál, ahol a feladott bőrönd tulajdonosának neve feltűnhet. Ha ez így van, akkor futi-futi a csomaghoz, hogy kivedd belőle a nem megengedett cuccost. Tök jó. Ez olyan reptéri csomagolási második esély lehet. Kicsit furi, de azért tetszik.

Felszálltunk a gépre, ami nem volt annyira extrás, mint amikkel eddig utaztunk, de sooookkkaaaal nagyobb hely volt a lábunknak. 2,5 óra volt az út, de még itt is összefutottunk Panda Péterrel. Ugyanis a kapott ételt ( egy fapadoson ingyen komplett reggeli) egy pandás papírzacsiban adták. Nem voltam éhes, de a zacsi miatt eltettem. 🫣😅 Délben jól is jött.

Megjöttünk Tibet!

Aztán hamar eltelt az a kb. Pécs-Budapest buszútnyi idő és megérkeztünk Lhászába, Tibetbe. Elrepültünk a hegyek fölött és egy hegyekkel körülvett helyre érkeztünk. Összeszedett minket a vezetőnk, majd megérkeztek az első tényleges problémák. Hogy mik? Igenigen, több, mint 3000 méter magasra érkeztünk. Csak úgy szomjaztuk a levegőt, a pulzusunk az egekben, Anya arca konkrétan szürke színt vett fel, és jött a fejfájás. 

Ugyan lett volna a program szerint egy délutánunk akklimatizálódni, de ezt kihagytuk. A vezetőnk javaslatára egy rövid 2 órás pihi után belevetettük magunkat Lhásza nevezetességeibe. Ugyanis másnap 5 látni való lett volna, ami nem nagyon fért volna az időbe. Így első napra is tettünk kettőt, meg másnapra is marad három és talán nem halunk bele. 

A pihenés után kicsit javult a helyzet, de nem volt százas. Mértünk véroxigént. Anyáé pocsék volt, az enyém jó. A pulzusa remek volt az enyém… hát… nem az igazi. De szerintem estére egészen normalizálódtak a dolgaink. Mármint csak enyhültek a tünetek. Azt mondták az első két éjszaka nehéz, mert ilyenkor dolgozik a leginkább a szervezetünk. Ne is fürödjünk, hogy ne veszítsünk oxigént. Nem tudom ebből mi mennyire megalapozott, de szabálykövetőek vagyunk….

Szóval megnéztük először a Tibeti Múzeumot. Nem egy tapis múzeum, de renget érdekes dolgot megtudtunk a tibeti népről, a történelmükről, kultúrájukról. Még többet az építkezéseikről, írásukról, és a dalai lámákról. Tudtátok, hogy a mostani Láma (3 láma van, akik különböző területekért felelnek és más városokban élnek), mármint a Dalai, ő most 90 éves és ő a 14.? Eddig én sem. Van nyári palotája, meg téli, rengeteg trónja, amit mind másra használ: politikára, tanulásra, tanításra, meditálásra és még ki tudja?! Szóval sok a széke.

Jártak itt mongolok, akikkel szerződést kötöttek még a régmúlt időkben, hogy ne legyen több háború. Persze a kínai kulturális forradalom nyomai itt is látszódnak. 

Alapvetően nomád népek, és jobban hasonlít a nyelvük a szanszkritre, mint a kínaira, bàr az is hivatalos nyelv a tibeti mellett. Kézírásuk tájegységenként változó stílusú, és van belőle, ha jól emlékszem vagy … sok. DE, az iskolában mindet megtanulják a gyerekek. 

A hagyományos viseletük eltérő attól függően, hogy melyik határhoz állnak közel. Mert a hegyiek melegebb motyót, bárány vagy majom, igen, majom bőrt viselnek, hosszút, meleget, míg a délebbiek, azok akár rövidebb könnyebb göncöt. Igazából kaptunk egy tömörített honismereti szakkör anyagot: földrajz, történelem, gazdaság, kultúra, teológia… meg ami még becsúszott.

Annyi Buddha és Dalai Láma információt kaptunk, olyan rövid idő alatt, hogy a felét meg sem bírtam jegyezni. Vagy a felét sem oszthatom meg… mert itt a nagytestvér mindent IS lát. Ne nevess, mert nem viccelek. Egyrészt mindenhol, úgy értem tényleg mindenhol működik a CCTV, másrészt, mióta itt vagyunk, folyamatos kínai és szingapúri olvasóim vannak, kicsit sem gyanús. Főleg, hogy milyen oldalakat nézegetnek… no sebaj! Akkor legalább úgy fogom gondolni, hogy nemzetközi lettem. Hahaha! Na vissza Tibethez!

