Egészség Neked, szex nekem!

Szokják ezt mondani. Vagyis nem hivatalos koccintás esetén bátran használt kifejezés. Elég szexuális beállítottságúak, de mit lehet velük tenni?

Persze a hivatalosabb koccintásnál inkább használjátok a “Terviseks” kifejezést. Ennek nincs köze a szexhez. Ez csak egyszerűen egészséget jelent.

Legyen bár egészséges a keleti konyha, vagy ne. Dehogy pont akkor hívnak meg kínai vacsira, mikor éppen elhatározom, hogy fogok enni. Minden finom, de sosem tudhatod, hogy az éppen micsoda valójában. Ha már meghívtak, illék elmenni is. Elmentem, mindenből ettem, de többet nem fogok! Nem vagyok ellene, kinek tetszik, fogyassza egészséggel. Ugyanis az történt, hogy. Meghívtak. Okés, tudtam, hogy lesz sushi. Nem is ettem belőle. Egyszer megkínáltak. Zöld algába csavart rizsás halas kütyü. Nem is lenne vele bajom, mert tök jól néz ki. De hogy tenger íze van és a gyomrom nem nagyon szereti.

Jó, a sushi kihagyható volt feltűnés nélkül, mert fél perc alatt elpusztították. Ám ott volt a marhajól kinéző karfiol. Zöldséget akartam enni. Hát ettem belőle, mit sem sejtvén, hogy mi is az igazából. Nem volt más, mint valami szójaszószban áztatott nyers karfiol, ami szuper finom volt. De mikor a villámra került valami, amiről nem tudtam, csak miután ráharaptam… na az nem hiányzott. Egy kis nyers rákocskapókocska volt. Valamiféle garnéla. Picike, és mikor jobban megnéztem, láttam, hogy TÉNYLEG! Ebben más is van, olyan kis fehér kukac szerű akármi, amit Afrikában megsütve jóízűen esznek. Na szóval ott volt. Persze hogy megéreztem a tengerízt, messziről elkerültem a rákocskapókocskákat és csak a karfiolra hajtottam. Volt még valami tavaszi tekercs féle is. Nem tudom hogyan és miből készül, de az finom volt, meg a sós zöldséges palacsinta. Persze inkább volt sótlan rántotta íze, mint palacsinta, de finom volt. Tengermentes.

Aztán jött a “nők szépségéért” ÉDES bableves. Ilyen pici bab jellegű valami. Inkább olyan lencsés, de nekik bab. Megfőzik és édesen, melegen eszik. Persze mensi-napokon nem tesz jót, ha ezt eszed, de ettől kívül-belül megszépülnek a nők tőle. Legalábbis ezt mondják. Finom volt nagyon. Olyan minden utáni desszert.

És végül üssük el az estét fantasztikus magyar pálinkával. Kínai vacsi magyar itallal. Hát én nem értem ezeket. Nem igazán csípték. Nagyon grimaszoltak. Jó, meg tudom őket érteni, de nem ittak semmi kísérőt. Na majd máskor. Lehet az Unicumot jobban csípték volna?

Szóval kínai kaját nem! Vagyis inkábba tengeri kütyüs cuccokat nem! Ettől függetlenül fogyassza mindenki egészséggel!

Terviseks!

…nincsen szárnyam, kék egekbe nem vihetlek ám, sejehaj kisvirágszál nem vihetlek ám…

Hát az van, hogy vártam az ihletre, ami nem igazán akart elérkezni. Úgyhogy most az lesz, hogy Erőltetett menet.

Egyik tréningről a másikra. Ahogy megérkeztem az OAT-ről, úgy vetették fel a másiknak az ötletét. És hát mivel lelkes önkéntes vagyok, ó én balga hát igent mondtam. Ami kicsit felesleges volt. Az egész észt nyelven zajlott, tehát túl aktív részese nem voltam ennek sem. Viszont az esti játékban részt vettem. És ott már szóltak hozzám angolul. És én is makogtam valamit. Fantasztikus művésze leszek a “beszéljünk el egymás mellett értelmesnek tűnő mondatokkal”-tudományágnak. Tessék irigykedni. Ha hazamegyek, nyitok is egy ilyen sulit. Hasznos lehet. Hivatalos mellébeszélőket képzünk! Nem, nem főkópékról van szó. Hétköznapi emberekről. Szóval a tréning nem hozott lázba, viszont a hely egy csodálatosan fantasztikus mesébeillő volt. Fenyőfák mindenhol, fenyőillat mindenfelé. És mindez egy városhoz tartozó sportakármiben volt. Persze a város fele akkora sem volt, mint Etyek és az is az erdőben volt. Szóval kedves táncosok, kedves énekesek! Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy megtaláltam a jövő évi edzőtábor helyeteket! Mesecsudás, mindenki elfér, lehet külön hely EGY HÁZON BELÜL a feketelistásoknak, külön a babásoknak és senki nem zavar senkit! Annyira Nektek találták ki ezt a helyet, hogy feltétlen muszáj kipróbálnotok! Persze kellőképpen hűvös is, de az már mellékes.

Hú, de nehezen megy az egyszerre-írd-meg-és-csókolom!
Ihlet szerzés képp, néha kell szünetet tartani az írások között, de most nem jött. Így maradt a jó öreg karácsonyi dalok listája. Tehát, őhas, miláb, készülődjünk lélekben az Ünnepekre.

Megint átmentem Kozák tanár úrba… vissza!
Szóval fantasztikus hely volt, de a játék előtti és utáni rész kevésbé tetszett. Az ebéd kint volt, a dermesztő hidegben és majdnem befagyott  a seggem! És mikor a fekvéshez készülődtem sem tetszett. Elfáradtam, és még szaunázni sem mentem el. Pedig lehetett volna. Éreztétek már úgy, hogy valamit meg kéne csinálni, ki kéne próbálni, valami belső hang azt mondta-hogy normális vagy és- hogy ki kéne próbálni,és nem muszájból akartad megtenni és mert klafa lesz, de annyira fáradtak voltatok, hogy nem tettétek? Na ez pont olyan volt. Ráadásul nem is tudom mi történt körülöttem. Elmentem lefekni.

