Szerző: Tokai Réka | júl 25, 2025 | Napló
Mi ez a többes szám? Kérdezhetnéd. Jogos, de általában, hacsak nem jelzem, akkor én, jómagam és én (Ooh, it’s just me, myself and I) vagyunk a központban. Nem kell megijedni, tök ép vagyok… mármint annyira csak, mint amennyire bolond is. 😀 De a lényegen nem változtat, hogy utazunk, mi hármasban. Na, nem úgy, ahogy elképzeled: nem pakolok össze egy fél háztartást, szerzek be új túracipőt, csini rucit, bőröndöt, nem kell papírokat összegyűjtenem és biztosítást kötnöm. Csak a gatyámat fel, jó magasra.
Nagyon sokszor gondolkodom, hogy ez egy utazási élményeket bemutató blognak indult, de rájöttem, hogy az utazáshoz nem feltétlen kell helyet változtatnom. Most is így lesz. Ám mégis utazni fogok. Fogunk.
Elég izgalmas út elébe nézek, ugyanis nagyon régóta érik. Nyugi, mindjárt kifejtem miről is van szó, nem hagylak lógva. Egyelőre még abban a fázisban vagyok, hogy tökjó, ez tényleg valósággá válik, de nem tudom sem megfogni, se felfogni, csak a feladatokat látom, amiket ez magával hoz. És ilyenkor egy kisebb pánik fog el, illetve hirtelen ventilálni és nyavalyogni támadna kedvem. Lehet néha meg is teszem?! Hm… ki tudja?! 😀
Szóval! Dobpergést kérek és figyelmet! Mondhatom? Jaj, még leírni is ijesztő. Ez hatalmas felelősség is egyben. És csupa bizonytalanság is áll mögötte. Najó, essünk túl rajta. Szóval… Mondtam, hogy vasárnap töltöttem be a 35. évemet? Igen, ilyen koros és tapasztalt lettem. 😀 És mindennek ellenére ez a nagy cécó. Miért olyan nehéz ezt leírni?! Nem húzom tovább, most már tényleg elárulom: a héten kaptam egy SMS-t, amit már nagyon régen kaptam legutoljára. Pontosan 11 éve. Egy értesítő, amiben az áll: Gratulálunk, felvettek a(z) 1. helyedre! Na, most már sejted?
Nem? Akkor segítek: ismét felvételiztem egyetemre. Éééés igen, felvettek. Hogy mire is? Rövid ciklusú tanárképzésre jelentkeztem. Ez azt jelenti, hogy rövid időn belül pedagógussá válhatok. Persze nem annyira az iskola az álmom vele. Sokkal inkább a belső kétségeim enyhítésére és a pedagógiai hiányosságaim pótlására szolgál, hogy nyugodt szívvel adhassam át a szívemet… akarom mondani a tudásomat, amibe szívem-lelkem beleteszem. Nyálas? Kicsit igen, de komolyan gondolom.
Szeptembertől levelező tagozaton fogok tanulni. És hogy lásd, mire a nagy gatyafelkötés, lássuk mivel állunk szemben:
Van egy adott munkám. Ideális esetben heti 5 napon 8 órában, de szerencsémre nem ideális a helyzetem. Annál egy kicsit jobb. Szóval legyen heti 3 teljes munkanap a főállásban, 2 nap a mellékállásban. Munka után irány Budapest, mert még 2024-ben elkezdtem nyelvet is tanulni. Méghozzá egészen extrém nyelvet, koreait. Ne is kérdezd! Szóval utazunk a városba heti kétszer, 90 percet ülünk egy alkalommal az órán, majd irány haza. Későre jár. Másnap meló. Csütörtök-péntek-szombat pedig az egyetemi oktatás fog zajlani. Ahogy előre láttam az órarendet, egész sok… igazából rengeteg órám lesz. 😀 Ja! Várjál, még nem meséltem. Jövőre kéne egy felső fokú angol nyelvvizsgát is produkálni. Hogy mikor? Az még talány, de rajta leszek, mert KELL. A későbbi tervekhez. Meg amúgy sem ártana… De az most nem fontos. Arról majd később.
Szóval másfél év popó összeszorít, gatya felköt magasra az égbe, kifogások a sufniba, alvás iránti vágyakozás a kispárna alá és gyí! Nem mondom, hogy teljesíthetetlen, de ezzel a két „fakultatív” nyelvtanulási igénnyel igencsak túlterheltem saját magam. De mit az? Azt mondják, teher alatt nő a pálma, nem igaz?