Tibeti nemzetiségű nagyon kevés él, azok is sokan Indiában, vagy Nepálban. A gyerekeket javarészt Kínába küldik tanulni. Főként turizmusból él a város, ami szezonális. Most épp már lecsengett a szezon. Fura is, hogy annyira kevés a turista, hogy tiszta kinézve érzem magunkat. Jó, nem néznek ki, de süt rólunk, hogy turisták vagyunk. Fényképezgetünk minden giz-gaz-szir-szart, mert meg akarjuk mutatni otthon, aminek a fele sem jön át a képeken, de azért csináljuk, mert én legalábbis mindent magamba akarok szívni, mindent is össze akarnék csomagolni a zsebembe, hogy hazavigyem, megmutassam és megosszam… de esélytelen. Az itt kapott Dalai Láma és buddhizmus információk annyira tömények voltak, de az infók felénél, hiába ismétli el a tündér idegenvezetőnk a dolgokat, még így is érződik az erős alapok hiánya. 

De van néhány érdekesség. Ugyebár egy földrengés veszélyes zóna ez itt. És ezt már régen is tudták, hogy itt biza’ mozog a föld, ezért aztán már a templomok építkezését is úgy eszközölték, hogy nincs cementáló anyag a kövek között, nincsen szög használva sehol, hanem födrengés biztos minden, el tudnak egymáson mozdulni a dolgok és lám, már a több száz éves templomok, paloták, monostorok még mindig állnak. Van olyan padló, ahol a speckó helyi köveket úgy készítették, hogy mustármag olajjal keverték össze és állt össze olyan padlóvá, mintha valami márvány, vagy más lenne.

Nagyon izgalmas a Dalai Láma történetének az a része, amiről hallottunk. Neveket ne kérjetek, magyarul is nehezen jegyzem meg őket, hát még idegenül…. Volt egyszer egy tanító, akinek volt több tanítványa, ebből kettő volt, aki kiemelkedő szerepet játszottak a történelem során. Az egyikük volt az első Dalai Láma, valamikor időszámításunk ELŐTT 500 környékén. Vagyis 2500 évvel ezelőtt. Róla készült 3 szobor, egy i, egy 12 és egy 25 éves korában. A 25 éves korában készült ma is megtekinthető Indiában. A másik kettő Lhászában található két templomban. Az egyik keletre, a másik nyugatra néz. Az egyiket, a keletre nézőt annak a kínai hercegnőnek emelte, akit elvett, a nyugatra nézőt, pedig a nepáli hercegnő hitvesének. Ne is kérdezzétek… Azt mondják, hogy a 12 éves korában készült szobor hasonlít rá a legeslegjobban. Na, de volt itt egy kis gigszer nem is olyan régen. A nepáli hercegnő kapta a 12 éves szobrot, a kínai a nyolc éveset. Igen ám, de az elmúlt században jött a kulturális forradalom, amit a keleti pajti szorgalmazott és minden értéket megpróbált lerombolni. A kínai hercegnőnek állított templomot azonban viszonylag sértetlenül hagyták, mert hát kínai, a nepálit, mivel idegennek készült, lerombolták. Hogy mentsék, ami menthető, a 12 éves szobrot, amit a legnagyobb becsben tartanak, a legnagyobb hasonlóság miatt, kicserélték és átvitték a kínai templomba, hogy megőrizzék. A 8 éveset derék alatt darabokra törték és elszállították. Aztán jött egy kínai láma, aki visszavitette és megjavítatta a 8 éves szobrot Tibetbe. Mennyi izgalom!

Van még egy csomó jövendőmondás miatti cselekedet és történés. A mostani 14. Dalai Láma Indiában él és ott folytatja tevékenykedését, mivel a keleti pajtik kissé ellehetetlenítik a dolgokat. 

Meglátogattuk még a Dalai Láma nyári palotáját. Gyönyörű kertje van, és elég izgalmas volt bejárni a palota helységeit. Rengeteg ajándékot kapott külföldről: csillár Olaszországból, festmény innen, meg onnan, fürdőszoba amonnan, és a legjobb, 1950 akárhányban kapott Erzsébet királynőtől egy autót. Egy Rolls-Roycet, ami az első autó volt Tibetben. Még egy festményen is megjelenik. 

Mesélt nekünk a szerzetesek életéről, hogy mennyire egyszerű életet élnek, buddhista védő szentekről,szimbólumokról. Tudtátok, hogy mi köze a Dalai Lámának Buddhához? Hát, a Dalai Láma Buddha reinkarnációja, aki elérhetné a megvilágosodás állapotát, de inkább az embereket szolgálja. Korábban nem a Dalai Láma címet viselőnek volt a legnagyobb hatalma, ám ez nem is olyan régen megváltozott, így az ő kezében egyesül a politikai és vallási vezetés is.