Betettek két lányhoz egy szobába, a pótágyra. Megágyaztam, lefeküdtem, erre bejön az egyik csaj, összeszedi mindenét és eltűnik az éjben. Aztán már majdnem elaludtam, mire a másik is berongyol, nagy csörtetve összepakol, majd ő is eltűnik….ő most az éterben. És egyedül aludtam az egész szobában a pótágyon. Legalább mentek volna el előbb, hogy ne szenvedtem volna az ággyal. Na mindegy is, szerencsére annyira fáradt voltam, hogy magamra sem vettem. És ezután a lányokat nem is láttam többet. Aztán a másnap szerencsére eltelt hamar. Úúúú, de az az erdő! Nekem kell egy olyan erdő! Nem azért, hogy tönkretegyem, hanem csak leülni mindig máshova és gyönyörködni benne naphosszakat. Csodálatos!

Büszke vagyok magamra, mert ennek a hétvégének hála már különbséget tudok tenni a “Mióta vagy itt? és a Meddig leszel itt?” között. Nem mintha nem lehetne megkülönböztetni, de ennyi féle képpen, ennyi hangsúllyal, ennyi furi ejtéssel még sosem hallottam. Persze válaszolni nem tudok sosem. Bólogatok és mutogatok: Ez volt a második hetem, áprilisban megyek Haza. És itt fel is hívnám a figyelmet: Kedves Hazaiak! Esetlegesen megszervezett Activity-partik esetében jól válogassátok meg kivel lesztek, mert én most itt számotokra behozhatatlan előnyre teszek ám szert.

Minden napos gyakorlás van mutogatásból és körülírásból. Na de, egészen lassan fejlődik az angolom is. Persze nem a helyessége, hanem csak kezd néha fel-felböffenni valami az angolórákból. Egészen fantasztikus érzés ez a “AHHAAAAA! Ezt már mintha hallottam volna valahol, de ismerős!” .

Azt észt órák pedig egészen élvezhetők. Van, mikor kevésbé tetszik, mondjuk mikor nem sikerül és sok hülyeséget írok és mondok. De mikor ügyi vagyok, nagyon tetszik. És azt kell mondjam, lassan, de egyre ügyibb vagyok!
A munkahelyen mindenki nagyon kedves, továbbra is, a változatosság kedvéért. Egyre többet beszélgetek velük. Persze még nem csacsogunk, csak néha valami afféle kezdeménybe kezdenénk.

Bevallom iszonyatosan lusta vagyok írni szegény bébimet. Sajnálom. Tényleg!
Nem tudom még mi mindent tudnék megosztani Veletek.

Á, dehogynem! Kedves eddigi élettársaim! Imádlak Bennetek, még akkor is, ha néha ki is borítottuk egymást, Ti vagytok a kedvenceim. Kívánok Mindenkinek olyat, mint Ti vagytok! A mostani szobatársam… Hát nem éppen emberbaráti viselkedéséről fog eszembe jutni. Német, és igazából eleinte különösebben nem volt se a kedvencem, de nem is volt semmi, amiért különösebben nem kellett volna kedvelnem. Mikor az elején beszélgettünk és mondta, hogy nem tud rendet tartani, gondoltam mi gond lehet abból. Hát nem gondoltam én ilyenekre. Most úgy néz ki a helyzet, hogy NÉMET. Ebből kifolyólag, amikor hidegebbre fordult az idő, én a fűtést bekapcsoltam, mert kissé, hogy is mondjam fáztam. Mikor a szobában ültem harisnyában, melegítőnadrágban, hosszúujjú pólóban, pulcsiban és egy másik vastag kötött pulcsiban és nem éreztem, hogy emberi hőmérséklet lenne, kicsit mérges lettem. Hozzáteszem, bokazokniban jár még most is, harisnya nélkül. Az ő baja, csak tudnám, hogy egészséges. Ugyanis nem ez. Pont ebben a kritikus időszakban egy hétig antibiotikumot kellett szednie, mert felfázott. A fűtést is a fürdőszobában én kapcsoltam be, mert nem gondolom, hogy a melegből kimászva, a hideg a legjobb. Na de azt is valaki, felteszem a másik német csaj tekeri le folyton. Na sebaj! A csaj nem hogy rendet, de még tisztaságot sem tud tartani. Abban a ruhában fekszik a paplan alá, amiben egész nap a városban rohangál. Az ágyában MINDEN, ismétlen MINDEN megtalálható. Szennyes ruha, a millió gyógyszerei közül pár, amit szed, a nem tudom milyen bajaira, elemlámpa, telefontöltő, pénztárca, néha tányér, laptop, esetlegesen még cipő is. Az ágya pedig úgy néz ki, mint egy körbebarikádozott erőd. Körbevéve üres üvegekkel, gyógyszerekkel, neszesszerrel, cipőkkel, táskával és még mit tudom én mivel. Mikor kisöprögetek, mert már zavar a fürdőszobából kilépve homokon való sétálás, azután is lazán keresztül gázol a szobán. Mindenhol találkozom a hajával. És mindennek tetejébe egy utánozós majom. Amíg nem látta, hogy fonom a hajam, addig eszébe sem jutott vele bármit is csinálni. Ha megkínálom sosem kér, ami nem baj, mert több marad nekem, de ő sosem kínál. Kétszer hívott el eddig akárhova is, de csupa olyan Erasmusos izére, ami nem érint, mert főleg előadás volt nekik. A másik lányok elhívtak többször is, meghívtak vacsizni, vásárolni. Kis aranyosak. Jó, nekik is van stikkjük bőven, nekem is. De az én csajom az kegyetlen. Én megpróbáltam rendes lenni vele: mikor ki volt bukva mert megbukott. Életében először bukott egy vizsgát. Amit nem is bukott, csak félreértés volt, de egy kerek héten át sírt és tiszta idegzsába volt az egész lány. Én rendes voltam, meghallgattam, vettem neki csokit, hogy jó kedve legyen. Mindig meghallgatom, hiába nem hagy szóhoz jutni, se semmi emberi együttérzés jelét adni. Ő nem kérdez, még köszönni sem köszön, vagy ha igen, ritkán és alig. De most Karácsonykor hazamegy és nem jön többet vissza. Nem azt akarom, hogy hazamenjen, de ha kapok egy új lakótársat, úgy gondolom, vele jól ki fogok jönni. Vele jobb lesz, mint vele. Talán még barátok is leszünk. Remélem legalább feleannyira jó lesz vele is, mint Veletek Lányok! Szerettem Veletek, főleg az őrült estéket, meg a merengéseket a nagy semmiről.