Őszintén, még nem érzem át a dolgok súlyát, buksi felfogta már, de az érzéseimhez-érzékeimhez még nem ért el. Egyet viszont tudok. Nem is! Biztos vagyok benne, hogy ez inkább egy belső utazás lesz, ami nem is kicsi lesz, hanem inkább hatalmas, de izgalmas. És nem mellesleg egészen meggazdagodom tőle. Mármint tudásilag, képességileg. Gondoltam megosztom ezt a kis élményt veled is. 🙂
Szerző: Tokai Réka | nov 21, 2023 | Napló
A 2023-as évet úgy kezdtem, mint még eddig egyik évemet sem. Az önismeret mély bugyraiba vetettem magam. Lehet, valaki cikinek találja, vagy titkos, magánéleti dolog, de szerintem semmi ilyesmi nincs benne.
Szóval, januárban felkerestem két segítő szakembert: egy pszichológust és egy coachot, hogy segítsenek a ÖN-útvesztőiben utat találni. Hát, az út és a labirintus elég kacifántos, vannak egészen pihentető szakaszai, de többnyire nem kellemes. Igazából nem is erről szeretnék most mesélni. Sokkal inkább megosztanék egy olyan élményt, amire még sokáig nem került volna sor, ha nem vágok bele az év elején.
2022-ben a testvérem és családja hazaköltöztek. Ez annyit tesz, hogy Apa, Anya és én mellém még a házba került két felnőtt és két gyerek. Ezzel semmi gond nincsen. Nagy a ház, nagy a kert, elférünk, ők pedig spórolhatnak az építkezésre. A két gyerek közül az egyik, egy szuperjófej kiscsaj. Igazán vagány csaj, amolyan ízig-vérig, de nem egy cukormázas baba. Azt kell mondja, hogy imádom.
Szerintem, legalábbis az én megélésem szerint nem egy szokványos nagynéni-unokahúg kapcsolatunk van, de azt sem mondhatom, hogy egy különleges 1000 évente egyszer előforduló kapcsolat. Egyszerűen csak nem szokványos. Elég nagy az akaratja, de a konfliktusainkat mindig sikerült gyerekbarát módon megoldanunk, Ha szobám egy mentsvár mindkét gyerkőcnek: minden este benéznek, kinyitnak mindent, megnézik, megtapizzák. Szeretnek ide járni.
Az év eleji fejesemnek hála, vagy nem hála, még nem tudom, de elérkeztem egy olyan ponthoz, ahol választhattam. És jött egy lehetőség és én választottam. Még pedig azt, hogy egy ismerős házába állagmegóvás jelleggel, egy jelképes összegért beköltözhetek. szóval, új fejezet kezdődik az én kis belső személyes utazásomon. (Biztosan élménybeszámolok majd róla.)
A környezetemben élők egyelőre helyettem is örvendenek, én majd fogok, mikor odaérkezek. Addig még sok a teendő. És egy konfliktuson kell még dolgoznom.
Van ez a drága unokahugi, aki ma reggel a dédimamájától meghallotta, hogy elköltözöm. Most hallotta először, a reggeliző asztalnál, mielőtt oviba indult volna. Azzal is vannak gondjai, hát még mikor meghallotta a hírt. Életemben nem láttam még ilyen elkenődött arcot vágni. És megkérdezte ez a kicsi, hogy „Elköltözöl? Nem fogsz itt lakni?”.
Délután, miután megérkezett az oviból megkért, hogy menjek oda hozzá. Odamentem, de nem beszélgetett velem, csak örült, hogy odamentem mellé. Aztán pár perc után továbbmentem a dolgomra. Majd megint jártomba-keltembe odahuppantam mellé, de az már nem volt olyan vidám. Nem szólt hozzám. Sejtettem, hogy eszébe jutott a reggeli beszélgetés. Aztán kiabált velem, haragudott rám. Azt mondta „Nem költözhetsz el! Nem engedem!”. Én pedig elgondolkodtam, hogy vajon most tényleg a szakemberek és a köröttem élők, akik mind jót akarnak nekem, vajon tudják-e ez milyen? Nem a szüleimtől nehéz eltávolodnom, hanem egy ilyen kicsitől, aki kikelve magából ezt kiabálja nekem…
Eddig sem a szüleimhez való ragaszkodásom tartott vissza. Volt sokkal inkább kényelem, önbizalomhiány, félsz, és ezekkel az apróságokkal való kapcsolat, hogy minden nap látom őket és ha kedvük szottyan becsörtetnek a szobámba, de tudom, hogy szeretnek ott lenni és ha baj van, tudják, hogy hozzám is fordulhatnak.