Azt mondják, Tibetben nincsenek családnevek, mert úgy tartják, hogy egy családból, egy tőről származik mindenki.

Az gondolnánk, hogy itt a Himaláján milyen hideg idő van, és csupa hó minden. Ez egy a tibeti platón található ország, ami majdnem sivatag. Rendkívül száraz, mert rendkívül kevés csapadék esik. A hegyeket, amik körül veszik a várost az üledékes kőzet felett homok, igen homok takar. Így növényzet sincs rajta, vagyis hát azt mondták, hogy most kezd rajta megtelepedni. Nappal nagyon szuper időnk van, ám, amint eltűnik a nap… fázósra fordul. Szél szerencsére nem olyan, amit a hegyen várnánk.

A várost nem csak tibetiek, hanem kínaiak is sokan lakják, így miután lemegy a turista és mezőgazdasági szezon, a társaság java visszamegy többnyire Kínába, mert télen nincs nagyon mit csinálni a városban. Ilyenkor kicsit néptelen a hely. Bár nekem így tetszik. 

Az infósokkot kapott társaságot egy nepáli-indiai étteremben etették meg. Meg is érte a dél óta tartó éhezés, hogy tele tudjam tömni a hasam. És hogy miért nem tibeti? Egyrészt, mert ha jól tudom, más zárva volt, másrészt közel volt, harmadrészt pedig gondolom egyfajta tisztelgés a nepáli és indiai népek előtt, akik segítették a tibetieket, amikor a Dalai Lámával el kellett hagyják az országukat. Én egy cseppet sem bántam, mert a kajcsi fincsi, a pocak teli, mehetünk szunyálni. Hááát, a szobánk ablaka nem egy Velux… kissé cúgos a szoba, így a klíma segít befűteni. 

Holnap még mesélek izgiket.

Mi volt eddig érdekes? Mit volt s legkevésbé az? Ha van kedved, oszd meg, nagyon kíváncsi vagyok mit gondolsz.

Pandasztikus programok

Szerző: Tokai Réka | okt 26, 2025 | Napló, Utazás

Még mielőtt nekiesnénk az első itt kezdett napnak, még muszáj megemlítenem néhány dolgot, amit tegnap elfelejtettem. Bocsesz. Kicsit szita az agyam. 

Szóval említettem, hogy Doha szellemváros. Csak az maradt le, hogy miért. Nem, nincs semmi kísértet história a háttérben, ellenben egyszerű és logikus magyarázat annál inkább. Tehát egy város a sivatag és tenger peremén. Iszonyat meleg és száraz az idő. Októberben egészen kellemes nappali 34 fokos a hőmérséklet, télen, 10 fok a jellemző, de nyáron…. Nyáron akár 50 fok is lehet. Ez azt jelenti, hogy a lakosság, aki nem őslakos, hanem nő és gyerek, ráadásul valamiféle “gyütt-ment”, akkor a suli végeztével mennek a származási helyre haza. Ott hűsölnek, aztán mikor kicsit viselhetőbb a hőség, irány vissza.

No, de tegnap a 9 órás várakozás után betelepedtünk egy böszme nagy gépbe, abban a reményben, hogy kényelmes és roppant lábelférős majdnem 8 órás ücsörgés elébe nézhetünk. Hááát, a nagy helyzet az, hogy ez a hiú remény nagyon hamar szertefoszlott. Nagyon fájt végigülni, félig ébren, mert biza’ a kényelmetlenség nem sok mást hagyott. Szóval, egy a lényeg: 3 óra alvással indulva otthonról, majdnem 22 órát utazni, nem kellemes. Ne csináljátok! Legfeljebb, ha az életetek múlik rajta, de akkor is élesszen valaki újjá. 

Egy dolog szuper volt, napfelkeltét nézni a repcsiből, meg elhúzni a Himalája mellett. A sorban állás a bevándorlási bejegyzéses részen szintén nem egy barátságos dolog. Mindegy is. A lényeg, hogy helyi idő szerint 14:30 körül Dohából landolt a gépünk Kína földjén. Ez, azt hiszem otthoni idő szerint olyan 8:30 lehetett. 

A hőmérséklet 17 fok Celsius, az abszolút magasságunk 443 m.

Szóval üdvözlet Kínából

Kicsit feszített a programunk. Miután mindenki átverekedte magát az ellenőrökön és megbizonyosodtak róla, hogy egyikünk sem tervezi itt letelepedni, felnyaláboltuk csomagjainkat és rohantunk a buszhoz, ami elvitt minket a városba. 