Kezdem nagyon megszeretni az észt nyelvet. Van, aki segít nekem az egyetemen. Egy magyar tanár. Úgy értem, hogy magyar nyelvet tanító tanár, aki származását tekintve észt. Nagyon kedves nő. Az utóbbi időben úgy érzem, hogy szinte már a barátom. Tőlem sokkal idősebb, olyan szüleim korú lehet, de mégis rengeteg mindenről tudok vele beszélgetni. Volt egy este, amikor meg is masszíroztam. Akkor kicsit ilyen gasztronómiai estet is tartottunk. Nagyon szép, kellemes kis lakása van közel a kollégiumhoz, ahol lakom. Nem rajongok a halas dolgokért, leszámítva az abszolút szálkamenteseket, de megmutatta, hogyan lehet enni apróra vágott halfilét. És igen! Megettem és ízlett és viszek haza és kipróbáltatom. Nekem bejött, pedig abszolút nem szeretem. Annyira nem, hogy mikor a szuszit próbálták megetetni velem, alig akart bennmaradni. Vagyis, olyan volt, mint az a halolaj kapszula, amit mivel kapszula, nem tudtam lenyelni, csak az olajat kicsöpögtetni belőle és azt megenni, vagy a zöld alga… hát komolyan nem kívánom senkinek, hogy megtudja milyen is az valójában! Szörnyű. De mondom, ez az észt verziója olyan Réka-barát.

Majdnem el is felejtettem, időközben észt állampolgár lettem. Megkaptam az észt személyi igazolványomat. Leszámítva, hogy az összesfajta eredetiséget jelölő, mindenféle hologramos, meg mit tom én miféle, pont olyan, mint a miénk. Csak tök más. Persze a kép pont olyan idiótán néz ki, mint az összes igazolványon.

Az első észt dolgozatomat is megírtam már. Hát, mit is mondhatnék. Hoztam a szokásos formámat. De mindenki azzal nyugtatott, hogy dehát én egy hónappal később érkeztem, mint a többiek. Szerintem ez nem sokat számít. Nadehát, ez jutott. Igyekszem behozni a lemaradást, bár nem könnyű. A nyelvtan nem annyira gáz, mint a szavak. De egyre jobban kezdem érteni is, amit beszélnek, meg amit írnak már elboldogulok a szótárral. Eddig még azzal sem ment, de most már egyre jobb. Persze a fogalmazz magad, még nem megy. Pedig kaptunk esszé-írós feladatot: a címe Minu päev, azaz, egy napom. 20 mondat és használj egyszerű múlt időt is. Még magyarul sem megy, nemhogy észtül! De mit is rinyálok?! Itt vagyok, megírom.

A magam szemében egy hősnek számítok. Persze több szempontból is. Így igazán jogosan nevezem magam így. Elsősorban azért, mert kibírtam sokáig túlélőcsomag nélkül. Persze erre a könyörgésre ki ne reagált volna:
Anyám. Stop. A halálomon vagyok. Stop. Küldj életmentőt. Stop. Lehetőleg alkoholt, hogy a sebeim fertőtleníteni tudjam. Stop. 5 kiló alkohol megteszi. Stop. Ha még fér bele, küldj kolbász és hurkát is. Stop. Meg pacalpörköltet. Stop. Ölel szeretetéhes gyermeked: Réka. Stop.

Persze imáim meghallgattattak, és engem pedig elhallgattattak, így megkaptam első csomagomat.

Visszatérve a hősködéshez. Utálom a kaprot, de itt mindenben megtalálható. Még abban is, amiben nem, mert de. Hát nem? Pedig de! Na már most pedig ha utálja az ember, legyen akármilyen kevés is, nem fogja szeretni, vagy jóízűen fogyasztani. Hát én megerőszakoltam magam és egyéb más idegen dolgokkal egyetemben magamba erőszakolom és megeszem. Mármár néha ízlik is. Lehet a végén egészen jóba kerekedünk egymással és jó ízűen fogom enni? Tehát, ami idegen és elém rakják, megeszem, csak ne legyen tengeri kütyü, vagy mák. Gondolkodás nélkül adom vissza, viszont a gomba gondolatával egyre többet játszom.

Hős vagyok még, mert vállalkoztam egy akupresszúrás masszázsra is. Éljen a német nyelv, amit még mindig áldok, hogy tanultam és gagyogok rajta valamennyit. Elmentem.
-Vannak fájdalmai? –Nincsenek, persze leszámítva az izomlázamat. –Stressz mentes nyugodt életet él? –Igen! –És nem fáj semmije? Elég hihetetlen, na de lássuk!
Megnyom egy pontot, ami oké, elsőre fáj, dehát ha Anya nyomickál is fáj. Jójó, fáj, de 10 másodperc és biztos abbahagyja. Hú basszus ez már nagyon fáj, igazán abbahagyhatná. Jesszusom! Ha nem hagyja abba én rögtön szörnyet halok! Mindeközben, míg én a haláltusámat vívtam, ő cangat, rázza a fejét és mondja, hogy nem jó. Hát azt én is érzem, hogy nem jó, de ő ezt honnan tudta?! Hason feküdtem, tehát az arcom nem látta. Nem rángatóztam, ügyesen jógalélegeztem, nem feszengtem, tiszta büszke voltam magamra, de nem értettem, hogy egy pontból ő honnan a fenéből tudja, hogy gáz van. Ahol megnyomott, előbb tudta a gázt, mint én. Rettenetesen fájdalmas volt. Először nyomott, aztán valamit csinált, amitől sokkal jobb lett és nem fájt már annyira. A végén nagyon fáradt voltam, de jól éreztem magam. Tehát, fájt is, kínoztak is, de végigcsináltam egy nyikk nélkül. Hős vagyok!

Hősnek számítok még a magam szemében, mert egyedül nekivágok a nagy, gyönyörű hideg Finnországnak. Egyáltalán nem úgy, ahogy terveztem, de elmegyek. Magamért. Aztán miután összeszedtem magam, hazahozom. Persze még fel kell rá készülnöm és már nincs sok időm rá, úgyhogy bele kell húznom, de megcsinálom! Ennyit a hősködésről. Lehet előző életemben hőscincér voltam. Vagy egy hős pincér?

Találkoztam egy este a mentorommal és négy órát beszélgettünk egy pizzázóban. Nagyon aranyos segítőkész csajszi. És geológusnak tanul. Hát nem mondjátok, hogy nem baró?!

Mivel itt a házi-, kézikütyük nem cikik, sőt már menő-számba mennek, egy rakat hobbi-bolt van. Megtaláltam a gyöngyösboltomat is. Így esett, hogy az egyik kollégám születésnapjára egy szép észt-színű nyakláncot fűztem. Nagyon örült neki. Látszott rajta. És annyira örültem ennek.