Próbáld meg elképzelni. Próbáld magad a helyembe. Te mit tennél? Hogy tennél? Eltennéd az érzést valahova mélyre? Mit kezdenél vele?
Szerző: Tokai Réka | okt 2, 2022 | Napló
Még Januárban meséltem egy leltárról. Ez a számadás szépen lassan kezd megvalósulni és bővülni is. Ugyan szeptember van és a tervezett határidőimhez képest elég nagy csúszásban vagyok, de a mondás szerint jobb később, mint soha.
Azt hiszem, a kis új évhez érve érdemes megnéznem hogyan állok a dolgaimmal. És mivel vannak olyan történések, amikre büszke vagyok, ezért ezeket most meglepő módon büszkén osztom meg. 🙂
Két éve álom
A gondolat már évek óta megfogalmazódott, de két évvel ezelőtt állt össze a fejemben a Globáltudás témája. Ez egy tanulást segítő, támogató oldal és szolgáltatás mindenkinek, akinek a tanulással akadt össze a bajusza.
Igazából ez egy tétel olyan az egész listámról, ami említésre méltó. Sőt! Kiemelten fontos szerepet kapott az elmúlt időszakban és azt hiszem ez nem csak nekem lesz fontos. Ezért fontosnak tartom itt is megemlíteni.
Tehát, két éve dédelgettem ezt a projektet, mikor 2021 nyárán a megvalósítás útjára léptem. Ugyan januárban úgy terveztem, hogy márciusra lesz belőle bármi is, ez sajnos megcsúszott. DE! De, júniusra már egy félig összeállt valami lett belőle és végül szeptember elsején, ahogy terveztem, kisebb technikai malőrrel, de sikerült élesítenem az oldalt.
Ezt rengeteg kényelmetlenség előzte meg: fotózás, technikai beállítások, szövegezés… stb. Ezek főként azért okoztak kényelmetlenséget, mert a komfortzónán bőven túl helyezkedtek el, de megléptem őket és vállon is veregettem érte magam. Nem az ego miatt, hanem, mert minden nap rájövök, hogy egy nem egy emberes feladat.
Ennek köszönhető a sokszori eltántorodásom is, elkedvtelenedésem és egyéb nem a célok felé segítő érzés és érzet. Ha lassan haladok, az azt jelenti, hogy apró lépésekben teszem ezt, csigatempóban, de legalább haladok.
Ennek a programnak kapcsán először élményem még egy nyomdalátogatás volt. Saját munka saját magam számára, amit nyomdába vittem, hogy legyen mit adni az emberek kezébe, ha érdeklődnének. Ami azt illeti, már volt is néhány.
De technikailag az oldal kész is már a szolgálatra, még néhány feladat vár rám, hogy teljes mértékben a rendelkezésetekre álljon. Ehhez megint egy gigantikus komfortzóna elhagyás vár rám, de ezt októberben abszolválom. Így nem marad más hátra, mint a reklám. 😀
Ilyen hanyatló tanulási-oktatási körülmények között, úgy gondolom, hogy van létjogosultsága az egész projektemnek és eltökélt szándékom, hogy segíteni fogok. Méghozzá tanulni. Ráadásul úgy, hogy nem is vagyok pedagógus. Csak a vérem hasonló a pedagógusokéhoz. Szóval én így fektetek a jövőbe.
A blog sajnos emiatt kissé háttérbe is szorult, de amint kiegyensúlyozódik a figyelmem, máris minden visszakerül a régi kerékvágásba. Közben új dolgokat is találgatok ki Nektek.
Beszélgessünk!
Nektek hogy telt eddig az év? Miket húzhattatok ki a listátokról? Gyűlik már az új listára való is? Meséljetek, kíváncsi vagyok Rátok! 🙂
Szerző: Tokai Réka | szept 25, 2022 | Zöldítő
Még tavaly nyár végén jelentkeztem egy herbalista, gyógynövény-gyűjtő képzésre. Persze, nem a papír miatt – mert az ugyebár nem ad-, hanem sokkal inkább a tudás miatt. Ugyanis elég alapos, szinte egyetemi képzésnek megfelelő tudásanyagot kapunk általa.