Buszos városnézés a péntek esti dugóban… felejthetetlen élmény. A városig vezető úton megkaptuk az első benyomásainkat is: először zöld, letisztult és modern, aztán jött a valóság. Nem volt rossz, csak rendkívül érdekes: szocialista városkép egy kis futurisztikával. Eszméletlenül sok panelház és felhőkarcoló mindenfele, amerre csak néztünk. Minden gigantikusan magas, a buszból nem is lehet észrevenni a hagyományos épületeket. Az utak mellett mindenhol szép zöld és virágos minden, a felüljárók korlátainak külső része is valami futó salátával van befuttatva. 

És nem hogy sok autó volt az úton, de mikor megálltunk, hogy na most sétafika program jön, annyi emberen kellett átverekedni magunkat, hogy ihajj. Nem tudom miért mondják azt, hogy annyian vannak, mint az oroszok. A kínaiak többen vannak. Eszméletlenül temérdek sokan. És ez erősen különbözött a dohai sok embertől. Itt mindenki az aurámban volt örökké. Nem kicsit. Nagyon. A gyalogos forgalomnál csak az autós volt jobb. Szerintem, ha itt élnék sem tudnék hozzászokni a vezetési stílusukhoz. Nem kifejezetten agresszívek, de tolják egymást, a sávváltásuk pedig egyenesen életveszélyes. Nem beszélve a zebrán való átjutásról. Az egy művészet.

No, de a lényeg, hogy leszálltunk és elindultunk 2 helyet megnézni. Igen, csak kettőt. Az egyik egy szép zöld park, meg egy piac szerűség. 

Tudjátok, hogy Chengduban mi van, amit érdemes igazán megnézni? Nem? Na elmondom. Kössétek fel a gatyátokat, mert eddig volt a helyzet vidám. Most tömény pandaszkodás következik. 

Szóval Chengdu az a hely, ahol a világon az élő pandák 80%-a található. Igen, jól olvastad NYOLCVAN! Vagyis ez az életképtelen monokróm állat, ami lusta, még párosodni is, itt található. Van is egy csodálatos panda központ. És tudjàtok mit?! Mind ez semmit nem ér. Az ég világon SEMMIT! És tudjátok miért? – Bocs azoktól, akik már végighallgatták a ventilálásomat és azt hitték túl vagyok a dolgon. Sajnos nem. – Mert ez egy példátlanul pandátlan program. Egy darab élő pandát nem sikerült megnéznünk, se meglátnunk. Egy sem! Itt vagyunk az ország közepén. Ahol egy pandaparadicsom található, és mit látunk belőle? Na mit?! Hàt SEMMIT! Hogy lehet kérem így programot szervezni, hogy nem látjuk ezt az óriás plüss cukiságot?! HOGY?! 

De tudjátok mit? Azt hitték kárpótolhatnak. Minden, ismétlem MINDEN panda, vagy pandás. Pandás a szappantartó, a bögre, a kaja, a sapka, a képeslap, a tea, amit csak el tudtok képzelni. Ez eléggé pandasztikus látvány néha. De azért nem az igazi. De azért minden pandás látványt igyekeztem megörökíteni.  Meg kell hagyni egész sok lett és akad köztünk ultracuki is. 

Tehát a piac. Itt sok itthon ismert kínai bizbaz, kütyümütyü, csetresz és bigyó is megtalálható. Ám vannak hagyományosabb dolgok is. Na azok egész izgik voltak. Főleg a kajásak. Képzeld el az otthon kínai piacot, méretében, csak sokkal sűrűbben, változatosabb felhozatallal és mondjuk tízszer annyi emberrel. 

Az épületek nagyon szépek, stílusosak, vannak giccsesek is… és hogy mennyi itt a piroslámpás ház! Najó, ezek nem azok a piroslámpák, de na. Attól még sok van belőlük. És mellesleg nagyon jól néznek ki. Végigügettünk a piacon úgy, hogy megálltunk volna akár csak annyi időre, hogy vegyünk valamit. Ellenben az összes teaház teakóstoltatója megtalált és a kezünkbe nyomott különböző teákat. Főként jázmin teát. Szagoltàl már jázmint? Ne a wc illatosítóra gondolj, hanem az igazi virágra. Na! Ennek a teának nem csak az illata olyan, hanem az íze is. Nagyon kis kellemes tea. És volt egy tea. Egy illatos, szép rózsaszínű, valami gyümölcsös volt. De az íze az valami leírhatatlanul fincsi. Kaptunk még útközben kóstoló nasikat is. 