Aztán, most, hogy közeleg a Karácsony, ők is küldenek a partnereiknek lapokat. Ami persze itt ritkaság számba megy. Minden az interneten történik. De nem elég a lap. Mindig készítenek valami apróságot mellé. Most én csináltam gyöngyből hópelyheket. Nagyon kis helyesek, bár elég szöszmötölős feladat. Végülis egy szavam sem lehet, mert olyat csináltam, amit elvileg szeretek.

A Meet the World program sorozatban is egyre több részem veszem ki. Először csak fényképeztem. Aztán most már ötletekkel is előállok, amit meglepő módon támogatnak. A lányok nagyon aranyosak. Az egyikkel a török előadás után vagy két órát beszélgettünk.
Egyre több más önkénteseket is megismerek. Más városokból, máskor érkezetteket.
Annyira mások, mint akik kimondott tanulni jönnek ide. Együtt voltunk megnézni a karácsonyi fények gyújtásánál és utána bementünk egy kávézóba. Ami inkább volt egy édesség-mennyország. Kalandra fel, itt az alkalom, hogy villogtasd a tudásod, rendelj észtül. Ami okés is, mert megérti, ami már fél siker. Ám, mikor visszakérdeznek, nem biztos, hogy érteni is fogod. Még harmadjára sem. Így lehet igazán felsülni a nagy tudással, dehát gyakorolni kell.

Aztán nem is olyan régen megint egy születésnapot ünnepeltünk. Vagyis kettőt. A másodikat a névnapomon ünnepelték. Meglepő módon egészen sokáig agyilag fitt voltam és értelmeset tudtam beszélni felváltva németül és angolul. Ez az utóbbi nem volt ilyen sikeres. Sokat kivett az utazás, de megérte. Mesecsodás helyen voltunk. Ahol laktunk az éjszaka, az egy faházikó volt, a folyón, ami gyakorlatilag egy csónak volt. Hozzárögzítve, szintén csónakféleformában a szauna, amiből egyenesen a folyóba ugorhattál. Nagyon szép kis hely!

Aztán hirtelen eljött a Mikulás. Ami erre meglepő módon nem jár. Nem szokás. Szerencsére, pont ment haza Magyarországról a Miki és bedobta hozzám a csomagomat, így esett, hogy meglepetésként pont Mikuláskor kaptam a második csomagomat.

Apropó, el ne feledjem: ha valaki nagyon unatkozna, esetleg nagy hiányomat érezné, vegyen papírt, pennát és pingáljon egy pompás levelet nekem a következő címre:

Lassan haladok mindennel. Az ismerkedéssel, a nyílással, a szocializációval. Még van időm, de bele kell húznom. Ráadásul a szakdolgozat és a káosz vizsga még sehol nem tart.

Eddig dióhéjban ez van, meg ennyi.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg blog-íróját, szerzőjét.
Tehát két dolog: írjatok, hogy ne csak ti tudjatok rólam, hanem én is Rólatok és kérdezzetek!
Vigyázzatok Magatokra, hamarosan találkozunk! És ne feledjetek életjeleket adni!

Tere! Minu nimi on Réka. Ma olen ungarlane ja ma elan Eestis. Kas sa räägid eesti keelt? Head aega!

Úgy jöttem el ide, hogy MOST MINDENT KIPRÓBÁLOK, AMIT CSAK TUDOK!

Remek úton járok, legalábbis eddig. Már van…vagyis lesz bankkártyám, IGAZI ÉSZT bankkártyám!  Tehát ott kellett lennem, amikor igényelték, TEHÁT voltam már észt bankban…de nem ám csak úgy, hanem ügyintézni. Én hivatalos ügyintézni, hát nem hihetetlen?! Mert nekem nagyon is az!

Egy kicsivel több, mint egy hete vagyok itt, de olyan, mintha már vagy egy hónap is eltelt volna. Ezt a mennyiségű információt a szervezetem nem képes befogadni, állandóan fáradt vagyok. Vagy lehet csak sosem tudom rendesen kipihenni magam?!

Szóval egy hét. Ez alatt történt belvárosfelfedezés, bankbajárás, program a lakótársakkal. Ja, igen! Jól olvasod, kimozdultam, nem is akárhogy! Úgy, hogy tudtam, hogy másnap hajnalba kell kelni, mert megy a busz. Najó, ha ennyire kíváncsi vagy, elmondom.

Úgy történt, hogy első este a német lakótársam meghívott a vacsorájára. Minden héten, más készít egy nap vacsorát, ami az ő hazájába jellegzetes étel. Szóval német vacsi volt. Finom volt, a vegetáriánusok biztos csípték volna. Agyoncurryzett szószos sült-főtt zöldségekkel, aztán olyan sós pici dagi placsinta fagyazott, azt hiszem feketeribizlivel, aztán meg fagyi. Nekem már a repeta sem ment, nem beszélve a többiről. A placsintát még csak-csak legyűrtem, de a fagyi… hát az valahogy nem akart sikerülni. A boltba kimérhetős meleg kaját lehet vásárolni. A Győri édes mindenünket ellopták és átnevezték.

Na de elmentem a lányokkal csütörtökön este egy kínai estre. Mivel két kínai lakótársam is van, így ezért. Ők főztek, meg sütöttek. Elég komplex egy este volt. Első körben minden kajából kaptál kóstolót, aztán jött a mutassuk be Kínát egy 5 perces videóban (HAHAHA), majd jött a játék.

Képzeljétek, itt mindenki tud játszani, sőt, ahogy elnéztem a legtöbb közösségi, összeülős programon szerepel a játék, DE nekik nem kell hozzá alkohol. Szerintem tök jó dolog. Volt játék, meg nyeremény is. Kiderült, hogy a székfoglalós játékot csak a kínaiak és a magyarok ismerik, van furi mutogasdeltaláldki játékuk, viszont jó, és még pálcikás játékuk is van. Tehát itt voltam, ettem, ismerkedtem!!!!, majd a táncikálást nem vártam meg és hazajöttem. Persze védelmemre legyen, hogy másnap fél nyolckor indult a buszom Tallinnba.

Kedden érkeztem, pénteken pedig már Tallinnba tartottam egyedül. Itt is ismert a késés, de itt senki nem bosszankodik. Mondjuk nem is sokat beszélnek. Inkább csendben nézve ölnek, de abban verhetetlenek. Hajnal 10kor még olyan köd volt, hogy nem láttam a buszból az utat. Na de a nagy vakságba remekül lehet aludni. Aztán meg arra ébredni, hogy Hahó, Tallinn! És spurizzunk a másik buszhoz, mert időben kéne érkezni. De ez gyorsan ment szerencsére, mert a szembeperonon rakott ki a busz.