Mikor jelentkeztem, még nem tudtam, hogy ez ilyen intenzív dolog lesz, főleg a még folyamatban lévő néptáncos csoportvezető tanfolyam mellett. Az elméleti anyagokon túl, lehetőségünk adódott konzultációs hétvégéken is részt venni, ami azt jelenti, hogy szombat délelőttől, vasárnap délutánig gyakorlati okosságokat tanulhatunk meg egyes növényekről, és azok felhasználásáról. Sajnos ezt akkor ki kellett hagyjam. DE, mázlim volt! Ezeket a hétvégi alkalmakat volt alkalmam idén pótolni. És, miután részt vettem rajtuk, nagyon sajnálom, hogy a korábbiakon nem tudtam ott lenni.
Hogy miért? Mert ugyan az irdatlan mennyiségű és hosszúságú elméleti anyagoknak még mindig nem értem a végére, ám a gyakorlati alkalmakkor olyan szuper dolgokat tudhattunk meg, hogy melyik gyógynövény hogyan gyűjthető, melyik része fogyasztható és a teljesség igénye nélkül szó esett arról is, hogy mire használható, milyen hatóanyagokat tartalmaznak. Kipróbáltunk, megkóstoltunk néhány teát, és megrágcsáltuk azokat a növényeket, amik elkészítés nélkül, tehát nyersen is fogyaszthatók. Nekem nem mind finom. Sőt! De magamtól sosem vetemedtem volna szerintem rá, hogy a kövérkét, amit a kertben gazként szedek a csirkéknek, saláta alapanyagként fogok eztán ismerni.
Esett szó játékos betegség kezelésekről, vagyis mondj egy bajt, és beszéljük meg, milyen növénnyel lehetne segíteni rajta. Elég izgi volt!
Készülök az időskorra – Gyógynövény -néni, vagy javasasszony leszek
Szóval izgalmas tudásanyaggal foglalatoskodtam a nyáron, amit ezután is boldogan fogok gyarapítani és gyakorolni. A szerencsés konzultációkon résztvevők pedig ajándékba hazavihettek néhány élő növényt a saját kis kertjükbe. Sajnos nem mind szeretett itt lenni, és néhány elhalálozott, de a java még megvan. Nagyon várom, hogy jövőre kisebb bozótokba nőjenek és szüretelhessem őket! Addig is gyűjtöm a tudást, hogy bölcs idős nénivé válhassak.
Mióta megismertem az amerikai hegyi mentát, azóta nagy kedvencem lett és minden teámba teszek egy leheletet, mert annyira édesen frissé teszi.
Te használsz gyógynövényeket? Akár csak élvezeti teának, vagy gyógyítani is? Van kedvenced?
Szerző: Tokai Réka | júl 30, 2022 | Ubuntu
A minap elég rejtélyes reggelre ébredtünk. Érdekesen hangzik mi?
Vidéken élünk, a falu szélén. Közvetlen szomszédunk nincsen. Csak olyan, aki 5 perc sétára lakik tőlünk. Egy nagy kanyar és egy bozót választ el minket egymástól. Nem vagyunk túl szoros kapcsolatban, de elmondható, hogy jó szomszédok vagyunk. Segítünk egymásnak. Mi többször bíztuk már rá magunkat.
Ám ez a reggelen mit sem változtat, hogy rejtélyes volt. Mi volt benne mégis olyan rejtélyes? Vannak ismerősök, akik simán jönnek-mennek a kertünkben. Mikor kimentünk a reggelit elfogyasztani a teraszra, meglepi csomag várt minket. Egy magasan kilógó csavarra fellógatott valaki egy zacsit. Nem igazán nyitottuk ki, azt hittük, valaki hozta a csirkéknek a konyhai maradékokat.
Később, korábban említett szomszédunk betoppant a konyhába. Majd fényderült a rejtélyre: Ő hozta a csomagot. A tartalma pedig nem más volt, mint péksüti reggelire. Persze abból csak tízórai lett, de így még jobban esett.
Engem teljesen meghatott ez a kis gesztus: maguknak vásárolt, de ránk is gondolt.
Kívánok mindenkinek ilyen jó szomszédot, mint a miénk! 🙂
Neked milyen a szomszédod?