A bódéknál voltak bizarr kinézetű kaják is, amit tuti nem mertem volna megkóstolni, de azért egy picit mégis kíváncsi lettem volna. Az éttermeknél mindenhol az ajtóban álltak túristacsalogatók és óbégattak. Rettentő hangos, zsúfolt és nyüzsis. Mindenhol fiatal kis párok voltak. 

És, azt kell mondjam, hogy vannak idősebbek, akik valóban alacsonyak, de átlagban azt vettem észre, hogy a magasságok hasonlítanak a hazaiakhoz. A hatalmas távok miatt sokat mennek. Vannak biciklik is dögivel, szóval elég kis pilinszkák. A többi méretükről, tudom, hogy sokan roppant kíváncsiak vagytok, de nem tudok nyilatkozni. Girnyók. Vannak, akik minden segítségadást megtagadnak, még kontaktálni sem hajlandóak. És volt olyan is, aki nagyon szívesen teszi. 

A nagy jövés-menésbe igyekeztem mindent pandásan megörökíteni az utókornak, de inkább magamnak. És ezen nagy igyekezetem közben baleset is ért. Szégyen gyalázat! Épp egy panda postánál fotóztam, mikor valaki oldalról elsodort és mikor megfordultam egy habkarton táblába ütköztem. Én is majdnem hasra estem. Azt hittem a panda családos csodálatos tábla csak eldőlt, mikor fel akartam állítani szembesültem vele, hogy eltört a habkarton. Úgy sajnálom, tök ciki volt! Szívem szerint visszamentem volna, hogy mi történt, de azt mondták nem kell. Persze, semmi baj. Remek táptalaja azt hiszem az út hátralévő részén történő vérszívásnak. Semmi baj! Nyugodtan, bírom. Nem lettem rongálónak titulálva… nem is hozták szóba azóta… A lelkiismeretem meg folyton szurkál. Eh! Majd elmúlik, igaz? 🫣

A tábla eltört, a nagy sodrásban pedig mèg vagy kétszer el kellett mennem előtte. Szép kis emlékeztető mondhatom! Nem akartam egyetlen semmilyen jellegű pandát sem bántani. De pandamiát okoztam szerintem. (Tudom, hogy nem így írják.) Sodrás. Ha nem lett volna a vezetőnk, azt se tudtuk volna HUN vagyunk? Elmentünk a parkba is, ahol szuper szép salátákat és virágokat láttunk. Azt hinné az ember itt kevesebb ember lesz. Hát! Nem jól gondolta az ember. Ugyanis van egy régi, az őslakosok által is kedvelt teaház, ami nem csak sokakat vonz, hanem iszonyat zajos is. DE, minket is vonzott, ezért beültünk. És kipróbáltuk a hagyományos kínai teát. Fekete szálas teát ittunk. Finom volt, de valahogy az a jázmintea engem jobban megfogott. Miután megittuk, amit kellett, uzsgyi vissza a buszba, és nyomás vacsizni.

A vacsi egy nagyon menő étteremben ért minket, egy népszerű hotpotozó helyen. A ruhánkon mèg mindig érződik az illata. Két féle alaplét kaptunk: egy szecsuáni csípőset, meg egy nem csípőset. Volt ott rákocskapókocskás, capkodó halackás, meg cirke, ami reméljük nem kutya volt, sertés, meg marha, fürjtojás, tofu, meg gombóc… úúú! Elég fincsa volt! Majd otthon is csinálunk ilyet. Mármint én tutira, hogy valaki csatlakozik-e majd… na az más kérdés. 

Kaptunk gyümit is a végén. És itt meleg vizet kaptunk. Igazából nem rossz melegvizet inni, de magamtól sosem választanám. 

A szállodát vacsi után jó magyar módjára elfoglaltuk. Ez volt a történelem második honfoglalása…. Vagy valami olyasmi. Szuper kényelmes, csini szoba. Miután bevettük, megittunk egy pár fertőtlenítő gyümölcsfőzetet, hogy nehogy baj érjen minket. Ugyanis indulás előtt sokat riogattak, nehogy igyunk a csapból, vagy együnk nyers dolgokat, gyümölcsöt is csak csínján. De mi megtettük a magunként. A legvidámabb barakk itt is vidám marad. Aggodalomra semmi ok. Kedvünk nem szegi semmi. 

A vezetőnk itt nagyon kis fiatal kedves csajszika volt, bár a dohai mellett elbújhat. Nem lett a kedvencünk, sok mindent nem mesélt, de azért nem hagyott el minket na. Ez is valami, nem igaz? 