Felszállván a buszra mi fogadott? Na mi?! Hát az eleje eléggé zombis volt: néma csend, hullaszag, hátul meg megy a kaszinózás. Valahogy sejthető volt kik azok. HÁT NEM AZOK HANGOSKODTAK, akikkel az egész hosszú hétvégét kell töltenem?! Olyan soknak tűntek az elején. A végére meg már csak arra gondoltam, hogy milyen kevesen vagyunk! Voltak Spanyolországból, Franciaországból, Örményországból, Grúziából, Lengyelországból, hol a kiskacsa anyukája fürdik, Osztrákiából, Németországból, Csehországból, Magyarországról (nem, ez nem csak én voltam) éééééés dobpergést kérek és sejtelmes fényeket, feszült néma csendet és a végül megvilágítottat: ÍRORSZÁGBÓL! Hát most mondjátok meg, hogy nem kísért mindenhova?! Ez egy jel, mármint a sokadik, hogy nekem oda kell mennem valamiért, valami van ott, amiért ott kell lennem. Tehát ez az utam egy felkészítés egy másikra, ami egyenesen ODAvezet!

Visszatérve az eredeti sztorihoz: a nagy hangoskodás közben megérkeztünk Haapsaluba. Ez egy üdülőváros a tengerparton kb 100 km-re Tallinntól. Van egy legendájuk vmi fehérruhás királylánykáról- mese nekem-, akit minden év augusztusában látni lehet a kastély ablakában (mert a Holdfény úgy világít oda, ha meg felhő van és nuku hold, akkor lepedővel imitálják), meg híres még az “Afrika”partról…. hát most mondjátok meg, elmegyek északra és még Afrika is beszél hozzám, ez mi már?!

Azért Afrika part, mert nyáron annyira felmelegszik a tenger, hogy lehet benne pancsikolni, és az iszappal meg beszokják kenni magukat az emberek és a fehér parton a sok fekete ember úgy hatott, mintha afrikaiak lennének. Ezért van az, hogy a város tele van afrikai hatású /nevű épületekkel. Nagyon helyes kis hely.

Aztán még ott van az a jegesmedve szobor a tengerben. Azért van ott, mert télen befagy a part és olyan, mintha igazi mackólackó slattyogna a jégen.

Vannak kerengők, éttermek, szobrok, sétányok. Nagyon helyes az egész, ha lehet, tehetitek, nézzétek meg! Ja, és alma-szezon  van, ami azt jelenti, hogy az olyan almákat, amik picit sérültek, nem tökéletesek, kiteszik a házak elé egy tálba/kosárba/ládába és lehet belőle venni, amennyi jól esik. Milyen kedves már, nem ül rajta, hanem felajánlja a köznek.

És, ha jól emlékszem, itt található a leghosszabb vasúti peron, ebben a városban. Persze már nem működik, de található itt egy múzeum.

A legutolsó sarok mögött található idős nénikével is el fogsz tudni csevejegni, mert az anyanyelvén túl tuti beszél még egyet. Hogy az anyanyelve észt-e vagy orosz, az mindegy. Mi találkoztunk egy nénivel, aki észt, de perfektül beszélt oroszul, és még angolul is gügyögött, és pár francia szó is belefért a repertoárba. Szóval, aki idejön, az idősek az oroszt, a fiatalok az angolt tutti hétszentség, hogy megértik.

Most már sort kéne keríteni a csapatra is….hm-hm…. Tréning. A EVS önkéntesek érkező tréningjén vettünk részt a hétvégén. Én már megint, mint mindig és miért is ne, hat lépés hátránnyal indultam a többiekhez képest. Először is, ők már legalább egy hónapja itt vannak, én meg alig 3 napja érkeztem. Másodszor, ők szinte anyanyelvi szinten beszélnek angolul, ami hát… hogy is mondjam… nekem nem éppen erősségem. Harmadszor, milliószor életre valóbbak nálamnál és negyedszer pedig, még észtül is brekegtek valamicskét, amit én szintén nem. Tehát ilyen fantasztikus készségekkel indultam a hétvégének.

Félre ne értsetek, mert nagyon élveztem, csak nem úgy és annyira, mint a többiek. MERTHOGY a feladatok többsége, amiket csináltunk az eddigi tapasztalatokra épült. Mármint volt némi fogalmuk arról, hogy mit is fognak csinálni, tán már el is kezdték. A lényege az egésznek az volt, hogy a csapatot összehozza, segítsen megérteni az EVS lényegét és segítsen a saját projektünkben, azt elkezdeni, és megvalósítani. Nem volt könnyű, mondhatni kemény dolog volt nekem, DE még itt vagyok, hiába akartam az alatt az 5 nap alatt háromszor hazamenni.

Szerencsémre volt sok német, így ha valami végképp nem ment, jött a kopott titkos fegyver. Persze ne higgyétek, hogy annyira vagány voltam, hogy önfeledt csacsogásba kezdtem. Néha kérdeztek, néha válaszoltam, néha kérdeztem, néha válaszoltak. Sok feladatot a tapasztalathiányom miatt nem is tudtam megcsinálni. Persze igyekeztem, ha már ott voltam.

Volt este-csatangoljunk-a-városban program, meg naplementés partnézés és fotózkodás, éjszakai vérfarkasos játék, meg szaunázás, születésnapünneplés. JAJ! Az ír srácnak(aki még szájharmónikázni is tud) volt kedden a születésnapja és azt ünnepelték. Most szombaton meg Tallinnban ünnepli és mindenki meghívott. Sajnos nem tudok elmenni, mert ahol dolgozom, ott most van az őszi tréning, amire érdemes elmennem, mert segít a munkában, hogy mit is és hogyan is. Sajnos nem megy, és még azt sem mondhatom, hogy összehaverkodtunk, hogy többet szedhessek ki belőle Írországról. De még van fél évem, nem? Még ki tudja mi lesz addig? Lehet kiad egy útikalauz Tir na nÓg-ba utazóknak.

És a kaja! Gyerekek! Hogy ezek mennyit esznek! Apám! A rántott husijuk furi bundában sül, és mindegyikhez valami szószt adnak, ami nem baj, csak nem szeretem, ha mindenemet eláztatják. Leves? Még az AtyaÚrIsten lábaszára is kapros! És hogy honnan szednek ennyi zöldséget, halovány lila jód gőzöm sincs róla, mert hogy zöldséges kert, mint olyat, nem láttam, csak virágosat. És a hús? Fingom sincs miből meg honnan. Finom volt minden, de egyrészt iszonyat sok, amit csak a nagyétkű németek tudtak betermelni, és kapros. Eddig sem szerettem, de ezután sem fogom. Ki ne felejtsem a majonézt. Az a másik fele. Fruzsika, te biztosan imádnád itt a kajákat! Majonéz mindenhol, még a levesben is.

Ha leülsz ebédelni, akkor legalább másfél órát szánj az evésre. Miután végeztél, elédhozzák a gigabögre kávédat. Vagy teát, ha a kávéra nemet mondasz. Kávé reggel, tízóraikor, ebédkor, délután, és este, kávé éjjel kávé hajnalban kávékávékávékávékávékávé KÁVÉ mindenhol! Szerintem ez a pici ország ezzel a kevés lakosával vásárolja fel a világ összes kávétermelőitől a 90% kávét. Iszonyat, ami mennyiséget itt meg tudnak inni! Én már a gondolatától nem voltam álmos, ezek meg bealszanak. Jó, igazából én is bealudtam, de ez a sok angol éjjel-nappal teljesen leszívott.

A végére már nem értettem semmit sem abból, mit mondtak. Én voltam a király, aki a legtöbb nap időben ágyban volt, mert este 10 után már nem hogy nem értettem, de hallani se hallottam rendesen a szavakat.

Egyik este megnéztük az Éneklő forradalom című filmet Észtországról. Ez kicsit hasonlatos történelem ügyileg Hozzánk, a Miénkhez, csak ők csendben csinálták, vér nélkül. Végig énekelték az egész időszakot, és mégis jól jártak. Az ír is és a katalán is hasonló volt. Utána tiszta depi lettem és nagyon Haza akartam menni és megint csak Magyar lenni, de kialudtam. Mármint, Haza fogok menni, csak ez máshogy, mint akkor akartam. Jó…. kicsit sírtam is csendben, bevallom. Mennyi együttérző rokon nép ezen a kontinensen!

Volt egy nap, mikor a mentorunkkal csevegtünk szinte egész nap. Persze mi még nem tudtunk sok dologról szót váltani, de igyekeztünk. Aztán a végére egészen sikerült jóba kerekednem többekkel is. A lakótársam egy spanyol és egy német lány volt.

Húúú! Ha angolt kell tanulni, mármint az értést, ne másoktól tanulj, mint angol, mert iszonyat! Az egyik spanyol csajsziét megértettem, de ez olyan spanyol-katalán volt és spanyol hanglejtéssel és néha kiejtéssel beszélte az angolt. Hát, elég nehézkesen értettem. A másik horror-angol a francia! Na az francia mindenhogy és sehogy sem angol. A németeknek meg a szavaikat nem értem. Olyan nem mindennapi szavakat használnak, hogy csak még. Az ír meg annyira választékosan beszél, hogy követni nem tudom. A többiek egészen érthetőek. Ja, és a kínaiak sem kutyák. Szóval, nem egyszerű az élet.

Eltelt ez a pár nap, aztán jönni kellett haza. Egészen gyorsan eltelt. A buszállomásuk szuper egy hely, mint egy könyves kávézó. És meleg és minden puha és kitáblázva. Ráadásul még a buszsofőr is beszél angolul, így ha kínod van, hozzá is fordulhatsz éppen. A TallinnbólTartuba-busz pedig olyan jövőbusz, hogy ilyet még nem is láttam. El ne felejtsem, itt a távolsági buszokon HASZNÁLHATOD a WC-t, nincs bezárva, csak akkor, ha vannak benn. Szóval a buszon, ha kell meleg van, ha nem, akkor hideg és az előtted levő ülés fejtámlájába egy kis mozgatható képernyő van beépítve, amin ha akarsz TV-t, filmet nézel, rádiót hallgatsz, vagy ki tudja mit akarsz. Rengeteg kategóriában rengeteg film van. Mindenhol hányós-szemetes zacsik. Nagyon király! Ki kell próbálnotok!

Visszaérve munkalehetőségiopcióktárháza tárult elém. Annyi mindent csinálhatnék, hogy nem is elég fél év. Fényképezhetek…persze, mivel nem megy és annyira nem is érzek rá nagy affinitást, így ezt szerintem, ha nem erőltetik nagyon, akkor nem teszem. Lehetek előadó egy Meet the World nevű programsorozat Hungary témájú estéjén. Hát…addigra fel kéne fejlődnöm angolból. Persze megfogadtam, hogy minden nap 5 új angol és észt szót tanulok meg. Az irodában segítenek is, mindig tanítanak valamit.

Továbbra is mindenki tüneményes. Mivel az iroda egybe van a kiadó apartmanokkal, és ez egy régi épület, így ha valami történik fent, azt tudjuk lent. Így került sor az emeleti csőtörés tudomásulvételére is. Leázott a mesecsodás tapéta. Az irodai mosdó nem működik. Majd csak lesz valami.

Megtudtam, hogy a legtöbb boltba nem kapni testápolót, csak speckó boltba, ahol drágább. Tehát most vettem Johnson&Johnson babaolajat és fürdés előtt azzal kenem magam. Tiszta babaillatom lesz, mire hazaérek. Nekem tetszik, kinek kedve, próbálja ki.

Ha vidéken vagy, akkor kötelező viselni, különben megbüntet a rendőr, egy fényvisszaverőt térd magasságban, hogy lássanak az autók. Hasznos, okos dolog, otthon is lehetne ilyet.

Megérkezett az egészségbiztosítási kártyám is, így már nyugodtan törhetem nyakam.

Résztvettem már a második észt órámon is. Az elsőn teljesen elkapott a kétségbeesés, hogy ILYEN NINCSEN! MÁR MEGINT EGY NYELV, AMIT A KÖZEPÉN KELL ELKEZDENEM?! SOHA NEM TANULHATOK MEG EGYET A LEGESLEGESLEGELEJÉRŐL???? De aztán találtunk segítséget, sőt már sikerélményem is volt. Van egy észt nő, aki magyart tanít az egyetemen és ő segít felzárkóznom. Nagyon kedves és tök furi, hogy valaki, aki nem magyar, magyart tanít.

Csütörtökön volt egy Rokonsági napok nevű rendezvény, amire EGYEDÜL mentem el. Én nagyon élveztem és sajnáltam, hogy Ti nem lehettek ott. Nektek biztos nem tetszett volna annyira, mint nekem, de csináltam pár előttemülőbácsibelelógaképbe-videót, de a lényeg mindegyiken megvan. Gyönyörű viseletekben voltak, voltak vicces táncok, dalok, de volt olyan, amitől futkorászott a hideg a hátamon. Nagyon tetszett. Sajnáltam, hogy a fényképezőt otthon felejtettem. Na de majd kaptok ízelítőt.