Érzésre ez egy legalább háromszor akkora város, mint Budapest, de a sok emeletes ház ellenére meglepően zöld és tiszta. Az új építésű panelházak a régiek mintájára készült, de mégis kicsit modern szerű. Bár kockás. Ha több időt tölthetnénk itt, biztos sok izgi dolgot fedezhetnénk fel. Mondjuk a pandákat… na mindeeeggggy. Csak mondom. De viccet félretéve nem akarok tovább pandaszkodni. Szuper hely, de ez olyan volt, mint egy “visit Dubai” reklám: gyors, instant, semmi elmélyülés. Azoknak ajánlom az efféle gyorstalpalókat, akik pipálni akarnak a bakancslistájukról, vagy ennyi is elég nekik, esetleg csak kóstoló-bemelegítenek arra, hogy “még visszatérek” és mit akar megnézni vagy kihagyni legközelebb. 

Én határozottan vissza akarok még jönni, mert az az állat kimaradt és amúgy meg szívesen megnézném a helyi, autentikusabb dolgokat is nem csak a turista izéket. 

Hiába van itt sok helyen wifi… a wifi mit sem ér sokszor. Amiket mi otthon használunk, az itt kb. használhatatlan, szóval innen ritkán adunk életjeleket, de jól vagyunk, nyugi.

Hamarosan majd megint jelentkezünk. Otthon mi a helyzet? 

Város a sivatagban

Szerző: Tokai Réka | okt 24, 2025 | Napló, Utazás

Utunk első félállomása:

Doha volt. Azt hinnéd a nevéből, hogy egy dohos kis város. Vagy fogalmad sincs merre található. Nem ciki! Egy egy icuripicuri ország fővárosa. Kitalálod melyiké? Tippeltél?

Ha Katarra tippeltél, akkor gratulálok! Ha nem, akkor most zanzásítva kapsz egy falatot belőle. Mondjuk, csak a szűrt változatát annak, amit mi kaptunk, mert a fele kiesett a nagy szájtátogatások és rohanások közepette.

Szóval, Dohában jártunk a 9 órás átszállási időben. Végigügettük a város jelentősebb pontjain, puszta 4 óra alatt. Ha azt hiszitek ennyi elég volt… hát nem… csak szólok. Azt hittem, a sivatagi népek nem túl gazdagok kulturálisan, de tévedtem. Sőt! A sivatag sem tetszett eddig, de ez a hely! Valami elképesztő!

A régi hagyományos építészet mindenhol. Tiszta Aladdin az egész! Ha pedig nem hagyományos-aladdinos, akkor beduinos. Ha nem beduinos, akkor tök modern felhőkarcolós. De az sem akárhogy! Valahogy a hagyományos dolgok ott is jelen vannak. Zseniális. Nem tolakodó, nem idegen. Tetszik! Határozottan tetszik.

Tudtátok, hogy Doha, mielőtt olajat talált gyöngyhalász volt? A hajók még megtalálhatók a kikötőben… városi hajókáznak velük, de már nem halásznak.

Szóval, Katar és az olaj. Azt mesélték, Katar igazán akkor ugrott ki itt a mindenféle listákon, miután gázt találtak. És ezt a pici országot 3 millióan lakják. Mondjuk a fele valamiféle “gyütt-ment”. Alig 600.000 igazi, őshonos katari él itt. Azok is kétféle háttérrel: vagy beduin, vagy gyöngyhalász.

És 1900-as évek elején itt még beduinok laktak. Azt mondták, még kerék sem volt. Képzelhetitek mennyire volt szegény ez a hely! Aztán jött a fekete arany meg a gáz, jött az idegen munkaerő azt ne! Itt van minden. Elektromosság először 1950-ben lett bevezetve, ‘51-be jött az első TV, rádió. Ha most látnád ezt a helyet, nem mondanád meg.

A város a világ legtutibbjai közt fut a biztonság terén. Semmit nem zárnak. Nem véletlen ez a nagy biztonság érzet. Ha valaki valami bajt csinál, kiutasítják az országból. Milyen szép szokás! 🫣Értem, hogy elèg radikális megoldás, de úgy tűnik működik. Nekem pedig tetszik.

A biztonságot a 4 óra alatt én is tapasztaltam, nem kellett figyelnem semmire. Annyira gondtalan flangáltam a kezembe az értékeimmel, mint otthon a kertben.

Aztán, ma péntek lévén, iszlám lévén ünnepnap van. Ami azt jelenti, hogy mindenki kiszabadult az utcára. Azt mondta a vezetőnk, hogy amúgy egy nyugdíjas szellemváros. Szóval rengetegen voltak mindenhol. 

Ellátogattunk a piacra. Egy olyan tényleg aladdinos piacra. Hogy az milyen tiszta! És milyen finom illatok voltak mindenhol! Atya világ! Szerintem, ha egyetlen dolgot lehetne választank, amit innen lehetne hazavinni, az a fűszer lenne. Akármilyen fűszer. Kiszimatoltam az összes illatot a városból.

Az utcák szűkek, az ember sok, de egy percig nem éreztem, hogy tolonganánam, vagy belemásznának az aurámba. Nagyon jó!

Annyi érdekes épületet mutattak, hogy ihajj! De sajnálom, nem fogok tudni visszaadni őket. Kicsit szita az agyam.

Viszont egy nagyon megmaradt. Az a múzeumuk. Egy francia építész tervezte, egy helyi képződmény ihlette. A tengeri só, levegő és homok egyvelegéből jött létre a sivatagi rózsa. Nyugi, ez nem növény, sokkal inkább kavics. Marha jól nèz ki, mintha sok lemezt randim egymásba illesztgetnél. Na ez alapján készült a múzeum épülete. 

Illetve meglátogattuk az első itt nyílt hotelt. Mindössze 2, igen, jól olvastad, KETTő szobával. Jártunk az utolsó gyöngyhalász boltjánál is. Egy idős bácsi, aki utolsó lévén az emírtől ajándékba kapta a boltot.

Volt egy – ahol ma a piac található – városrész, ami leégett. A helyiek azt javasolták, hogy modern épületeket húzzanak fel. De a vezetők fityiszt intett. Aszonta, ide ugyan nem, komák! Így hagyományos épületeket húztak fel. A házakból kilógó jellegzetes gerendák mangrove fákból készülnek. Ja! És tök menő megoldásuk volt a korabeli klímára is. 

Hát ezek zseniálisak! 

Régen a kávé- és teaházakat csak férfiak látogathatták. Most már van, ahol nők is lehetnek. Kaptunk egy helyi tea?? vagy kávé?? különlegességből kóstolót is. Mindent ultra forrón isznak, de ez nagyon fűszeres is. Azt mondta a vezetőnk, sokan nem kedvelik az ilyen fűszeres ízeket és illatokat. Még jó, hogy én nem vagyok sokan. 🤗 Az a benyomásom volt, hogy ezek ilyen kultúr  “kocsmák” lehetnek. Valami menő táblajátékokat is játszanak, sőt még versenyeket is rendeznek. 

Apropó verseny! Nem régen mèg voltak itt tevefuttatások. Persze, ma már robotok hajtják a tevéket, mert betiltották a rabszolgaságot, meg a mindenféle izéket. Na mindegy, ez kicsit zavaros volt, meg kevés volt az infó is. A lényeg nem ez. Hanem a robot. Egy ilyen ölbe kutya méretű robot hajtja mindezt hajtópálcával. És ha nyer a teve… akkor sem a teve nyer, hanem a gazdája. Itt egypúpútevék laknak, ne kétpúpú puputevék, mint Afrikában. Ez lehetne nyelvtörő is akár, még leírni is macerás volt. 😅Próbáld meg hangosan kimondani. Aztán hangosan égy gyorsan is… 

Vissza a tevékhez. Vagyis evezzünk a tevékről más vizekre. A másik, ami nagyon népszerű itt és afféle státuszszimbólum a … kitaláljátok? 

Ha nem, segítek. A solymászat. A helyzet az, hogy ultra drága hobbi. Akár 3.000 USD -hogy az mennyi forint, számoljátok ki – is lehet. Az egy vagyon. De van egy tök jó oldala is. Ha van egy sólymod, a sólyombolttal szemben található a sólyomsebészet, vagy mi, kórház is. Amit, ha van sólymod, ingyenesen igénybe vehetsz. Ha pl. hiányzik a madár tolla, akkor beviszed és pótolják azonos színű tollakkal. Hát az agyam elszórom! Hajbeültetés madaraknak…. 😂

Nagyon szeretnék sólyomként ide újjászületni. Király dolgom lehetne. Etetnek, meg vakargatnak, nekem meg csak néha bemutatóznom kellene.

Most a reptéren ücsörgünk és várjuk, hogy tovasuhanjunk a széllel a kontinens más tájaira is, de addig még laposra üljük a fenekünket.

Bár itt ezen a reptéren 2 izgalmas dolog van, ami nagyon csiklandozza a fantáziámat. Az egyik egy Szingapúrhoz hasonló kis esőerdő a reptéren. Ugyan kisebb, de azért menő. A másik pedig a miért van sinkanszen (remélem így írják) a terminálon. Jó, nem az, de olyan gyors és csendes, hogy az is lehetne, csak rövidpályán. Mindenesetre vicces és jó lenne kipróbálni.