A végén a magyar előadókhoz odaigyekeztem, hogy köszönjek nekik, hogy Jaj dejó magyarokat látni és magyar szót hallani!, de nem voltak túl készségesek. Olyan maguknak voltak, de mások meg hagyják békén őket, kicsit flegmának hatott. Ettől függetlenül örültem nekik.

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉS, tessék, lássék, ma, mármint pénteken, egy két órás felzárkóztató észt órán vettem részt. A néni észt, de magyart tanít az egyetemen. Nagyon szépen beszél, kicsi palócosan, mert itt az “A” az “Ä”-s. Nagyon kedves és így már kezdem érteni is és élvezni is a nyelvet. Az első kérdése az volt, hogy ugye önként tanulom a nyelvet. Megnyugtattam efelől. Hétfőn újra találkozunk. Holnap pedig egy újabb tréning következik. Tréningről tréningre járok, kezdek belefáradni.

Szeretnék leülni a fenekemre és felfedezni magamkörül a mindent. Szeretnék elmenni venni meleg csízmát, kesztyűt és egy újabb sapkát, ami a legidiótábban rajtam áll. Szeretnék mosni, eljutni a postára és feladni a képeslapokat. Körbesétálni. Megnézni azt a szépséges dombot az iroda fölött. Remélem a jövő héten már lesz egy kis nyugi.

Egyet sajnálok még, hogy nem tudok teljes mértékben, 100%-osan itt lenni, mert mindig van, mit hazacsinálni. Ott a szakdoga, a felvételi, a hazautazás, meg ilyen kis apró mütyürök. De már lassan több észt-angol levelet kapok, mint magyart, ami azért kicsit idefigyeltet. Annyira kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből az egészből!

Legyetek jók, vigyázzatok Magatokra, Egymásra!

Megtettem az első lépést és felszálltam egy vonatra, ami gőzöm sincs hova visz. Na jó, igazából az a vonat egy repülő volt, és Rigába vitt, de ez már igazán mellékes. Apropó repülő. Ezzel túl is vagyok életem első repülésén. Van, aki fél a repüléstől. Hát engem az aggasztott a legkevésbé. Sokkal rémisztőbb volt, hogy egyedül utazok idegenbe sokáig. Ráadásul még buszra is kellett szállnom, aminek a végállomása Szentpétervár. Alig mertem aludni néhány percet, nehogy elaludjak és ki tudja hova visznek. Ne tán valamiféle málenkij robotba Szibériába az expressz sínjeit felújítani vagy mit tudjam én. De szerencsére 20 percnél többet nem sikerült aludni. Mire kiértünk az országból, megtanultam lettül. Hát, ugyan csak átutaztunk Lettországon, de amit láttam, annyira nem jött be, leszámítva leszállásnál. Pont olyan volt, mint ami a képeken szok lenni, a zöld erdő tarkítva sárga-barna-vörös-zöldes levelű fákkal. Csak a vörös nem volt annyira domináns, de húúú, nagyon szép volt! Repültünk felhők felett, alatt, közben, benne. Olyan volt, mintha valami hómező fölött röpködnénk. Volt, hogy egy hegy csúcsa kikandikált a hópamacs alól. Nagyon jól nézett ki.

Aztán volt, hogy felhő volt alattunk meg felettünk, de mi mégsem voltunk felhőben, aztán hirtelen meg mégis. Szóval kimondott élveztem a repülőből való nézelődést. Leszállás után előadtam az egyszemélyes magánszámomat, avagy “lehetőleg ríjon le rólad, hogy amatőr, kezdő repülő vagy”. Ez be is jött, rögtön leszállás után. Nem tudtam mi a szokás a csomagokat illetően. Egy csomót kipakoltak egy kis utánfutószerűségre és vártam az enyémet. –Jaj, mielőtt el nem felejtem, a repülés úgy kezdődött, hogy majdnem nem is kezdődött és kis híján lekéstem a gépet, de most vissza- Tehát megint utolsó voltam..a bácsi, aki srác volt, jött oda hozzám, hogy a bőröndöket bent lehet majd kézhez kapni. Hát jó… bementem. És tényleg nem hazudott, megkaptam. Bár elég lassan sikerült eljutnom oda, de végülis sikerült. Aztán jött a nagy várakozás ideje. Gondoltam előtte feltérképezem a terepet, körül néztem és elindultam felfedező körútra, hogy mégis honnan indul a buszom. Hát, elsőre nem sikerült megtalálnom a megfelelőt, viszont mikor megkérdeztem kicsit látszott a csajon, hogy ez dilis, de jó segítek neki. Oké, megtudtam honnan indul a buszecska, így visszagurultam remekül bemelegített helyemre a reptéren. Ücsörögtem, közben együltő helyemből feltérképeztem az egész repülőteret- ez egy szép repülőtér. Mármint nem kinézetre értem, mert úgy is az, hanem szokásilag. Virágokkal várni az éppen érkező ismerősöket, milyen szép dolog már! – Aztán megint használni kényszerültem angol tudásomat, hogy biztos, tuti, ezercsilliómillióbillió százalék, hogy a busz onnan megy, ahonnan mondták és a jegyet hogy kapom meg, de pánikra semmi ok. A busz onnan megy, és a bácsitól kapok jegyet. Tehát nem volt más teendőm, mint kimászni a megállóba és addig szarráfagyni, míg vártam a buszra. Aztán egyszer csak megjelent. Majd jegyet vettem, felszálltam és szinte már rögtön indultunk is. A buszon nem túl sokat aludtam, megtanultam közben lettül és hopp, ész(t)re se vettem (HAHAHA!), hogy átruccantunk Eestibe. Aztán már hamar meg is érkeztünk Tartuba. Hajnal fél háromkor ketten vártak rám az állomáson, hogy elvigyenek a koliba. Tiszta fittek voltak, meg feldobottak, én meg húúúú mennyi erő kellett ahhoz, hogy a szememet nyitva tudjam tartani és ne essek el az álmosságtól, DE sikerült. Miután megejtettük az éjjeli tudnivalókat, no meg a másnapiakat is, bespuriztam a szobába, szegény lakótársamat felébresztettem, de tudta, hogy olyankor érkezem, tehát nem volt nagy gáz, még ő javasolta –gondolta hamarabb végzek, ha látok is- , hogy kapcsoljak lámpát. Fénysebességgel ágyneműt húztam… najó, lehet nem voltam olyan gyors, de igyekeztem és megpróbáltam elaludni. Persze miért is ment volna?! Javasolták az észtek, hogy menjek a kilenckor kezdődő nyelvórára, persze ki kellett őket is és magamat is ábrándítani, hogy ez nem fog menni, ha élve akarnak találni. Nem kellett nagyon győzködni őket, megértő népség. Nagy nehézségek árán elaludtam és mikor felkeltem, eszembe jutott, hogy milyen baromságokat álmodtam. Többek között arról, hogy az egyik lakótársam magyar, ami tök jó lett volna, de nem így lett és, hogy az internet bekötése csak annyi, hogy bedugom a falból kilógó kábelt a gépbe és annyi. Ez majdnem bejött, és még a helye is majdnem stimmelt. Elmehetnék jövőt-álmodónak. Ébredés-felkelés-magunkhoztérés-szitufelfogása után elkezdett velem beszélgetni a lakótársam. Az amúgy sem létező angol tudásom még több kívánni valót hagy maga után, így lesz min csiszolni, de igyekeztem épeszű mondatokat kreálni, majd hirtelen feleslegesnek tűnt. Kiderült, hogy a csajszi német. Juhúúú! Hát ekkora kő, hogy eshet le az ember szívéről. Csak mikor alig akar velem németül szót váltani, az kicsit kétségbeejtő, de érthető. De rendes, segít, ha a többieket nem értem. Van két kínai csajszi, még egy német, és azt hiszem, bár ebben nem vagyok biztos, egy puerto ricoi. Tündér az összes. A másik német csajszi, Laura, meghívott vacsorára. Szoknak főzőcskézni, mikor ki, a hazájában szokott elkészített ételeket. Finom volt, és így a napi egyszeri meleg étel is megvolt.