Szuper kis, sosem gondoltam volna, hogy valami, ami sosem vonzott, most fog, sőt, egyenesen tetszik is. Vissza kéne egyszer ide jönni rendesen körülnézni és a nyamikat is kipróbálni.

A kalandunk folytatódik még 2 héten keresztül, ha a technika csodája az internet is támogatja, mindenről is beszámolok. Itt maradtok? Írjatok, olvassatok! Ja, és vigyázzatok Magatokra! 🤗

Elindultam szép hazámból

Szerző: Tokai Réka | okt 24, 2025 | Napló, Utazás

– Avagy első ázsiai utam első napja

A csoportos utazásunk egy éve kezdődött szerveződni. Vagyis már sokadjára kezdett el szerveződni, de most ez volt az első, ami nem állt meg a terveződésnél, hanem a szerveződés is megvalósult.

Nem tudom mi oknál fogva csöppent az életembe Ázsia, azon túl, hogy eddig is ott volt a kontinens. Engem túl sok része nem vonzott. Mármint voltak szép helyek, amik a “egyszer jó lenne látni” listán szerepeltek, de nem veszkődtem értük sosem. A tudásom is kb. meghalt a Mulan sztorinál.

Na mindegy, szóval valamilyen karmikus baleset folytán az elmúlt 2-3 évben beszivárgott a Vadkelet. És most úgy indultam neki ennek a csoportos, szervezett útnak, hogyha lesz valamilyen lehetőségem, lehet haza sem jövök. Najó, nem kell annyira komolyan venni, mert nem túl reális ez a dolog, de benne van a pakliban.

Eddig egyszer nem akartam csak hazajönni. Akkor is csoportos út volt, csak akkor a másik irányba: Írországba. Hazafelé a reptéren azt éreztem, hogy én nem hazajönni nem akarok, hanem ott akarok maradni. Úgy bőgtem, mint egy kisgyerek. De onnan is hazajöttem, szóval csak nyugi, semmi pánik! Visszatérek.

A csomagolás tevékenységét továbbra is utálom. Ennélfogva addig húzom-nyúzom-halasztom, ameddig csak lehet. Belföldi, vagy autós-buszos utaknál általában napokat ülök a pakk felett, aztán indulás előtt egy órával összehajigálom a motyót és uzsgyi.

A repcsiseknék napokig hordom kupacokba a cókmókot, hatmilliószor fejben becsomagolok, közben szelektálok a kupacból és időben sikerül összepakolni. Mit időben?  Olyan szuperül, hogy a súlyhatár alatt lett a bőrönd. 

Persze ez nem segített semmit a hangolódásban, mert most, hogy a repcsin kapott ebédet is elfogyasztottuk már, még most sem érzem, hogy utazok és hogy ez mekkora dolog. Remélem, leszálláskor azért arcon csap a “nem otthon vagyok” érzés. 

10:01-kor elstartolt a gépünk Budapestről, és Doha felé vettük az irányt.

Kb. 5 órát repülünk, aztán 9 óra várakozás, egy kis városnézéssel megspékelve, tovanyargalunk a szélben, vagyis levegőben Kína felé, Chengduba. 

Hosszú nap, kevés alvással. Annál több izgalommal. Általában nem szoktam aggódni az utazások miatt, de ez most … egy hete valamiért olyan indokolatlan stressz öntött el, hogy a gyomorsavam az egekben van. 

Jó… azért tegyük hozzá, hogy rengeteget fogunk repkedni. Szerintem a végére sasok leszünk és nem kell szállás. Tudjátok miért? Nem? Hát, mert a sas száll ide, száll oda, de a szálloda nem száll ide, csak oda. Hahaha! 😅

Tessék értékelni!

Na, tehát a repkedés az aji vásárlások miatt válik izgalmassá: befér? Nem túl nehéz?  Nem szedik ki? Ha az ember tudja, hogy nyugis a tempó, lesz idő beszerezni azt, amire menet közben szükség van, akkor egy 3 napra csomagolt gönccel, kvázi üres bőrönddel is elindulhat, de ha feszített a menet… akkor felkészül, ami beza’ sok bigyóval jár. Főleg, ha jár 5 fokban és 34-ben is.

Mi például a 17 fokból indultunk. Dohában kb. 34 vár minket verőfényes napsütéssel a tengerparton a sivatagban. A végállomáson pedig 18 fok esővel. Leszünk ég magas hegyen, 5000 m körül. Na erre hogy készülj fel egy kézipoggyásznyi cuccal?!

Nem baj! A csomag repül, az utas pihen. Mi pedig izgatottan várjuk ezt a kalandot. 🤗