A munkahelyi első megjelenésem is megtörtént. Sőt, inkább kisebb ünneplés volt, mint szimpla megjelenés. Egy kooperációval létrejött sütivel vártak, és beszélgetni próbáltak velem, több, de inkább kevesebb sikerrel. 10 órától 3-ig volt időm elfáradni, nem vagyok én az ekkora mennyiségű intravénás angolhoz hozzászokva. De HŐS voltam, mert még tudtam válaszolni, persze a reakcióidőm igencsak lecsökkent. Volt, aki németül próbált velem beszélni. Akadt, aki angolul. Majd közölték, hogy nagy lesz a nyüzsi, mert megesik, hogy egymás közt franciául, oroszul és észtül csacsognak, de velem csak angolul vagy németül tudnak valamit is kezdeni. Így ennyi internacionális activity-zés közben igyekszem megtartani magyar fejem, ami nem könnyű. A nap végén, már 3 nyelven beszéltem, de nem tudom hogyan és mikor, csak akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, mikor elég érdekes fejeket produkáltak. Én jókat röhögtem magamon, ők kevésbé. Van egy srác, aki mondta, abszolút meg tud érteni, egy éve ő is hasonló helyzetben volt. Holnap este elkísér egy észt táncházszerűségbe. Kíváncsi vagyok rá. A munkahelyen lazán lehetne egy kézműves-szakkört nyitni. Olyan csudákat csinálnak szabadidejükben, hogy ihajj! A ház meg egyszerűen nem tudom, hogyan lehet fokozni a “multi” szót, de ez a multi a köbön-funkcionális. Az egész belváros szépen rendbetartott középkori épületekből áll. Ez az épület is fel lett újítva, sok dolguk is van vele, de szerintem meseszép. Szívesen laknék benne abban a korban akkori kisasszonyként. Van benne az ő irodájuk. Aztán még van az emeleten egy masszázs-szalon, ahol orvosi piócákkal is kezelnek, meg kaphatsz akupunktúrás kezelést is, van itt optikus, étterem, és “apartmanok”. Ha valakinek megfordulna a fejében, hogy Tartuba látogasson, tudom ajánlani ezeket a szobákat, mert biztos szívesen lakna benne. Én legalábbis imádnám. Körbevezettek még a belvároson, kaptam egy tucat térképet, prospektust mit hol mikor merre hogyan érdemes megnézni, ami azért remek, mert így sorra vehetem őket megnézni unalmas hétvégéken. Megmutatták a piacot, az ingyen használható buszt, a nyelviskolát, egyetemet, a menő klubbot és a legjobb pizzázót, és beiratkoztam a könyvtárba. Ennek örömére ki is vettem egy könyvet… Az idegen nyelvű könyvek részleget tudom egyelőre csak hasznosítani, bár amint elnéztem, hogy azt is teljes kapacitásában tudjam használni, meg kéne tanulnom oroszul, vagy legalább cirill betűket olvasni. A könyvtáros is oroszul köszön el, angolul egy szót sem ért. Még szerencse, hogy velem volt a mentorom. Ha már a nyáron nem sikerült az „olvassukelazösszesJanesAustenkönyvet”-tervemnek, így most sort kerítek rá, még ha németül is kell megtegyem ezt. Büszkeség és balítéletet olvasok németül, hát nem vicces?! Nem gondolom, hogy gyakran fogok visszajárni, sajnos nem nagyon szeretem a könyvtárakat. Bezzeg ha egy antikváriumba tévednék be, az már más lenne! Na sebaj! Kaptam egy munkagépet az irodába…észtül! Lehet, az informatika fog menni a legjobban ezen a nyelven. Nem nagyon akarok kilógni a lakótársaim köréből, de azt hiszem ez már megtörtént. Mármint a kilógás. A vacsinál, ahol mindenki jelen volt, mindenki annyit sztorizott és csak mesélt és mesélt és agy- és szómenésük volt, én meg csak ültem, hallgattam és igyekeztem felfogni hogy mégis vajon mi a fenéről beszélnek. Néha sikerült egy-egy témát megérteni, volt amit nem, de nem nagyon tudtam hozzászólni. Este kilenckor már különben se fog valami jól az agyam már semmilyen nyelven, semmilyen országban, úgyhogy eljátszottam Kukát. De arra kell következtessek ebből, hogy a szerepválogatáson tuti én kapnám meg a lehetőséget és hogy mutogatásban is kezdek kiválósodni, az is biztos.

Gyönyörű szépen rendbetartott város ez, meséből szalasztott- tuti ír gyökerekkel rendelkező- tündér emberekkel! Eddig minden csudamesés, remélem így is marad, leszámítva a kommunikációt és az majd javul. Egyszer mindenképpen el kell gyertek ide és látnotok kell…nem is! Inkább megélni, mert az jobb.
Nagyon hiányoztok! Mindenki! Nagyon szeretlek Titeket! Köszönöm, hogy ennyien mind szurkoltatok és segítettek! Köszönöm!